Paks-Mezőkövesd: Böde bizonyítana, új szisztéma a Kövesdnél - ELŐZETES

Paksi fölényt mutat az örökmérleg.

Forrás: paksifc.hu

Szombaton a Paks-Mezőkövesd meccsel folytatódik a harmadik forduló. Az első két játéknap során egyik csapat sem tudott nyerni, így a paksiakat és a kövesdieket is fűtheti a bizonyítási vágy. Böde Dániel fejlődést érez a paksi csapaton, de ezt a szurkolóknak is bizonyítanák.

"Nem tétlenkedhetünk többet, nyernünk kell. Fejlődtünk és javultunk az első két meccsen, de ezt szombaton be is kell bizonyítanunk szurkolóinknak, ha azt szeretnénk, hogy mindig sokan legyenek a stadionban. Gólokat kell lőni itthon, és nem lehet gond. A ’kövesd ugyanúgy áll, mint mi, de nekünk csak magunkkal és az adódó lehetőségeinkkel kell foglalkoznunk. Én a győzelmen kívül mást idehaza nagyon el sem tudok fogadni" - nyilatkozta Böde a paksifc.hu-nak.

A Kövesd részéről Tóth László szakmai igazgató arról beszélt, hogy a Paks számukra kicsit mumusnak számít.

"Nagyon küzdelmes volt a Zalaegerszeg elleni mérkőzésünk, csapatunk mindent elkövetett, hogy győztesen hagyja el a pályát. Nem akarom arra fogni, de szereztünk egy szabályos gólt, ha azt megadják, teljesen más mederben folytatódhatott volna a találkozó. Törvényszerű volt, hogy a meg nem adott gól után kaptunk egyet, hónapok óta olyan periódusban vagyunk, hogy kihagyjuk a helyzeteket, kapufákat rúgunk, majd gólt kapunk. A csapatunk ezt nagyon nehezen dolgozza fel, szeretnénk most már kilépni ebből a helyzetből, ezen dolgozik a stábunk. Próbálunk egy picit módosítani a stílusunkon és a szerkezetünkön, ezt reményeink szerint már a Paks ellen is fogjuk látni.

 

A Paks évek óta a mumusunknak számít, nagyon szeretnénk megtörni ezt az átkot. Minden sorozat megszakad egyszer, abban bízunk, hogy ez szombaton be fog majd következni. Nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítok, melyben remélem, hogy mi kerülünk majd ki győztesen.

 

A találkozón nem számíthatunk Farkasra, aki ezen a héten már elkezdte az edzéseket, de még nem akarunk kockáztatni a beállításával. Védőnk a válogatott szünetben teljesen fel fog épülni és a Budafok ellen már bevethető lesz. Pillárra egy kicsit hosszabb pihenő vár, de reményeink szerint néhány hét múlva ő is teljesen felépül és a csapat rendelkezésére állhat majd" - mondta Tóth.

A két csapat eddigi örökmérlege valóban a Paksra nézve hízelgőbb, hiszen a Tolna megyeiek hétszer, míg a kövesdiek négyszer diadalmaskodtak, döntetlennel három összecsapás végződött.

A Paks-Mezőkövesd összecsapás 20.30-kor kezdődik. 

Legfrissebb híreink