nb1.hu

Fradi-CSZKA: betiltotta az UEFA a Fradi Tábor koreográfiáját

A klub vezetői kiálltak a szurkolók mellett.

Látványos élőképpel indította a Fradi Tábor a csütörtöki, CSZKA elleni El-csoportmeccsét, de az ultrák bejelentése szerint még a látottaknál is pazarabb lehetett volna a látványvilág. Ám ehhez az UEFA nem járult hozzá, pedig az ultrák bejelentése szerint az FTC vezetősége is kiállt mellettük.

A Fradi Tábor közleményét változtatás nélkül közöljük:

„BETILTOTT LÁTVÁNY!
Szurkolótársaink!

Ahogyan azt a mérkőzésen már jeleztük Nektek, az UEFA betiltotta a tervezett koreográfiánkat! Az indoklás az, hogy a látványunkat politikai üzenetként, állásfoglalásként értelmezik.

Klubunk vezetői mellettünk voltak az ügyben, de ez is kevésnek bizonyult.

Felháborítónak tartjuk, ahogy a futball vezetői állnak a szurkolókhoz idehaza és nemzetközi téren egyaránt. A jövőben biztosan szervezetten fogunk fellépni ellenük, a szurkolók és a hangulat üldözése ellen.

A hangulatnak és a fanatizmusnak is köszönhetően újra ott vagyunk az európai küzdelmekben hosszú idő után. A mérkőzések szerves része a bemutatott látvány, melynek elkészítésére nem kevés energiát és pénzt fordítottunk.

Ehhez pedig a TI hozzájárulásotok is elengedhetetlen volt a gyűjtőurnáknál. Ezt köszönjük még egyszer!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC