Dárdai élcsapat veréssel ünnepelheti születésnapját

Jó híreket kapott Dárdai Pál a Dortmund elleni bajnoki rangadó előtt. Csapatának egyik fontos tagja már biztosan bevethető lesz a mérkőzésen.
 
– Minden a tervek szerint alakult, Davie Selke fitt, és pályára léphet a meccsen, és a többiek is készen állnak, – mondta Dárdai a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. 
 
Így már csak Mathew Leckie, Valentino Lazaro és Vladimir Darida játékára nem számíthat a magyar tréner, de ettől sem lett sokkal könnyebb a Dortmund elleni csata.
 
– Közel kell lennünk végig a labdához, és támadnunk, és egész meccsen koncentrálni, szóval a játékunknak hibátlannak, tökéletesnek kell lennie, – folytatta a magyar tréner, aki a két csapat őszi meccsére is emlékeztetett (2-2). – Nagyon jónak tűntünk legutóbb a Dortmund ellen, és szereztünk egy pontot, most is pontot, pontokat akarunk szerezni.
 
Korábban, még a Bayern München elleni bajnokijuk előtt beszélt Dárdai arról, nem akar beleszólni az élen álló két gigász küzdelmébe, bár Niko Kovac miatt a bajorok végső sikeréért szorít. Ha most sikerül megszerezniük a Borussia ellen a három pontot, akkor viszont nagy szívességet tesz volt csapattársának, hiszen leszakíthatja róluk riválisuk.
 
Michael Preetz, a csapat vezérigazgatója jelezte, fantasztikus hangulatra számíthat minden néző.
 
 – Jók az előkészületek a mérkőzésre: teltház lesz, csodálatos atmoszféra és egy nagy csapat vendégként, és ha építünk a nagy csapatok elleni eddigi jó teljesítményünkre, győzhetünk a végén, – mondta.
 
Dárdai Pál egyébként ma ünnepli születésnapját, így nagy ajándékot kaphat csapatától, ha otthon tartják neki a három pontot. A magyar tréner csapatának egyébként azért is nagy szüksége lenne a győzelemre, hogy megerősítsék pozíciójukat az első tízben.

Legfrisebb híreink