nb1.hu

Bundesliga: debütált Novothny Soma – reakció

Különleges napja volt a támadónak.

Novothny Soma úgy fogalmazott, különleges nap volt számára a szombati, amikor a VfL Bochum színeiben bemutatkozott a német labdarúgó Bundesligában – számolt be róla az MTI.

"Különleges nap volt, ezért dolgoztam nyártól. Nagy csatákat kellett megvívnom, hiszen volt, amikor a keretbe sem kerültem be. Nagyon örülök, hogy az edzőnk ezzel a néhány perccel meghálálta a kemény munkámat" – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a középcsatár.

Novothny tavaly szeptemberben igazolt a német csapathoz, amellyel az előző idényben megnyerte a másodosztály, az élvonalbeli bemutatkozásra viszont a szintén újonc Greuther Fürth elleni mérkőzés 93. percéig várnia kellett.

"Örültem volna, ha több percet kapok, de nem vagyok elégedetlen, mert ezt már soha senki nem veheti el tőlem" – szögezte le.

Mint kifejtette, a közeljövőben ugyanúgy kell dolgoznia, mint eddig, és tudomásul kell vennie az edzőjük döntéseit, nem megsértődni, vagy kevésbé hajtani az edzéseken, hanem minden nap bizonyítani, hogy számíthat rá.

A támadójátékos megjegyezte, mivel 2-1-re nyertek, nagyon fontos lépést tettek afelé, hogy egy kicsit jobb legyen a hangulat, és kevésbé stresszesen folytathassák a bajnokságot, hiszen harcban maradtak a bennmaradásért és nem szakadtak le a mezőnytől.

A Bochum nyolc forduló után két győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel a tabella 15. helyén áll.

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC