nb1.hu

Bosszantó hajrá: a DAC edző vegyes érzései – reakciók

Valamennyire bejött a húzása.

Ahogy szombaton már jeleztük, Szlovákiában bajnok lett a Slovan a 4-0-s győzelmének hála. A DAC 1-1-es döntetlent ért el a Trencín otthonában. A Dunaszerdahely vetélytársa egyébként a 90. percben tudott egyenlíteni Corryn találatával. 

Légiósaink: Kleinheisler nyerőember, Holman pedig bajnok lett – NB1.hu

 

Nézzük, a két vezetőedző hogyan értékelte a szombati ütközetet a DAC hivatalos weboldalának

Juraj Ancic (Trencín): "Úgy gondolom, hogy a szurkolók számára attraktív volt a mérkőzés. Ehhez mi is hozzájárultunk a játékunkkal. Az első perctől kezdve aktívan játszottunk. Igyekeztünk mihamarabb betalálni, ez azonban nem jött össze. A második félidőben hátrányba kerültünk, de igyekezetünknek és a játékminőségünknek köszönhetően a végén kiegyenlítettünk. Megérdemelt góllal döntetlenre mentettük a meccset."

Németh Antal (DAC): "4-4-2-es felállásban kezdtük a meccset, de nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna. Főleg támadásban, de a védekezésünk sem volt olyan, amilyennek terveztük, mert a Trencsénnek volt néhány lehetősége a gólszerzésre. A második játékrészben Nebyla érkezésével megváltoztattuk a taktikánkat, átálltunk 4-2-3-1-es hadrendre. A második félidőben jobbak voltunk, uraltuk a játékot, és sikerült is megszereznünk a vezetést. Az egyenlítő találatot a ráadásban kaptuk, emiatt csalódott vagyok. Összességében azonban a Trencsén megérdemelten tartotta itthon az egyik pontot."

AS TRENCSÉN – FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:1 (0:0)
Fortuna Liga, rájátszás, 9. forduló, Štadión na Sihoti, Trencsén.
Játékvezetők:
Smolák – Kováč, Bednár
Góllövők: 90. Corryn, ill. 58. Beskorovainyi
Sárga lap: 74. Madu, ill. 49. Ramirez
DAC: Jedlička – Sommer, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis – Divković (68. Moumou), Schäfer (76. Njie), Balić (86. Müller), Taiwo – Nicolaescu (46. Nebyla), Ramirez
Trencsén: Kukučka – Ligeon, Ramon (K), Križan, Madu – Lavrinčík – Gaži (72. Corryn), Zubairu, Kadák, Ghali – Ikoba
 

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC