nb1.hu

A DAC és Kecskésék is elkezdték a bajnokságot – reakció, részletek

Nagy fordítás Dunaszerdahelyen.

A DAC JELENTÉSE:

"Remek hangulatú mérkőzésen vert állásból fordítottunk a Liptószentmiklós ellen, s győzelemmel kezdtük a bajnokságot. Az eredménytelen első félidő után a másodikban jöttek a gólok, melyeknek köszönhetően három ponttal indítjuk a hazai pontvadászat jubileumi, 30. szezonját.

A Fortuna Ligában az első, az új szezonban viszont már a harmadik mérkőzés várt vasárnap este a csapatra. Az Európa Konferencia Liga első selejtezőkörét sikerrel vettük, az északír Cliftonville FC-vel szemben magabiztosan jutottunk tovább a második körbe. Adrian Guľa legénysége azonban nem pihenhetett sokat, hiszen most „szerda-szombat” rendszerben játszunk, s reméljük, egész augusztusban ilyen sűrű marad a program. Négy változás volt a keretben a legutóbbi találkozóhoz képest, ezúttal Njie, Ciganiks, Andzouna és Krstović is kezdőként lépett pályára.

A mérkőzést mindkét csapat kissé álmosan, igazán nagy rohamok nélkül kezdte. A vendégek szemmel láthatóan inkább a védekezésre rendezkedtek be. Jobbról Blackman, balról Ciganiks próbálkozott beívelésekkel, de ezekre a labdákra felkészültek Jozef Kostelník védencei. A két vezetőedző közül a liptószentmiklósi volt az idegesebb. Ő inkább kiabált, míg Adrian Guľa buzdított.

Az első igazán veszélyes lehetőséget a 14. percben láthatta a MOL Aréna 4630 fős közönsége. Blackman tette Hahn fejére a labdát, de csatárunk nyolc méterre a kaputól mellé csúsztatott. A folytatásban jól tartottuk meg a labdát, jól is hoztuk fel, de a helyzetek kialakításához kicsivel többet kellett volna tennünk. Mindezt Krstović is érezte, aki Ciganiks beadását előbb levette, majd ballal kapura irányította, de Sváček a helyén volt.

A szurkolásra a Fortuna Liga első fordulójában sem volt panasz, a hangulatfelelősökön nem látszott a szezoneleji forma, noha folyamatosan tűzött rájuk a nap. Szünet nélkül próbálták feltüzelni a srácokat, akik közül Andzouana kerülhetett volna közel a gólszerzéshez, de nem érte el Krstović szemfüles labdáját, Sváček jól olvasva a játékot megelőzte őt.

A 28. percben Borbély Balázs, csapatunk másodedzője súgott valamit Adrian Guľa fülébe, üzenetét ugyanakkor a sajtószektorból nem tudtuk megfejteni. Az viszont biztos, hogy ezalatt elvégeztünk egy újabb sarokrúgást – ezúttal is gólhelyzet nélkül. Utána majdnem ráfáztunk Brunetti bizonytalankodására, de brazil védőnk helyrehozta a hibáját, és beleállt a kapunkat célzó lövésbe. „Harcoljatok, harcoljatok!” – üzenték közben a B-középből.

A tavalyi szezont a nyolcadik helyen záró tátrai együttes továbbra is masszívan védekezett, legfeljebb pontrúgásokból teremthettek volna veszélyt, de ezeknél sikerült szépen eltakarítanunk a labdát a veszélyzónából. A 36. percben Krstović lába „sült el” Staš szorításában. A hosszú sarkot vette célba a Cliftonville elleni párharc során három gólt is szerző montenegrói csatárunk, ám ezúttal pontatlan volt. Akárcsak egy újabb ziccer során, amikor Blackman egy távoli keresztlabdával egyből őt kereste, de ez is kimaradt. A másik oldalon a vendégek kapitánya, Gerát próbálkozása szállt csúnyán fölé, majd ismét Krstović vonta magára a figyelmet. Ezúttal három védővel szemben terelgette a labdát, gurítása viszont nem hozta zavarba Sváčeket, a gólok így aztán a második félidőre maradtak.

Hazai oldalon cserével indult a játékrész: Njie helyett Dimun futott ki a pályára. Az első izgalmas pillanatot Veselovský bátor lövése jelentette, de amennyire lelkesen vállalta el a távoli bombát, annyira pontatlan volt a próbálkozása a csütörtökön Belfastban gólt szerző játékosunknak. Hasonló helyen végezte Dimun kapáslövése is, talán maga is meglepődött azon, hogy elé pattant a labda. Fokoztuk a nyomást, Káčer remek labdakihozatala után Hahn iratkozhatott volna fel a góllistára, ám a hálórezdülésre még várnunk kellett. Egészen az 57. percig, de ennek cseppet sem örültünk, ugyanis szinte a semmiből talált be az ellenfél. Elméláztunk hátul, a liptószentimlósiak pedig sikerre vitték az akciót, melynek zárásaként Kačerík juttatta Veszelinov háta mögé a labdát – 0-1.

A gól után még jobban felszívtuk magunkat, felerősödött a MOL Aréna hangja, Dimun pedig kis híján kiegyenlített, de a labda közelről sem találta az utat a számunkra kedves helyre, a vendégek kapujába. „Mindent bele, mindent bele!” – zúgta a publikum, amely érezhetően áhította az egyenlítést. Az pedig jött is, méghozzá a mérkőzés 71. perc legvégén. Káčer kiváló keresztpassza előbb Nicolaescut találta meg gólhelyzetben, de ez a lövés még megpattant a kapuson. Nečas azonban nem tudott felszabadítani, így hullott a labda Krstović elé, aki az idei harmadik tétmeccsén is betalált – 1-1. Óriási üdvrivalgás fogadta a bajnokság idei első hazai találatát, a csapat és a szurkolók is érezték, hogy ezzel még nincs vége a dalnak.

Hat perccel a gól után Veselovský centerét még szögletre fejelték, de a sarokrúgás után ismét kapituláltak a vendégek: csapatkapitányunk, Kružliak emelkedett a legmagasabbra, és precízen a jobb kapufa mellé bólintott – 2-1. Begyakorolt figurából jött össze a fordítás, hiszen a felkészülési meccseken Kružliak kétszer is hasonlómód talált az ellenfél kapujába. A meccs azonban továbbra sem volt lefutott. Veszelinov rossz indítását követően Václavik ívelt az üresen maradt kapura, Brunetti azonban önfeláldozóan mentett az utolsó pillanatban. Két perccel később viszont a magyar kapus óriási mentéssel hozta helyre a hibáját.

A hajrára hármas cserével próbálkozott Jozef Kostelník, a vendégek vezetőedzője, a B-közép közben játékost és szurkolót is nagyobb erőbedobásra buzdított. Nem sok kellett azonban, hogy arcunkra fagyjon a mosoly, mert Ďungel kapáslövésénél már az egész stadion bent látta a labdát, amely végül a kapu mögötti reklámtábán csattant – megúsztuk. Az ellenfél pedig Káčer egyéni alakítását úszta meg. Középpályásunk szép szóló után szánta lövésre magát, de az eredmény már nem változott.

Cliftonville otthon: pipa. Cliftonville idegenben: pipa. Első bajnoki a Liptószentmiklós ellen: pipa. Az idei szezon első három tétmeccsét kimaxoltuk, a folytatás viszont nem lesz sétagalopp. A csapat már hétfőn repülőre száll, és elrepül a Feröer-szigetekre a Vikingur Gota csapatához az EKL-meccsre, egy hét múlva vasárnap pedig már Zsolnán lépünk pályára a Fortuna Liga második fordulójában. Teher alatt nő a pálma, mindent bele, fiúk!

Edzői értékelés:

Adrian Guľa (DAC): „Nagyon értékes győzelmet arattunk. Tudtuk, hogy az ellenfél agresszíven fog játszani, és igyekszik kihasználni, hogy ilyen feszített a programunk. Sokáig tartott a hazaút a csütörtöki kupameccsről, nem volt meg a kellő frissességünk. Az ilyen győzelmek nagyon fontosak a csapat, az öltöző számára. Vesztésre álltunk, de a mai győzelem legfontosabb része, hogy így is meg tudtuk fordítani az eredményt. Szurkolóink a nehéz pillanatokban is mellettünk álltak. Nem volt minden tökéletes a mérkőzésen. Legutóbb 4:2-re vertük idehaza a Liptószentmiklóst, és még ennek a meccsnek az emléke is benne volt a fejekben. Nagyok voltak az elvárások a szezonnyitón, nehezen tartottuk itthon a három pontot, de a fiúk az utolsó pillanatig hajtottak. Három meccset nyertünk a legelején, ma viszont más módon győztünk, mint az előzőekben, ezért is értékelem sokra a teljesítményünket. Most gyors egymásutánban jönnek a találkozók, s remélem, hogy ez a győzelem erőt ad a folytatásban, mert már holnap útra kelünk a Feröer-szigetekre.”

Jozef Kostelník (Liptószentmiklós): „A mai teljesítményünk után legalább az egyik pontot megérdemeltük volna. A döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Tudtuk, mik a DAC erősségei, és igyekeztünk megakadályozni a hazaiak kombinatív játékát. A vezető találatunk után elkövettünk egy hibát a középpályán, aztán pedig egy pontrúgásból kaptunk gólt. Végrehajtottunk több cserét is, voltak helyzeteink, de már nem sikerült kiegyenlíteni.”

DAC 1904 – MFK TATRAN LIPTÓSZENTMIKLÓS 2-1 (0-0)
Fortuna Liga, 1. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.07.17., 18:00
Játékvezetők: Kráľovič – Jekkel, Vass
Nézőszám: 4630
Gólszerzők: 71. Krstović, 77. Kružliak, ill. 57. Kačerík
Sárga lap: 37. Njie, ill. 42. Gerát, 94. Popović
DAC 1904: Veszelinov – Blackman, Kružliak (K), Brunetti, Ciganiks (84. Muhamedbegović) – Káčer, Njie (46. Dimun), Veselovský – Andzouana (57. Moumou), Krstović (94. Rymarenko), Hahn (57. Nicolaescu)
Liptószentmiklós: Sváček – Popović, Krčík, Bedecs, Nečas – Václavik, Staš (81. Totka) – Laura (81. Ďungel), Gerát (K) (81. Diviš), Kačerík (91. Bielák) – Voško (69. Matoš)"

OROSZORSZÁG

A Nyizsnyij Novgorod az orosz élvonal 1. fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a Lokomotív Moszkva otthonában, úgy, hogy a 28. perctől emberhátrányban futballoztak.

A vendégeknél a 6-szoros magyar válogatott védő, Kecskés Ákos végig a pályán volt.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

ФК "Пари Нижний Новгород"  (@fcnizhnynovgorod) által megosztott bejegyzés

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC