nb1.hu

Magyarország-Portugália: Orbán a mennybe mehetett volna – osztályzatok

Kikaptunk, de Gulácsiról továbbra sem hiszem el, hogy ember.

Vannak, akik örülnek és erre vágytak, pedig annál szomorúbb dolog a világon nem létezik, amikor a magyar válogatott vereséget szenved. És elfogultan vállalom, nem biztos, hogy megérdemelte.

Pontosan tudom, hogy Portugália sokkal, legalább 10-szer jobb válogatott, mint a magyar papíron, de a mi srácaink, a szurkolókkal együtt, annyi, de annyi energiát és szenvedélyt beletettek a tegnapi mérkőzésbe (még ha ki is kaptunk 3-0-ra), hogy legalább egy (vigasz)pontot megérdemeltünk volna.

De az a válogatott győzött, amelyik a jobb, amelyik a mérkőzés esélyese volt, sőt, arra is bőven van esélye, hogy megvédje az Európa-bajnoki címét.

Most következzék az 1999-ben alapított nb1.hu Osztályozónaplója, amiben azokat a játékosokat értékeljük, akik legalább 30 percet a pályán voltak.

Gulácsi Péter 8: Amit lehetett kivédett, ha ennél is jobban teljesít és lehozza kapott gól nélkül a mérkőzést, akkor megkérdőjeleztem volna azt a tényt, hogy vajon tényleg erről a világról és az emberek közül származik-e.

Magyarország-Portugália: amit a károgók nem élhettek át – élménybeszámoló – NB1.hu

 

Botka Endre 5: A magyar labdarúgás egyik legnagyobb értéke, de a végén azért kijött, hogy az NB I-es bajnokság messze van attól a szinttől, amit a világ egyik legjobb válogatottjának a támadójátéka képvisel.

Willi Orbán 6: A 84. percig úgy játszott, mint a világ egyik legjobb bajnokságának (Bundesliga) az egyik legjobb védője. És évek óta legjobb védője. Az, hogy a lábáról megpattanó labda végül becsapta Gulácsit nem igazán tehetett, hiszen ott egy centi dönthette el, merre folytatja a labda az útját, a 11-es előtt viszont meg lett verve egy az egyben. Mindezektől függetlenül továbbra is a magyar válogatott egyik legfontosabb pillére.

Szalai Attila 5: Őt sem csak a 84. percig bemutatott teljesítmény alapján kell értékelni, akárcsak a válogatott többi tagját, mert a foci örök igazsága, hogy mindegyik meccs addig tart, ameddig a bíró le nem fújja, nem addig, ameddig szeretnénk. Küzdött, harcolt, indításokkal, a támadójáték segítésével is próbálkozott, de hát ugye Portugália volt az ellenfél…

Magyarország-Portugália: a kocsmában már nem mert hadakozni a Facebook – élménybeszámoló – NB1.hu

 

Lovrencsics Gergő 5: Szerencsére voltak olyan periódusok, amikben megcáfolt, mert a Ciprus elleni mérkőzést követő Osztályozónaplóban azt írtam, erre a posztra Rossinak meg kell találnia a megfelelő embert. A szövetségi kapitány bízik Lovrencsicsben, nem nehéz kitalálni, az alázata és a védekező munkája miatt. Ha pár évvel fiatalabb lenne, a támadásokat is úgy tudná segíteni, mint korábban.

Nagy Ádám 6: A világ egyik legjobb támadógépezete ellen felelt a pálya nagy részén a védekezés megszervezéséért. Az, hogy a portugálok a középpályán is jobbak a magyaroknál egyéni képességekben, nem ezen a mérkőzésen alakult ki, hanem az évek alatt. Viszont sajnos ismét bebizonyosodott.

Magyarország-Portugália: a Kriptában is tudtuk, hogy megnyerjük az Európa-bajnokságot – NB1.hu

 „Mennyi lett a vége, 3-0 és nem ide?" – kérdeztem meg majdnem délben Angyalföld szívében Áditól, akinek a tekintetébe bele volt írva, hogy soha többet nem fog inni, akárcsak az enyémbe. „Szerintem igen…" – válaszolta Ádi, akin láttam, hogy soha nem lesz képes feldolgozni azt, ha tényleg kikapott a magyar válogatott.

Kleinheisler László 6: Harcos és eltökélt harcos volt ismét, de próbált „színezni” is. Nem biztos, hogy le kellett volna cserélni, lehet, Rossi nem is hívja le a pályáról, ha ez a tegnapi találkozó mondjuk egy Eb vagy vb-selejtező, de ott és akkor még bőven kellett gondolnia a következő 2 mérkőzésre is.

Schäfer András 6: Rá ugyanaz vonatkozik, mint Kleinheislerre, de végig látszott rajta, hogy fizikailag neki a legnagyobb megterhelés harcolnia a középpályán. Az viszont nem biztos, hogy jót tenne a meglévő képességeinek, ha elkezdenének sok izmot felpakolni rá.

Fiola Attila 6: Ő sem azért volt elsődlegesen a csapatban, hogy mondjuk százezerszer beadjon a bal oldali szögletzászló közeléből, vagy az ellenfél térfelére átérve, befelé cselezgetve percenként „porciózza ki” 30-ről a hosszú felsőt. Úgy és olyan alázattal játszott, ahogy szokott, de ezúttal sem szabad elfelejteni, hogy a világ egyik legjobb válogatottja volt az ellenfelünk.

 

Sallai Roland 6: Nem rúgtunk gólt, nem voltak percenként helyzeteink, pedig neki ezeknek a kialakításában és a befejezésekben döntő szerepe kellett, hogy legyen. Amikor támadtunk, akkor ugye benne is volt az akciókban, de ezért pontosan tisztában kell lenni azzal, hogy rajta és Szalai Ádámon kívül olyanok voltak gyakorlatilag a kezdőcsapatban, akiknek elsősorban védekezniük kellett. Talán Schäfer volt az, aki fele-fele arányban kellett, hogy repesszen az eredeti elképzelések szerint. Azaz, 2.5 magyarnak kellett volna feltörnie a világ egyik legjobb védelmét.

Szalai Ádám 6: Nehéz eldönteni, hogy a magyar válogatottat vagy őt szapulják többet, az esetek döntő részében szakmai vagy egyéb gyakorlati tapasztalat hiányában. Úgyhogy csak azért sem vagyok hajlandó 5-öst adni neki! És hát ugye, az első kőrben ellene szabálytalankodtak a legtöbben az Eb-n, ami azt jelenti, hogy szabályos eszközökkel nem tudták megállítani…
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC