Nem csak egészében, de egyes részleteiben is fejlődött a magyar válogatott játéka. A 2024-es Eb selejtezőjében elért mutatók közül több is igazolja az edzői és elemzői stáb munkáját.
Aligha maradt ember az országban aki ne tudna róla, hogy a magyar válogatott kijutott a 2024-es Európa-bajnokságra. Tette mindezt egyenes ágon és hallatlan magabiztossággal: veretlenül, a legtöbb rúgott és a legkevesebb kapott góllal, csoportelsőként. Talán még örömtelibb, hogy a nemzeti csapat nemcsak eredményesség, de játékminőség terén is jelentőset lépett előre, folytatva az eddigi progressziót.
Marco Rossi csapatára legkésőbb a 2021-es kontinensviadalon volt kénytelen felfigyelni Európa, amikor kis híján továbbjutott a halálcsoportból (Portugália, Franciaország, Németország). A montenegróiak legyőzése után pedig a már korábban is elismerő hazai mellett a külföldi elemzőközösség is a magyar válogatott előtt lengette kalapját. Az MLSZ vezető videóelemzője, Beregi István meg is köszönte az (egyik) elismerést, mintegy hitelesítve annak megfigyeléseit.
Glad to see the recognition and analyzes of our very own interpretation of the functional/relational play. Really enjoying the journey to get a better understanding of the possibilities within this style of play, which also fits to the Hungarian traditions. https://t.co/OPQKZFZSI3
— István Beregi (@SteveBeregi) November 20, 2023
Fordítás helyett a lényegről annyit: Rossi és stábja attól a Fernando Diniztől is merített, aki – egyébként a tradicionális magyar játékstílus elemeit felhasználva – futballforradalmat csinált Brazíliában. A Diniz-jelenséget itt, érintkezési pontjait a magyar válogatott taktikai evolúciójával pedig itt foglalta össze kimerítően Mészáros Ábel elemző.
Ezekhez hozzátenni már nehéz, mi annyiban mégis megpróbáljuk, hogy bemutatjuk, egyes sarokpontokban mennyit javult a nemzeti csapat futballja. A cikkben található adatokat az Xfb Analytics elemzője, Borbély Imre tette közzé X-oldalán. A posztban a Rossi-éra válogatottjainak egyes mutatóit összesítette az olasz mesterrel megvívott versenysorozatokra bontva.
PASSING ACCURACY (%)
2018: NL (C) – 82.9
2019: ECQ – 83.0
2020: NL (B) – 81.5
2021: WCQ – 86.2
2021: EC – 79.4
2022: NL (A) – 82.3
2023: ECQ – 85.4Their average passing acc. was 85.4% in 2023 ECQ which is the 2nd highest under Rossi. The improvement is clear to see here too!👏
— Jimi (@borbely_imre) November 22, 2023
Nem nagyobb, csak még jobb csapat lett a válogatott
A most véget ért Eb-selejtezőben a válogatott többet birtokolta a labdát, mint korábban bármelyik, Marco Rossi irányításával lejátszott versenysorozatban. A nyolc meccsen átlagosan 56,7%-ban volt a labda a magyaroknál, amelyet csak a 2022-es vb selejtezőcsoportjában nyújtott mutató tud megközelíteni 56,2%-kal. Ott azonban két miniállam (San Marino és Andorra) is ott volt a riválisok között, amelyre a többi tárgyalt kiírásban nem volt példa. Ők szerény minőségű és defenzív játékukkal javítják az ellenfelek mutatóit. (Ezt a kitételt raktározzuk el, találkozunk még vele.) Továbbá a meccsmásnapi szurkolói viták egyik legnagyobb tévhite, hogy a labdabirtoklási mutató a minőségről árulkodik, sokkal inkább egy együttes felfogása, illetve az alapvető erőviszonyok érhetők benne tetten.
Éppen ezért a fentiekből levonható következtetés nem az, hogy a válogatott alapvetően dominánsabb lett, hanem – mellétéve a meccsek és a csoport végeredményét – az, hogy jelentősen javult a hatékonysága azon csapatok ellen, amelyek átadják neki a kezdeményezés jogát. Litvánia, Bulgária, Montenegró és Szerbia közül csak utóbbi csapat mondható jegyzettebbnek a mieinknél. Ők mindkét magyarok elleni meccsen nyerték is ezt a mutatót (Szerbiában 64%, a Puskásban 54%).
Vagyis Marco Rossi attitűdje a játékosminőségben erősebb ellenfelek ellen továbbra is alkalmazkodó, az ünneplendő előrelépés az, hogy csapata legyőzte mumusát, és potens, eredményes támadójátékot mutat akkor is, ha visszaállt ellenfelet kell feltörnie. Ehhez nagyban hozzájárult a javuló passzhatékonyság is: a legfrissebb, 85,4%-os értéket csak a vb-selejtezőkön hozott 86,2% veri.
Több és jobb puskapor, szebb tűzijáték
Apropó potencia: a kialakított helyzetek minőségében kis híján szintén megdöntötte saját „rekordját” a Rossi-csapat. Meccsenként átlagosan 1,65 gólra elegendő mennyiségű és minőségű helyzetet dolgozott ki a válogatott, amelyet csak a vb-selejtezők során sikerült eddig überelni. Akkor két pofozógép volt a csoportban, most egy sem, úgyhogy mielőtt bárki utánaszámolna, a mostani a maga kontextusában jobb teljesítmény!
Az erre lőtt 16 gól kereken 2-es meccsenkénti átlagot ad, ami viszont már valóban a legjobb az eddigiek közül. Lehet tippelni, melyik produkció követi szorosan (1,9), a harmadik helyre a 2022-es Nemzetek Ligája-menetelés fut be (1,38). Utóbbi egyrészt önmagában komoly bravúr, másrészt azzal, hogy jóval gyengébb csoportban való részvételeket előz jelzi, hogy már akkor is beérőben volt a stáb munkája. Na, nem mintha amúgy a német-angol-olasz csoportban elért 2. hely ezt nem ordította volna a képünkbe.
A támadójátéknak járó dicséretek sora itt azonban nem ér véget: a Rossi-csapat második legjobb xG-jét meccsenként 0,35 találattal lőtte túl. Jár tehát az elismerés a helyzetek befejezéséért is, amiben csak a legutóbbi Eb halálcsoportjában volt nagyobb túltejesítésünk (meccsenként 0,44 xG-re 1 gól), sokunk örömére.
A progresszióról egyébként a lövések száma is tanúskodik: találkozónként 14,25-szor lőttek a magyarok. Ez több mint duplája az Eb-csoportkör átlagának (6,33) és bő kettővel több mint az azt megelőző selejtezősorozaté (12,13). Előbbi inkább érdekesség, míg utóbbi érték ezüstérmes a vonatkozó képzeletbeli versenyben.
Rossi megint épp annyival vállalt több rizikót, amennyivel kellett
Az olasz futballt és edzőket mindenki kapásból a védekező játékfelfogással köti össze, és Marco Rossi is így indított a magyar válogatottnál. Munkája elején a válogatottra a kockázatminimalizáló hozzáállás volt a jellemző, ebből lett mára egy jókor, jó helyen, elegendő, de nem túlzottan sok rizikót vállaló csapata.
Utóbbira nagyon nagy szükség volt egy olyan csoportban ahol három papíron gyengébb, reaktív futballra építő ellenfele volt a válogatottnak. Akik meccsenként 1,17 gólnyi helyzetet dolgoztak ki a mieink ellen. Ennél kevesebbet csak Rossi bemutatkozó sorozatában, a Nemzetek Ligája C-divíziójában (0,77), illetve a cikkben már így is eleget pocskondiázott vb-csoportban (1,07) engedtek az ellenfeleknek a fiúk.
A ténylegesen bekapott hét gól meccsenként 0,88-ot jelent, amelynél csak a Nemzetek Ligája A-divíziójában (!) és még korábban a B-divízióban átlagolt kevesebbet a válogatott: 0,83 és 0,67. A várható és a ténylegesen bekapott gólok közötti különbség tehát most 0,29 volt meccsenként. Ez az mértékű felülteljesítés egyébként szintén harmadik a maga sorában (ugyanazon két sorozat mögött, mint egy mondattal feljebb.)
Ezek alapján tehát védekezésben a legkisebb a javulás, ám itt két körülményt is érdemes figyelembe venni. Egyrészt a mai magyar válogatott jóval kevésbé kockázatelkerülő, mint a Rossi-éra elején volt, vagyis törvényszerűen több lehetőséget ad az ellenfeleknek. Másrészt a mostani selejtezőben hét kapott góljából hatot olyan meccseken kapott, amelyeken a stáb kényszermegoldás(ok)ra szorult a védelem összeállításakor.
Ennyi szerencse a világon nincs
Még ha úgy is tűnik, hogy néhol egy-egy kitétellel az eredményhez hajlítottuk a kritériumrendszert, komolyabb engedmény nélkül kijelenthető, hogy a magyar válogatott mind a játék egyes szegmenseiben, mint összességében komolyat lépett előre.
Rossi azáltal, hogy tökélyre fejlesztette a kockázatmenedzsmentet, megmutatta, hogy az „annak van szerencséje, aki tesz érte” mondás nem élből hülyeség, csak általában a használói nem várják ki a megfelelő alkalmat, amikor tényleg ezt érdemes mondani. Esetenként ugyanis bárkinek lehet mázlija, ilyen hosszú távon, ennyi viszont aligha. Ha meg még is, akkor egy vb-selejtezősorozat erejéig még tartson már ki.
