Düsseldorftól Budapestig, a 0-5-től az 1-1-ig végigvettük a magyar válogatott összes őszi mérkőzését
Szeptemberben, októberben és novemberben, összesen bő két hónap alatt zavarták le a Nemzetek Ligája csoportkörét. Az A-divíziós kvartettjében harmadikként befutó magyar válogatott teljesítménye viszont ilyen rövid idő alatt is nagy skálát mozgott be.
A sorozat eddigi részében Marco Rossi csapatát érte kudarc és siker, mulasztott és abszolvált is kötelező meccset. Mindez összevetve éppen a papírformát adta ki helyezés szempontjából.
A csoportkör után, de még jóval a 2025-ös playoff, pontosabban playout előtt meccsről meccsre felelevenítjük a válogatott menetelését és tanulságait.
Németország 5-0 Magyarország – a pofon
Nehéz elfeledni azt a méretes pofont, amit a magyar válogatott a Nemzetek Ligája 2024/25-ös kiírásának nyitányán kapott. Marco Rossi együttese egy a közvélemény szemében rettentően vegyes megítélésű Eb után 5-0-ra veszített Düsseldorfban.
A mérkőzés minden szempontból különleges volt. A magyar válogatott – újkori története során eddig nem látott módon – megpróbált idegenben egész pályán letámadni egy minden téren az élvonalhoz tartozó riválist.
Meglepni sikerült is a másik padon ülő Julian Nagelsmannt, aki azonban könnyedén reagált a vendégek harcmodorára. Bár a mieinknek volt lehetősége a vezetés megszerzésére, először a németek találtak be, ami után a magyar csapat szétesett, és további négyet kapott.
Ahogyan az Eb-selejtezők megmutatták, hogy gyengébb ellenfelek ellen a magyar válogatottnak már koránt sem áll olyan rosszul a „nagy csapat” szerepe, addig ennek az eredménynek leginkább az volt az üzenete, hogy az igazán nagyok ellen viszont öngyilkosság megpróbálni belebújni abba.
Magyarország 0-0 Bosznia-Hercegovina – a szédülés
A düsseldorfi pofonba bele is szédült a csapat, amely néhány nappal ezután gól nélküli meccset játszott a Puskásban Boszniával. Taktikai téren egy könnyedén értelmezhető találkozót kaptunk: egy jobb, de csúcsformáját hozni képtelen csapat ostromolt egy gyengébb, de jól sündisznózó másikat – sikertelenül.
A pozitívumokat inkább sportpszichológiai oldalról lehetett keresni. A magyar csapat egységet mutatott egy lefelé ívelő időszak mélypontján, amikor sokan a széteséstől féltették.
Ez ugyanakkor nem oldotta meg azt a problémát, amit Marco Rossinak később sikerült: a magyar válogatott olyan volt magához képest, mint az ereje teljében cikázva repkedő augusztusi szúnyoghoz képest az, amelyik valahogy túlélte a lehűlést, és októberben, alultápláltan kóvályog elő a padlásról.
Düsseldorfi akarathiány, budapesti reakció – öt pontban a bosnyák meccsről
Magyarország 1-1 Hollandia – a talpra állás
A bosnyákok elleni iksz egyértelmű helyzetet szült: egy boszniai zakó szinte garantált kiesést ér, a biztos bennmaradáshoz pedig bravúr kell. Utóbbiból jött is egy rögtön.
Sallai Roland előbb kapufát lőtt, majd gólt szerzett, amivel egész addig vezetett a csapat, ameddig emberelőnybe nem került. A pohár így úgy lett félig üres, hogy a mérkőzés előtt 10-ből 8 szurkoló lazán aláírta volna ezt az eredményt. A találkozó viszont ezzel együtt pozitív kicsengéssel ülepedett le a magyar futballközvéleményben.
A Rossi-Koeman sakkjátszmát teljesen egyhangú „pontozással” a magyar válogatott szövetségi kapitánya nyerte. Dicséret pedig nemcsak a hazai közegből érkezett: a mérkőzés egyik legveszélyesebb hollandja, Tijjani Reijnders arról beszélt, hogy az ellenfél rendkívül jól felkészült erősségeikből.
Bosznia-Hercegovina 0-2 Magyarország – a feltöltődés
Miután kijött a gödörből egyből vissza is eshetett volna oda Rossi csapata. A hollandok elleni pontszerzésnek ugyanis csak abban az esetben (lehetett) volna valós megtérülése, ha utána hozza a kötelezőt az együttes Boszniában.
Zenicán egy a budapestitől merőben eltérő felfogású bosnyák válogatottat, és ebből adódóan szintén az itthonitól különböző meccsképet kaptunk. Barbarez együttese eleget tett az ilyenkor általános, kis csapatokkal szembeni feltételezésnek, és hazai pályán valóban többet mutatott, mint idegenben.
Bosznia akár az első percben előnybe kerülhetett volna, és a mérkőzés további szakaszaiban is igyekezett a maga szerény fegyvertárával tűz alatt tartani a magyar kaput. A kinyílás árát viszont ha nem is úgy, mint a magyarok Düsseldorfban, de ők is megfizették.
A bátrabb játék nagyobb kockázattal járt, a nagyobb kockázat pedig lehetőséget adott a mieinknek, hogy abból a kontrajátékból éljenek, amit Rossi még kapitánykodása hajnalán az elsők között igyekezett rendbe rakni és fejleszteni.
Hollandia 4-0 Németország – a visszajózanodás
Szalai Ádám sajnálatos rosszulléte a legritkább sportpszichológiai alaphelyzetet teremtette meg a mérkőzés első perceiben. A magyar játékosoknak olyan mentális feladatot adott az eset, amit az ember az ellenségének sem kíván, azon pedig el sem érdemes kezdeni a lamentálást, hogy ez „hány gólt ért” a hollandoknak. A hazai csapat játékát látva sem sport-, sem észszerű nem volna azt állítani, hogy ezen múlt a sikerük.
Az eredményjelző viszont (ismét) megleckéztette azokat, akik szélsőségesen, mindig az aktuális meccseredmény láttán értékelik a magyar válogatottnál zajló munkát. Akik temettek az első két kör, és akik megint elhitték a második két forduló után, azok most a nyári és szeptemberi németországi kijózanodás, majd a két meccsnyi újabb mámor után visszajózanodhattak.
A magyar válogatott ugyanis simán kikapott egy számottevően jobb erőkből álló csapattól, amelynek nem fért volna bele a botlás, és amelynek előtte itthon megcibálta a bajszát. Tehát egy az erőviszonyok alapján teljesen reális eredményt ért el.
Magyarország 1-1 Németország – a kilégzés
Ingadozó teljesítmény és ingadozó eredmények után a magyar és a német válogatott egy mindkét fél számára tét nélküli találkozón fújhatta ki a fáradt levegőt. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint hogy mindkét edző úgy érezte, csapata rászolgált a győzelemre, és ennek ellenére nyilatkoztak mindketten elégedetten.
Magyarország méltó ellenfele volt annak a német válogatottnak, amelyben az edző peremembereket is kipróbált, és amelyen látszott, hogy téthelyzetben volna még egy-két sebességi fokozat talonban.
A Nemzetek Ligáját lezáró Szoboszlai-panenka a sorozatban elért eredményt tekintve mindegy volt, de dramaturgiailag nagyon nem. Ennél szembeötlőbben ugyanis nehéz lett volna magabiztosságot mutatni a mindig megosztott és szigorú nagyérdeműnek.
A csoport harmadik helyének megszerzésével a mieink az A-divíziós tagság megőrzéséért vívnak majd párharcot az osztrák, az ukrán, a török és a görög válogatott valamelyikével. A sorsolást pénteken, a párharcok mérkőzéseit tavasszal rendezik.
