Megpróbálunk helyes értelmezési keretet adni az Újpesten történt változásoknak.
Felpörögtek az események Újpesten. A klub a pocsék tavaszi széria láttán meglépte azt, ami már érett: leváltotta a vezetőedzőt. A nyáron igazolt Bartosz Grzelak helyét Damir Krznar vette át.
A magyar futball követői már megszokták, hogy kishazánkban sokszor igen nehéz tisztán látni, és józanul értelmezni a történéseket. Az ígéretek, az azokból formálódó elvárások és a klubok nem egyszer következetlen kommunikációja olyan hálót sző az ember fejében, hogy mire egy történet a végére, vagy fordulóponthoz ér, a szurkoló már azt sem tudja, mit is kér pontosan számon.
Az Újpest edzőváltása kapcsán most arra teszünk kísérletet, hogy az eseményeken történő objektív végigmenetellel, olykor néhány szubjektív meglátással helyes értelmezési keretet adjunk az olvasónak, aki reményeink szerint a cikk végére a megfelelő szempontok mentén alkothat saját véleményt a MOL-korszakról.
Kezdjük az elmúlt bő egy év kulcspillanatainak sorjázásával:
- 2024 tavaszán új főszponzor és új vezetés érkezik Újpestre. A megjelenő anyagi forrásokból a keret nyáron drasztikus változáson esik át, a vezetőedző Fehérvárról érkezik Bartosz Grzelak személyében.
- Ősszel az Újpest helyenként jól, többször az NB I színvonalához mérten közepesen, de összességében eredményesen futballozott.
- A csapat támadásban és védekezésben is romlott, tavaszi borzasztó játékát legtöbbször hasonló hozzáállás kísérte. Az eredmény: tizenhárom bajnokin egyetlen győzelem és kilenc pont, valamint a szurkolók egyre fojtogatóbbá váló haragjának kivívása.
- Napvilágot lát a sajtóhír, miszerint a klub külföldi menedzserirodával kerestet új edzőt. Bartosz Grzelakot néhány egyszerre letargikus és túlfűtött hangulatú hét után kirúgják. A helyére szinte azonnal kinevezik Damir Krznart.
Ratatics Péterék és ígéreteik
Az üzleti életből érkező klubelnök a tavaly tavaszi kezdettől fogva próbált egyensúlyozni az Újpest patinájához méltó és a reálisan elérhető célkitűzések között. Úgy tűnt, annyira azért korábban is követte a futballt, hogy utóbbi fontosságát a számtalan korábban e téren hibázó magyar klubvezetés kárán megtanulja.
Ratatics (és Benczédi Balázs ügyvezető) az elején arról beszélt, három-öt éven belül szeretnék bajnokesélyessé tenni a klubot. Ezen kívül két olyan dolog hangzott, el amely jelenleg támpont az ígéretek és a számonkérhetőség terén.
Egyrészt előre leszögezték, hogy a nagy célokhoz szükséges keret kialakítása legalább három-négy átigazolási ablakot vesz igénybe (erre később visszatérünk). Másrészt kitűzték az első szezon célját: az első hat hely valamelyikének elérését. És ez volt az első egyensúlyozási kísérlet.
A MOL megváltóként érkezett Újpestre, a sikerre hosszú ideje éhes szurkolók egy része pénzesőt várt és nagy álmok szövögetésébe kezdett. Átmeneti év ide vagy oda, a vezetés így vélhetően szükségesnek érezte, hogy a bennmaradásnál nagyobb, azonosulhatóbb célt fogalmazzon meg. Bemondta hát a felsőházat.
Holott az NB I sűrű középmezőnyben két meccsen két mozzanat is dönthet arról, hogy hatodik, vagy kilencedik lesz az adott csapat. Aminek ráadásul önmagában nincs sok jelentősége, ha valóban projekttávlatban gondolkodnak.
Részben ennek is issza a levét a vezetőség a szurkolói reakciók képében. Noha még van esély a felsőház megcsípésére, per pillanat viszont ezt a világosan számonkérhető célkitűzést alulmúlni készül az Újpest.
Ennek kapcsán viszont egy fontos dolgot látni kell: ez az egyik legkevésbé fontos számonkérési pont a folyamatban lévő „három-öt” év során.
Ha úgy tetszik: a nagy projekt szempontjából nem számít. Ha Rataticsék végül sikerrel járnak, az újpestiek készséggel felejtik majd el nekik, hogy az első évben nem sikerült a hatba kerülés. Ha viszont elbuknak, ugyanúgy senki nem fogja felhozni a mentségükre azt, ha esetleg a hátralévő három meccsen felkapaszkodnak a felsőházba.
Ami pedig az igazolásokat illeti, nyáron a nagy vérátömlesztés kockázatait minél több, az NB I-ben kipróbált játékos megszerzésével próbálták csökkenteni. És így választottak edzőt is.
Grzelak: váratlanul jó kezdés, majd dicstelen távozás
A nyár rengeteg mozgást hozott Újpesten, az újjáépítés félkész körüli állapotáról ebben a cikkben írtunk részletesebben. Akkor az összeszokatlan keret okán nagyon nehéz szezonkezdetet jósoltunk a liláknak.
A Grzelak-éra viszont egészen jól indult, majd folytatódott. Őszi hatodik hely, 17 meccsen hét győzelem, 27 pont, és 14 (bőven a legkevesebb) kapott gól. A derbiken ráadásul előbb majdnem, majd valóban sikerült elkapni egy 0-0 erejéig a Fradit.
A tavasz viszont pocsékul kezdődött, majd folytatódott, számokban ezt már a bevezetőben kifejeztük. Az Újpest egyszerűen nem tudott nyerni, amikor úgy tűnt, sikerül, a Fehérvár ellen a legutolsó pillanatokban szállt el két pont. Az első győzelem akkor jött, amikor már senki nem számított rá: az akkor felfelé törő Debrecen ellen, ahol egyébként a tábor a 2-0-nál leeresztő csapat láttán abbahagyta a szurkolást.
Még ezek előtt pedig Tóth Barna és a Paks olyan maflást kevert le Grzelak csapatának, amely azonnal és megkérdőjelezhetetlenül napirendre vette a témát, ami már a korábbi meccseken érni kezdett. Az edző távozását.
Hova tovább, megtette ezt ő maga, mármint Grzelak is. A mérkőzés után azt mondta: „a kapitány az, akinek utoljára kell elhagyni a süllyedő hajót, de amennyiben azt kérik tőlem, hogy hagyjam el, akkor megteszem.” Ne színezzük, ez a mondat konyhanyelven a következő, munkavállalói szempontból teljesen érthető hozzáállást jelzi: megyek én, ha kifizetnek.
Erre végül most, szűk két hónappal később került sor, a két esemény között félúton viszont már napvilágot látott a sajtóhír, miszerint a klub külföldi menedzserirodával kerestet edzőjelölteket.
Bár ez pusztán a szerző felvetése, az Újpest vezetőségében a Paks elleni meccs után valami ilyesmi fogalmazódhatott meg: a kiesőzóna még így is látóhatáron kívül, ha pedig már Grzelakot úgyis fizetni kell, maradjon villámhárítónak addig, amíg nem találnak egy tényleg megfelelő – takarjon ez bármit is – edzőt, akivel már nem csak egy átmeneti időszakban lehet számolni.
A szurkolók és az igazolások
Mielőtt rátérünk az utódra, teljesítjük ígéretünket, és fókuszba vesszük a nyári átigazolásokat. Az újpesti szurkolók jogos dühe ugyanis a vezetőség ezen felelősségi körét is rivaldafénybe helyezi.
Nem kérdés: papíron és optikailag is javult a keret. A két NB I-es góllal bíró Karamoko aligha idegesíti jobban a szurkolókat, mint elődje, Sasere, míg mondjuk Tom Lacoux egy-egy gyengébb meccse sem olyan kiábrándító látvány, mint amikor Luka Mack tört-zúzott, vagy éppen esett-kelt a csapat védekezőharmadában.
De sem a papír, sem az optika nem focizik. Adódik tehát két frusztráció, ami joggal születhetett meg ilyenkor a szurkolókban.
- Hogy sikerült a keretfejlesztés, ha ugyan elvileg jobb játékosaink vannak, mégis ugyanaz lesz a vége, mint az elmúlt szezonoknak: felemás szezon, nem tükörsima, de viszonylag kényelmes bennmaradás? (Nem beszélve a kitűzött 6. helyről)
- Ha erősödött a keret, akkor tűnjön a bús fenébe az edző, aki láthatóan sem játékban, sem mentálisan nem képes már hatni a csapatára!
Hogy a kettőből melyik jogos(abb), arra a Krznar-éra adhat majd válaszokat. Az a játékos, aki nála is felsül, aligha volt jó igazolás, aki viszont beválik a keze alatt, arra a vezetés joggal hivatkozhat majd sikertörténetként.
A Krznar-projekt
A horvát tréner személyében egy olyan szakember igazolt a IV. kerületbe, aki pedigréje alapján megfelel a manapság divatos „projektedző” kifejezésnek. Elmúlt három klubja a Dinamo Zagreb, a Maribor és a Celje voltak.
Ezekben közös, hogy kultúrájukban egyesületi és országszinten is nagy hangsúly fekszik az utánpótlásképzésen, és még nagyobb az onnan érkező játékosok értékesítésén.
Éppen ezért kérdeztük tőle azt a bemutatkozó sajtótájékoztatóján, hogy ahhoz a munkához, amiben ő ezeknél a csapatoknál részt vett, mennyire látja ideális terepnek az újpesti, és kitágítva: a magyar viszonyokat.
Válaszából kiderült, hogy valószínűleg tényleg alaposan felmérte, hova jön, egy mondata azonban azt sugallja, hogy fogja még kellemetlen meglepetés érni Magyarországon.
„Magyarország e téren nem sokban különbözik Horvátországtól vagy Szlovéniától. A sztori mindig arról szól, hogy pénzre van szükség, hogy túléljünk, és mindig az a cél, hogy lehetőleg a felnőtt csapatba tudjunk integrálni hazai nevelésű játékost” – fogalmazott.
Itt valószínűleg arról a természetes profitorientáltságról beszélt, amely arra sarkallja a klubokat, hogy fiataljaik folyamatos értékesítéséből tartsák fenn magukat. Mármint Szlovéniában és Horvátországban.
Eközben a magyar futball finanszírozási és versenyeztetési rendszerével kapcsolatban épp az az egyik legfőbb kritika, hogy ez a fajta organikus rákényszerülés teljesen hiányzik a klubok életéből.
E téren tehát, bár jó volna, kicsit sem hasonlítunk Szlovéniára, vagy Horvátországra. Sőt, az új, szintén „kvótalapú” MLSZ-féle szabálymódosítási javaslat arra utal, hogy nem is szeretnénk, vagy ha igen, nem tudjuk, hogyan kellene.
Fontos változást vezethet be az MLSZ: Orbán Viktor elmondta a véleményét erről
Ez nyilvánvalóan nem Krznar, és nem is az Újpest hibája. Az viszont borítékolható, hogy ha a tréner valóban azt gondolja, amit mondott, akkor fog csalódni. A projekt természetesen ettől még lehet sikeres, mehet jó irányba vele, hiszen előélete, és korábbi klubjainak sikeressége egy kompetens, modern edző képét festik le.
Ami pedig a MOL-korszakot illeti, valószínűleg a jövő idényben, Krznar regnálása alatt, az átmeneti év után jön majd el az első olyan pont, ahol a lilák szurkolói valami olyat tudnak számon kérni a vezetőségen, amely túlmutat a játékosok pályán mutatott hozzáállásán, és azon, hogy hatodikként vagy kilencedikként nem esik ki a csapat.
Ha Krznar első szezonjában biztató pályára áll a projekt, akkor alighanem megbocsátják majd Rataticséknak a Grzelak-korszak minden búját-baját. Ha viszont ez nem történik meg, akkor a vezetésnek szembe kell majd néznie annak következményeivel, hogy a lefektetett nagy projekt sorsára ható fajsúlyú hibát követett el.
