nb1.hu

Két elöl-hátul gólerős csapat tempós meccsét várjuk Debrecenben

Szemtől szemben: DVSC-Paks

Sem a DVSC, sem a Paksi FC nem vádolható azzal, hogy unalmas mérkőzéseket vívna. A két gárda eddig lejátszott 35 meccsén 119 gól született, a statisztikák fényében pedig megalapozottan várhatjuk az újabbakat a Nagyerdőben is.

A Debrecen és a Paks csapatai kis túlzással kéz a kézben bandukolnak az OTP Bank Liga mezőnyében, a 19. forduló előtt előbbi az 5., utóbbi a 7. helyen áll. Előreszaladunk: ez a kép sok általunk vizsgált statisztikai rangsorban is visszaköszön, ugyanakkor találtunk egyet s mást, ami alapján konkrétabb előzetes várakozásokat is felvázolhatunk.

A két együttes a tabellára nézve is egymással igencsak harmonizáló teljesítményt mutat, a Loki egyaránt 6-6 meccsen nyert, veszített és játszott döntetlent, az 1 pontos differenciát a Paks 6-5-7-es mutatója adja. Lőlapjuk sem üt el drasztikusan egymástól: a DVSC 31-28-as és a tolnaiak 30-31-es gólkülönbsége között alig van különbség. Cserébe viszont jó meccset ígérnek.

A pályaválasztó Debrecen meccsein átlagosan 3,27, míg Pakséin 3,38 gól születik. Ráadásul attól sem kell félni, hogy a pofonok csak az egyik irányba repkednek majd, hiszen eddig mindkét csapat mindössze négy-négy alkalommal tudta megóvni kapuját a góltól.

Kemény előítéletek kellenek tehát ahhoz, hogy valaki már előre unalmas mérkőzést várjon a hétvégi Loki-Pakstól, még ha teljesen ezt a szcenáriót sem zárhatjuk ki. Őszi találkozásuk ugyanis inkább ellentmond a fentieknek, mint nem. Ez – a paksi védők mellett – javarészt a debreceni támadók lelkén szárad, akiknek bár megvoltak a lehetőségeik, nem tudtak élni velük.

A DVSC-nek voltak komoly helyzetei az őszi Paks elleni 1-0-s vereség alkalmával is.

Bár a topbajnokságok hű szerelmeseit nehéz lesz lebeszélni az angol, a német, vagy a spanyol liga mérkőzéseiről, mégis bátorítanánk őket, hogy ha tehetik, legalább a szünetben kapcsoljanak a Loki-Paksra, mivel a puszta számtan mellett a két csapat stílusa is tempós, jó iramú mérkőzést ígér.

A Waltner-féle Paks bár viszonylag pazarlóan bánik a labdával, átlagosan szinte pontosan hatvanszor vesztik azt el egy bajnokin, ami a második legtöbb az NB I-ben. Cserébe viszont élen járnak a védekező akciók terén, ahol meccsenkénti 78,4-del szintén övék a képzeletbeli ezüstérem.

Ezek alapján a mezőnyben is izgalmas mérkőzésre van kilátás, sok párharcot várhatunk, illetve ha a két csapat hozza az eddigi formáját, akkor vélhetően az átlagosnál gyakrabban cserél majd gazdát a labda. A gólok márpedig hibákból születnek – tartja a szakállas mondás, ezekből pedig várhatóan nem lesz hiány.

Bár a Nagyerdőben valószínűleg nem a zárt játék megtapsolásáért fárad ki a hazai publikum, a piros-fehéreknek mégis érdemes lehet elgondolkodniuk egy valamivel biztonságosabb harcmodoron. Az OTP Bank Liga eddig lejátszott 108 mérkőzésén ugyanis őket támadták le átlagosan a legtöbbször a labda megjátszása közben, meccsenként 24,1 alkalommal kellett nyomás alatt passzolniuk.

Ez a szám önmagában nem főbenjáró bűn, ugyanakkor markánsan látszik, hogy őket érzik a leginkább megzavarhatóbbnak az ellenfelek, a nyomás alatti passzok terén felmutatott 73%-os sikerráta pedig valamelyest alá is támasztja ezt.

Abban nem foglalnánk állást, hogy a fogadóirodák szerint is abszolút háromesélyes találkozót ki nyeri majd meg, abban viszont igen, hogy a szombati Loki-Paks könnyen lehet szórakoztató élmény a semleges nézők számára is. A tét sem kicsi, a tizenkét csapatos NB I sokszor megénekelt sajátossága, hogy a megszerezhető 3 ponttal bármelyik fél könnyen a dobogó közvetlen szélárnyékában találhatja magát.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC