Magyarország – Villanyfényes mérkőzés lesz a Közép csoport rangadója.
Magyarország – Az SZTK–Dabas péntek délutáni találkozó nyitja az 5. fordulót.
Budapest – Több negatív "rekord" is a lila-fehér klub nevéhez fűződik.
Magyarország – A piros-feketék egyben a leghatékonyabbak is.
Dabas – Bíró Róbert szerint akár nyerhettek is volna Dabason.
Mórahalom – Négyet számolt a Komlóra az újonc.
Debrecen – Mindkét edzőben hiányérzet maradt a lefújást követően.
Győr – Mindkét félidőt góllal kezdte a Gyirmót II.
Tállya – A lilák mestere nem kímélte a tanítványait az értékelésében.
Paks – Az atomvárosiaknak sikerült pontot csenni a listavezetőtől.
Rákospalota – A mérkőzés hosszabbításában is eredményes volt az STC.
Kazincbarcika – A korai kiállítás végleg megpecsételte az RKSK sorsát
Magyarország – A Fradi már nem százszázalékos, az Újpest ezúttal egy hetesbe szaladt bele.
Pécs – Márton Gábor a szünetben próbálta felrázni csapatát.
Győr – Balszerencsésen kezdődött a találkozó a hazaiak számára.
Budapest – A Hódmezővásárhely szaladt bele a zöld-fehérek késébe.
Kaposvár – Két megadott gól és pontosztozkodás lett a Rákóczi-Csorna meccsen.
Magyarország – Hazai pályán kapott ki a PMFC és az ETO. Remizett a Kaposvár.