Magyarország – Az éllovas Balmazújváros Szolnokra látogat.
Békéscsaba – Szpisljak és Véber is győzelmet vár.
Zalaegerszeg – Még soha nem nyertek ellenük idegenben.
Kisvárda – Óriási harc folyik a csapatba kerülésért.
Cegléd – Részt vesz a Vasas, a Szolnok. Fellép a Zanzibár.
Cigánd – Vasárnap az MTE elleni bajnokit már hazai pályán rendezik.
Balmazújváros – Szergej Pacaj szerint a helyzetkihasználáson kell javítani.
Budapest – A Szent István-bazilikában emlékeztek a legendára.
Budapest – Rossz színben tüntették fel a szövetséget.
Dorog - Nagyon szomorú jelentést tett közzé a klub.
Felcsút – A valaha volt legjobbra a Szent István Bazilikában emlékeznek ma.
Nyíregyháza – Mezőkövesden is Véber György mellett dolgozott.
Cigánd – Hamarosan a saját otthonukban léphetnek pályára.
Szeged – Idén még rúgott öt kapufát, és tizenegyest is hibázott.
Magyarország – Szergej Pacaj kihagyja a soron következő két meccset.
Békéscsaba - Csaba-Szpari, nagyon nem is kell mit mondan
Nyíregyháza – Harsányinak ugyanolya sérülése van, mint Dragónernek.
Cegléd – Már Magyarországon is hódít a Manneqiun Challenge.