Nagyszerű napot fogott ki a támadó.
A Bundesligában érdekelt csapattal boronálták össze.
1,8 millió euróra becsülik a futballista értékét.
Januárban rendezhetik meg a találkozót.
Szabó Levente négy gólt szerzett ebben az idényben az NB I-ben.
Zajlik az élet az egerszegi csapatnál.
Bejelentést tettek a fehérváriak.
A fiatal játékosok lelkével is foglalkozni kell az új ügyvezető szerint, hogy Kispesten maradjanak.
Az új erőnléti edző is munkába állt.
Hívásunk előtt éppen lapockát csontozott a 25-szörös válogatott hátvéd, aki nem saját magára költötte az első fizetését.
Még nem dőlt el, hogy melyik országban élnek majd.
Kalmár Zsolt dobogós lett.
Ismét a 26 éves középpályásról szólnak a hírek.
Elvégezte az ilyenkor szokásos felméréseket.
Sűrűsödik az élmezőny a férfiaknál.
A negyeddöntőbe jutás a tét.
Elfogadták a következő szezon versenykiírásait.
Megerősítette az NB1.hu-nak az értesülést a menedzsere.