nb1.hu

A régi Vasas előnye viszont biztos, hogy csökkenésnek indulna

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Vasas az éllovas Honvéddal egyetemben tényleg visszajuthat az élvonalba. A piros-kékek brillíroznak tavasszal. A fordulópont egy páros kiállítás lehetett, amelynek az egyik kárvallottja Erős Gábor vezetőedző volt.

„Ez már nem az a Vasas, mint a korábbi időszakban.”

(Erős Gábor)

A Vasas jelenlegi helyzetét érdemes 2019. december 20-tól vizsgálni. Ekkor jelentették be, hogy a Vasas SC futballcsapatának többségi tulajdonosa Nagy György vállalkozó (79%), mellette Nagy Miklós, a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosa és ügyvezető igazgatója (20%), míg a fennmaradó 1 százalék az anyaegyesületnél marad.

Akkor a Vasas 11 pont hátrányban volt a második, már feljutó helyen álló Budafok mögött. A Nagy-éra előtti utolsó bajnokin 5–3-ra kapott ki a Soroksár vendégeként.

Az a bajnokság a Covid miatt félbeszakadt, a Vasas végül hét pont hátrányban zárt a harmadik helyen a BMTE mögött.

Azóta egyszer sikerült a feljutás, 2021–22-ben, de annak egyből kiesés lett a vége, utolsó helyen.

Azóta is hiába

A Vasas azóta minden NB II-es idénynek úgy vág neki, hogy az első hely egyik ha nem a legnagyobb esélyese. A mostani kiírás előtt a szakértők is ezt hangsúlyozták, ugyanakkor a Honvéd előnyét abban látták, hogy Feczkó Tamás már az előző szezon tavaszán elkezdhette kialakítani a mostani keret gerincét, ráadásul az utolsó fordulókban nyomás nélkül dolgozhattak.

Angyalföldön az elmúlt évek legnagyobb dilemmája az volt, hogy a Vasas rendre elbukta azokat a mérkőzéseket, amelyeknek az esélyese volt.

Elég csak az előző idényre gondolni: az utolsó helyen kiesett Tatabánya kétszer is legyőzte a Vasast.

A mostani kiírás nem indult jól, hiszen az első fordulóban hazai pályán 4–1-re kikapott a Csákvártól. Urblík Józsefék végül a második helyen vonultak téli pihenőre, hárompontos hátrányban az éllovas Honvéd mögött, két egységgel megelőzve a Kecskemétet és a Csákvárt.

23 forduló után a Honvéd két ponttal vezet az ősi riválisa előtt, miközben a harmadik Mezőkövesd már tíz ponttal van leszakadva a második helytől.

A Vasas Csákváron 2–2-es döntetlennel kezdett tavasszal. Előnyben volt, mégis magára engedte a hazaiakat, akik egy könnyen engedett beívelés után a legvégén, vitatott körülmények között egyenlítettek.

Piros lapok hatása

A helyszínen lévő minden angyalföldi hevesen tiltakozott, akik pedig a közvetítést nézték, aligha maradtak csendben.

Erős Gábor vezetőedző és Késedi Gábor videoelemző piros lapot kapott reklamálásért, majd három mérkőzésre szóló eltiltást.

Ez láthatóan összerázta a Vasast. Azóta azt lehet érezni, hogy az igazságérzet hajtja őket, szinte minden pillanatban.

A mérleg azóta hat győzelem és egy döntetlen. Csak a Soroksár tudott gólt szerezni ellenük, vasárnap, de a Vasas hátrányból felállva végül 3–1-re győzött.

Ezért mondta Erős a mérkőzés utáni értékelésében azt, amivel ez az írás indult.

Mert ez korábban nem volt jellemző: a Vasas sorra hozza azokat a meccseket, amelyeknek az esélyese.

Vasárnap már hátrányból is talpra állt.

A sorsolás nem könnyű. A válogatott mérkőzések után egyik legősibb riválisához, Szegedhez látogat, majd utazik Székesfehérvárra és az eleve legfontosabb ellenlábasához, a Kispesthez is. Az utolsó előtti helyen álló Szentlőrinchez is utazik, ahol kötelező győznie.

Két idegenbeli mérkőzés után a következő hazai meccsen a BVSC lesz az ellenfél, majd a bennmaradásért harcoló Budafok és a középmezőnyhöz tartozó, de hátrafelé is figyelő Ajka érkezik a Fáy utca 58-ba.

A feljutás esélye egyre erőteljesebb.

A régi Vasas előnye viszont biztos, hogy csökkenésnek indulna…

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.SOROKSÁR SC KFT.9 6 2 1 13 20
2.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.9 6 2 1 8 20
3.TISZAKÉCSKEI LC KFT.9 5 4 0 8 19
4.GYIRMÓT FC KFT.9 5 1 3 0 16
5.KBSC LABDARÚGÓ KFT.9 4 4 1 5 16
6.F.C. AJKA KFT.8 4 2 2 2 14
7.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.8 4 1 3 3 13
8.FEHÉRVÁR FC KFT.9 4 0 5 3 12
9.ST. LŐRINC KFT.9 3 2 4 -4 11
10.DIÓSGYŐR FC KFT.9 3 2 4 -5 11
11.KARCAGI SC KFT.9 2 5 2 -1 11
12.FC NAGYKANIZSA KFT.9 3 0 6 -4 9
13.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.8 2 1 5 -2 7
14.SZEGED 2011 KFT.8 1 4 3 -2 7
15.FC CSÁKVÁR KFT.9 1 1 7 -12 4
16.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.9 1 1 7 -12 4
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC