nb1.hu

Vasas: íme a bajba jutott klub elképzelt megmentési terve, vezéráldozatokkal

A Vasas nagy bajban van. Nemcsak azért, mert kiesett az élvonalból, hanem azért is, mert anyagi gondokkal küzd. A kiesés miatt elmaradó központi támogatások 800 millió forintos hiányt okoznak a költségvetésben, emellett a főszponzor is kevesebb pénzt ad majd. Elképzelhető, hogy a tulajdonosok nem akarják tovább finanszírozni a focicsapatot, és 1 forintért felkínálják a Vasas SC-nek. A Vasas SC azonban nem tudja átvenni az NB II-es csapat fenntartását, ezért az a legalsó osztályba süllyedne.

KORÁBBI ESEMÉNYEK

Az NB1.hu és az Nemzeti Sport már szombaton jelezte, hogy hétfőn állománygyűlés lesz Angyalföldön. Honlapunk azt is hozzátette, hogy Nagy Miklós sportigazgató lemondott, de ezt Nagy György többségi tulajdonos nem fogadta el. Hétfőn bejelentették, hogy 30%-kal csökkennek a játékosok fizetései. A hírek miatt sokan azt hitték, hogy vége a Vasasnak, mert Nagy Miklós sportigazgatónak csak két hete maradt, hogy elkészítse az új pénzügyi tervet.

A LEHETSÉGES MEGOLDÁS

LEJÁRÓ SZERZŐDÉSŰEK

Illovszky Rudolf, a Vasas legnagyobb legendája 1999-ben, az NB1.hu indulásakor azt mondta nekem, hogy legyek olyan, mint egy edző, aki tudja, hogy mit akar az ellenfél szakvezetője. Vagyis próbáljak meg a másik fejével gondolkozni, mindig, minden esetben. Ezért ebben a cikkben Nagy Miklós sportigazgató szemszögéből nézem a helyzetet…

Nem pontos, hanem ÁTLAGOS, azaz NAGYSÁGRENDBELI adatokkal számolok a játékosok fizetéseivel kapcsolatban.

Tegyük fel, hogy a Vasasnak 30 fős a játékoskerete. Közülük vannak jobban és kevésbé jól keresők. Ezért 3 millió forintos átlagfizetéssel számolok.

A Transfermarkt adatbázisa szerint Otigba Kenneth, Iyinbor Patrick (kölcsönben van az FTC-től), Litauszki Róbert, Silye Erik, Pátkai Máté, Ihrig-Farkas Sebestyén, Balogh Norbert és Feczesin Róbert szerződése jár le a nyáron. Iyinbor Patrickot visszahívnám az FTC-hez, mert ő volt a Vasas legjobbja egész évben. A többiek közül Otigba Kenneth távozása fájna még az angyalföldieknek. Szerződést bontanék az NB III-as csapathoz küldött Radó Andrással és Márkvárt Dáviddal is.

Ez 10 játékos, akiknek 3 millió forintos átlagfizetéssel számolva a havi bérük 30 millió forint. Ez 12 hónapra vetítve 360 millió forintos megtakarítást jelent.

Máris egy kicsit jobb a helyzet. Pláne akkor, ha tudjuk, hogy bármelyik csapat esik ki a Vasas mellett, az tele van légiósokkal (Angyalföldön nincsenek), így annak a gárdának szinte teljesen új csapatot kellene építenie. Hiszen az állandó kezdőcsapatban 5-8 légiós szokott játszani.

JÁTÉKOSELADÁSOK

A Vasas gyenge szereplésének egyik oka a lélektelen egyéni teljesítmények voltak. Ez azt is jelenti, hogy nem sok piacképes játékosa van a csapatnak. De akadnak olyanok, akiket el lehet adni.

Uram János

A 22 éves kapus a tavaszi szezon felfedezettje volt Angyalföldön. Február végén okosan meghosszabbították a szerződését 2025 nyaráig. A Transfermarkt 150 ezer euróra becsüli az értékét. Ez nem azt jelenti, hogy ennyiért lehet eladni, mert ez a jelenlegi és nem a jövőbeni értéke. Tudom, hogy egy budapesti NB I-es csapat nagyon szeretné leigazolni, egy másiknál pedig lejárnak a második számú kapusok szerződései. Legalább 200 ezer euróért adnám el, ami 400 forintos árfolyammal számolva 80 millió forintot jelent. De akár 150 millióért is elvihetnék.

Ez már 410 millió forintos megtakarítást jelent a 800-ból.

Hinora Kristóf

Ő az egyik olyan játékos volt, akin látszott, hogy küzd és hajt. Ráadásul jó rúgótechnikával rendelkezik. A szabadrúgásai és a szögletei veszélyesek voltak, labdával is gyors és sokat futott. A Transfermarkt 250 ezer euróra taksálja az értékét, ami 100 millió forintot jelent. De ez is csak a jelenlegi értéke. Szerintem 200 millióért simán eladható (nem csak belföldi piac létezik). Ez már 610 millió forint megtakarítást jelent.

Szilágyi Szabolcs

A 19 éves középpályás a tavaszi hajrában került be a Vasas kezdőcsapatába. A Mezőkövesden elért 4-1-es győzelem alkalmával ő volt a Vasas legjobbja. Nagy munkabírású játékos, akinek nehéz helyzetben kellett bizonyítania egy romokban heverő csapatban. Nem mindig sikerült nagyot alkotnia, de látszik, hogy mindkét szélen hasznos tud lenni. Főleg egy erősebb csapatban.

Az értéke a Transfermarkt szerint jelenleg 150 ezer euró, ami 60 millió forintot jelent. De szerintem már 150 millióért is eladható. Így máris 760 millió forint lett megspórolva.

TOVÁBBI BEVÉTELEK

A központi bevételekből 800 millió forint hiányzik, de ez még nem jelenti azt, hogy Nagy Miklós sportigazgató fellélegezhet. A szponzori bevételek is csökkennek majd.

Az NB II-ben viszont a Vasas még mindig márkanév lenne a másik kiesővel együtt. Ez azt jelenti, hogy több meccsét közvetítené az M4 Sport, ami plusz bevételt hozna. Ráadásul a Vasas az egyik legnagyobb esélyese lenne a feljutásnak, így a győzelmekért és a végső helyezésért is kapna pénzt. Ez fontos, mert az NB II-es induláshoz nem kell azonnal meglennie minden összegnek, mivel folyamatos bevételek is vannak. Ezt hívják költségvetési tervezettnek.

TOVÁBBI VÉSZMEGOLDÁSOK

Ha nem jönne össze egy-két játékoseladás, akkor Nagy Miklós helyében feladnám az NB III-as csapatot. Ez nagy veszteség lenne, mert az akadémiáról érkező fiatalok ott tanulhatnák meg a felnőtt futballt.

Szerintem az NB III-as csapat fenntartása éves szinten 250-300 millió forintba kerülhet, de szerintem a sportigazgató csak a legvégső esetben választaná ezt a megoldást.

JÁTÉKOSELADÁSOK II

A Kubala Akadémia, amely a Vasas része, sok fiatal tehetséget nevel. Ezt bizonyítja, hogy az U17-es válogatottól felfelé minden korosztályban vannak angyalföldi játékosok. Az ő eladásukkal én most nem számolok, de lehet, hogy más csapatok (nem csak Magyarországon) már érdeklődnek irántuk.

MARKETING

A Vasas, ha jól szerepel majd az NB II-ben, vonzhat magához további szponzorokat. Erre volt példa, amikor az NB II-ben feljutásra állt, majd fel is jutott.

ÖSSZEGZÉS

A Vasas helyzete a nagy vonalakban és nem teljesen pontosan bemutatott helyzet alapján jelenleg csak az NB I-es szinten tűnik megoldhatatlan feladatnak.

A Vasas az NB II-ben az egyik legnagyobb esélyese lesz a feljutásnak, mert a lejáró szerződésű játékosok közül csak Otigba és Iyinbor (képünkön) hiányozna nagyon. A három eladásra javasolt játékos helyét pedig meg lehetne tölteni.

Uramot Dombó Dávid válthatná, aki szintén remek kapus. Hinora helyén Cipf Dominik játszhatna. Szilágyi helyét pedig Ódor Máté vagy Deutsch László tölthetné be.

Holender Filipről sem feledkeztem meg. Őt semmiképpen sem engedném el, annak ellenére, hogy bőven piacképes. Mégpedig azért, mert a feljutásért harcoló csapat vezérjátékosának kell lennie.

És a végén ismét leszögezem: az előbb írtak nem a Vasas és Nagy Miklós tervei, csak a helyébe képzeltem magam.

Méghozzá az állománygyűlés utáni este lefekvés előtt, amikor az első megoldási tervemet álmodom meg!

Így viszont teljesülhetne a szurkolók álma, hogy a magyar zsoldosok helyett, fiatal, a Vasasért elkötelezettek is lehetőséget kapjanak a bizonyításra.

Ugye, hogy nem is annyira vészes a helyzet, mint azt sokan félelmükben (Vasas-szurkolók) vagy kárörvendve látják (rivális szurkolók)?

Annyira nem vészes, de a tárgyalások még nem történtek meg…

DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC