nb1.hu

MTK: Edzőcsere után – mit hozhat a Pinezits-korszak?

2026 januárjában elrajtolt a Fizz Liga tavaszi idénye, az MTK Budapest FC pedig új korszakot kezdett a kispadon. A változás ugyan nem klasszikus edzőváltás formájában történt, mégis jelentős: több mint három év után Horváth Dávid adta át a stafétát a Kozármislenyből érkező Pinezits Máténak, aki korábban az MTK utánpótlásában dolgozott. Az új vezetőedző rövid téli felkészülés után rögtön győzelemmel debütált, a Kisvárda elleni idegenbeli siker pedig máris képet adhat arról, mire számíthatunk a Pinezits-érában.

Egy korszak vége a Hidegkuti Stadionban

Aki rendszeresen olvassa az írásaimat, az tudja: az MTK kapcsán sosem rejtem véka alá a véleményemet. Horváth Dávid munkáját szurkolóként mindig támogattam, ugyanakkor kritikusan szemléltem.
A leköszönő vezetőedző 121 tétmérkőzésen irányította az MTK-t, 1,58-as pontátlaggal, ami NB I-es összevetésben kifejezetten erős mutató. Ugyanakkor több szezonban is komoly hullámvölgyek, megalázó vereségek tarkították az eredményeket. Gyakorlatilag minden idényre jutott legalább egy szégyenteljes kudarc, a 2023/2024-es bajnokságban például kilenc alkalommal kaptunk ki az FTC–Videoton–Felcsút hármastól.

Ez a kiegyensúlyozatlan szereplés érthetően frusztrálta a szurkolókat, és Horváth Dávid is felismerte: a projekt megfáradt, új impulzusra van szükség. Nem véletlen, hogy maga kezdeményezte a váltást.

1164 nap után távozott a vezetőedzői posztról, miközben kijelenthető: a klub közelmúltjának messze legeredményesebb trénere volt. A bizalom nem szakadt meg, Horváth Dávid az MTK kötelékében marad, és az akadémiáról a felnőttcsapatba felkerülő fiatalok beépítéséért felel majd.
Ez egy korszak lezárása – és egy új kezdete a Hidegkuti Stadionban.

Téli felkészülés és erősítések

A sűrű bajnoki menetrend miatt a téli felkészülésre kevés idő jutott. Külföldi edzőtábor nem volt, a munka a Sándor Károly Akadémián zajlott, zord téli körülmények között. Személy szerint ezt nem bántam: a fókusz végig a munkán maradt.
Három zárt kapus felkészülési mérkőzést játszott az MTK, két győzelem és egy döntetlen lett a mérleg.

Az átigazolási időszakban a szakmai stáb igyekezett javítani a keret hiányosságain. Érkezett a litván válogatott védő, Vilius Armalas, aki belső védőként és jobbhátvédként is bevethető. A kapuba kölcsönbe megszereztük az Angliából hazatérő Hegyi Krisztiánt.
Jurek Gábor Diósgyőrből érkezett kölcsönbe vételi opcióval – régóta figyeltem a játékát, és komoly potenciált látok benne.

Középpályásgondok az MTK-nál

Az elmúlt idényekben elsősorban a védelmi sérüléshullám okozott problémát, most viszont a középpálya vált kritikus ponttá. Bogesz és Plsek határozatlan időre kidőlt, Kata Mihály pedig még nem százszázalékos.
Jelenleg nyolcas és hatos poszton mindössze három-négy egészséges játékos áll rendelkezésre, miközben Törőcsik kölcsönbe a BVSC-hez került, Lehoczky pedig távozott.

Ebben a helyzetben elengedhetetlen lenne legalább egy, de inkább két NB I-es szintű, fizikális középpályás igazolása. Ideálisan egy szűrő és egy box-to-box játékos érkezne. Ha lehetne konkrét kívánságot megfogalmazni: Szuhodovszki Soma és Mezei Szabolcs tökéletesen illene a profilba.

Kisvárda–MTK: győzelem a hidegben

Harmadik alkalommal jártam a Várkerti Stadionban, amelyet szurkolótársaimmal nem véletlenül csak „Patyomkin-pályának” hívunk. A hangulatot az időjárás sem segítette: szél, hideg, klasszikus kisvárdai körülmények.
A hivatalos nézőszám 1300 körül mozgott, bár ezt kevesen hitték el.

A játék képe és a Pinezits-hatás

Pinezits Máté jól felkészítette csapatát: az MTK dinamikus 4–2–3–1-es felállásban kezdett, amely a második félidőben 4–3–3-ra váltott. A letámadás agresszív volt, a csapat egységesen dolgozott, az átmenetek gyorsak és hatékonyak voltak.

Az első gól már a 10. percben megszületett: Molnár Ádin remek szólója után Németh Hunor adott gólpasszt. A rögzített helyzeteket többnyire jól védekeztük le, egy alkalommal azonban hibáztunk, amiből egyenlített a Kisvárda.

A második félidőben is megmaradt a jó mentalitás: kétszer szereztünk vezetést, a harmadik gólra már nem volt válasz. Bár Molnár Ádin egyik találatát elvették, teljesítménye alapján megérdemelte volna a mesterhármast.
A cserék kiválóan szálltak be, különösen Jurek Gábor, aki már első meccsén bizonyította, hogy komoly érték lehet az MTK számára.

Szépe János játéka is stabilabb lett, az új szerepkör egyértelműen fekszik neki. A csapat tolódása, területszűkítése látványosan javult, a Kisvárdát tudatosan tereltük a pálya egyik oldalára.

Összegzés

Az MTK gyorsabb, agresszívabb és szervezettebb benyomást keltett, mint ősszel. A Pinezits-korszak jól indult, de a középpálya megerősítése kulcskérdés marad a folytatásban.
Ahogy Molnár Ádin fogalmazott a meccs után: „három pont”. Ennél most több nem is kell.

Hajrá, Pinezits Máté! Hajrá, MTK!

Boritókép: Facebook/ MTK Budapest

DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC