Nem számít a vihar.
Mi mindig itt vagyunk!
Szurkolói élménybeszámoló a február 19-i Budafoki MTE – MTK Budapest (0-1) NB II-es párharcról.
Thor kalapácsa is lesújtott a vihar formájában Budafokon. Kaotikus időjárási körülmények között vittük haza a három pontot.
A budafoki pályához eljutni felér egy kisebb vidéki túrával. Esküszöm, Felcsútra vagy Fehérvárra gyorsabban eljut az ember, mint ide. Délben konstatáltam, hogy Újpestről bőven odaérek a 14 órás kezdősípszóra. Komótosan el is indultam várost átszelő túrámra, közben még sikerült egy ebédet is beiktatnom magamnak, ami kifejezetten jót tett a másnaposságomnak.
Végül annyira lazára vettem a tempót, hogy elkéstem, 15 egész percet. Úgyhogy mint jó tudósító, kikérdeztem szurkolótársaimat, hogy miről maradtam le…
Természetesen utólag én is visszanéztem a mérkőzés ezen szakaszát.
ELSŐ FÉLIDŐ
A kék-fehér szurkolói mendemondák szerint több budafoki helyzet is kialakult az első negyedórában, csapatunk az MTK még nem melegedett be rendesen, és ahogy Horváth Dávid mester is nyilatkozta a meccs után, a szembeszéllel is meg kellett küzdenünk.
A legnagyobb hazai helyzet a 11. percben volt. Beke egy csel után lőtte el a labdát és a kapufát találta el.
Úgy a 21. perc környékén, mikor már én is jelen voltam, szemtanúja lehettem egy ugyanilyen kapufának, de ez már a mi részünkről történt. Németh Krisztián találta el a lécet, miután Kata Mihály 3 emberen is átverekedte magát a labdával, majd passzolt Némónak.
A félidő hajrájában viszont már jött a vezető gólunk. Némó a Békéscsaba elleni mérkőzés után ismét asszisztot adott. Zuigeber Ákosnak passzolt vissza jobb szélről, aki értékesítette a lehetőségét. 1-0-s előnnyel előnnyel fordulhattunk rá a második félidőre.
MÁSODIK FÉLIDŐ
„Tavaszi szél vizet áraszt
Virágom, virágom
Minden madár társat választ
Virágom, virágom
De én inkább meccsre járok
Virágom, virágom
A lelátón dalolászok
Virágom, virágom”
A szünetben leszakadt az ég, ennek következtében mindkét csapatnak meggyűlt a baja a pontos passzokkal. Csodálom, hogy Noé bárkája nem pottyant le az égből a budafoki pályára.
A megváltozott körülmények között a hazai csapat talán jobban magára talált, mint mi. A második játékrész 54. percében még cudarabbra fordult az időjárás. Úgy tűnik, aznap Thor nagyon haragos lehetett, és dühét Budapesten töltötte ki, így a vihar elérte Budafokot is, és minket is. A játékvezető félbeszakította a meccset, és levezényelte a játékosokat a pályáról.
A vihar és a játék leállítása nem szegte kedvünket. El is kezdtünk dalolni pár ideillő szurkolói nótát, mint például a ‘Tavaszi szél’ átköltött verzióját, vagy a ‘Nem számít a liga’ című saját Ultras MTK-s dalunkat átköltve
„Nem számít a viharra’ illeszkedve az égi háborúhoz.
Azt hiszem a hangulatra, és a szurkolói létszámra nem lehetett panasz.
Az esőzés kezdett elülni, és eszembe jutott, hogy akár be lehetne küldeni egy Safety Cart is a pályára körözgetni, mint a Forma 1-ben, mikor leesik pár csepp eső és már sárga zászlóznak.
Na de ez nem autóverseny, hanem labdarúgás, a játékvezetői stáb 15 perc elteltével úgy ítélte meg, hogy folytatható a mérkőzés. A rendes játékidő utolsó tíz percéig nem alakult ki komolyabb helyzet egyik kapu előtt sem.
A 82. percben viszont Fótyik érkezett egy hazai szögletnél, de összefejelt védőnkkel Poór Patrikkal, akit le kellett cserélni. Fótyikon fejvédő volt, ami felerősíthette az ütközést. Mentő is érkezett érte, mert felszakadt a fej a bőrén. Poór a saját lábán távozott az öltözőbe.
A Budafok mind az 5 cseréjét kihasználta már, így 10 emberrel folytatta a küzdelmet. El kell ismerjem szépen ellenálltak a sorozatos támadásainknak.
A 14 perces rekordhosszabbítás alatt legalább 5 olyan helyzet volt, ahol létszámfölényben mehetett csapatunk az ellenféllel szemben, de további gól egyikből sem született.
Egyik szurkolótársam megjegyezte, hogy a meccs hajrájában a sok helyzetből kellett volna még egy gólt rúgni.
Nem nehezebb, mint sört kérni a kocsmában
– mondta.
Nos én csapos is vagyok, és azért az utolsó körnél vannak, akik már elég nehézkesen kérik ki az italukat…
Szóval, nem biztos, hogy olyan egyszerű mindig kikérni azt a sört.
A meccs főszereplője természetesen az égi áldás volt!
Jegyzőkönyv
Merkantil Bank Liga 24. forduló
BUDAFOK
Gundel-Takács – Fótyik D., Jagodics M., Oláh B. (Sós M., 80.) – Horváth O. (Tischler, 80.), Adorján, Németh M. (Kalmár O., a szünetben), Soltész I., Bíró M. (Györgyi, 73.) – Beke P., Kovács D. (Bakti, 57.).
Vezetőedző
Mátyus János
MTK
Rácz G. – Poór (Varju, 85.), Szépe, Bobál D., Vadnai – Horváth A. (Bognár I., 90+5.), Kata – Stieber Z. (Palincsár, 85.) – Zuigéber Á. (Kocsis G., 69.), Németh K., Kovács Mátyás.
Vezetőedző
Horváth Dávid
Gólszerző
Zuigeber Á. (44.)