Háttér
2015-ben úgy döntött a FIFA, hogy a futballügynöki tevékenységek szabályozását a nemzeti szövetségekre bízza. Mindössze egy rövid, alapelveket és javaslatokat tartalmazó szabályzattal segítette a szövetségek munkáját. A döntéssel megszűnt a FIFA addigi univerzális nemzetközi futballügynöki licence, így maradtak a hazai szabályozások. Hazánkban a Magyar Labdarúgó Szövetség létrehozott egy közvetítői szabályzatot, amely 2017. július 1-je óta hatályos. E szerint, ha valaki ügynök akart lenni, nem volt más teendője, mint kitölteni és aláírni egy regisztrációs adatlapot, egy közvetítői nyilatkozatot, illetve befizetni az éves 50 ezer forintos regisztrációs díjat.
Érvényesség
A FIFA új szabályzata 28 pontból áll, és két részletben válik hatályossá. Az első részlet – amely idén január 9-én, az írás megjelenésének napján lépett életbe – az 1-10., illetve a 22-27. pontokat érinti, amelyek a licenc megszerzését részletezik. A második részlet a többi pontot (11-21., illetve 28.) érinti. Ezek az ügynöki tevékenységet szabályozzák, és 2023. október 1-től lesznek érvényesek. Ez azt jelenti, hogy szeptember 30-ig nem változnak az ügynöki tevékenységek szabályai, addig türelmi idő lesz érvényben. Mivel ez kilenc hónap múlva lesz csak, ezért az írás az új szabályzat első részére koncentrál.
Licencfolyamat
A legfontosabb változás egyértelmű: október 1-től csak a FIFA-licenccel rendelkező ügynökök tevékenykedhetnek a futballpiacon közvetítőként, és csak az ő szolgáltatásukat vehetik igénybe a klubok és a futballisták. A második legfontosabb változás, hogy csak természetes személy lehet FIFA-futballügynök, de nem tiltott a tevékenységet egy cég alá szervezni. Cégekkel nem köthető ügynöki szerződés és az alkalmazottak nem járhatnak el ügynökként, csak ha rendelkeznek FIFA-licenccel.
Ahhoz, hogy valakiből FIFA-ügynök legyen, meg kell felelnie a jogosultsági követelményeknek (pl. nem lehet büntetett előéletű); át kell mennie a licencvizsgán; be kell fizetnie a licencdíjat; teljesítenie kell az éves szakmai továbbképzésre előírt követelményeket.
A licencvizsgát online tartják meg angolul, franciául vagy spanyolul a nemzeti szövetségek segítségével, amelyek felügyelik majd a folyamatot. A felkészüléshez – a már publikált FIFA-szabályzatokon kívül – a FIFA biztosítja a felkészülést az új ügynöki platformon. A vizsga 20 feleletválasztós kérdésből áll, és a vizsgázók használhatják a FIFA-ügynöki platformot, a szabályzatokat és a saját jegyzeteiket is a kérdések megválaszolásához. Fontos, hogy minden vizsgázónak a saját számítástechnikai eszközét és internet hozzáférését kell használnia, de a telefonok használata tiltott. Az éves díj 600 amerikai dollár (január 9-ei árfolyamon kb. 222 ezer forint), és minden év október 1-től szeptember 30-ig érvényes. A szakmai továbbképzéshez való feltételeket az ügynöki platformon kell teljesíteni, ami kurzusokból áll majd, és összesen 20 kreditpontot kell elérni.
Kivételek
Akik 2015 előtt már rendelkeztek FIFA-licenccel, azoknak nem kell vizsgát tenniük. Nekik 2023. szeptember 30-ig csak be kell nyújtaniuk a kérelmüket; csatolniuk kell korábbi FIFA-licencüket; meg kell felelniük a jogosultsági követelményeknek; bizonyítaniuk kell, hogy 2015 óta ügynökként tevékenykednek; be kell fizetniük az éves díjat.
Vizsgázni idén áprilisban és szeptemberben, jövőre pedig májusban és novemberben lehet.
Konklúzió
Bár az új FIFA-ügynöki szabályzat megjelenése várható volt, mégis elég sokáig tartott a publikálása. 2020 óta vártam már a megjelenését, amelyet a FIFA 2022-re ígért. Amikor a 2021 októberi eljárási szabályzatot jóváhagyta a nemzetközi szövetség, már köztudott volt, hogy lesz ügynöki bizottság a vitarendezésekre. A hírek szerint a FIFA megcsúszott, és ezért tudta csak a 2022-es világbajnokság után, december 16-án jóváhagyni a szabályzatot. Véleményem szerint ezért döntött úgy, hogy két részletben válik érvényessé, ezzel is elősegítve a szabályzat zökkenőmentes bevezetését. Később várható egy új cikk a szabályzat második részének az ismertetéséről, ami az ügynöki tevékenység korlátait mutatja be.
Kiss Márton
sportjogász