Interjú Germán Tamással.
A Merkantil Bank Liga 4. helyén telel a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttese, amely tavaly után idén is harcban lehet a feljutásért. Ennek esélyeiről kérdeztük a klub csapatmenedzserét Germán Tamást, aki játékosként is jól ismeri az NB II-t, így szóba került a „liftezés” jelensége is, de megtudtuk azt is, miben különbözik a csapat jelenlegi szerb trénere a tavaly távozó Dragan Vukmirtól.
Egy iksszel és egy vereséggel zártátok az őszt, a 4. hely viszont nem ad okot csalódottságra. Milyen szájízzel mentek a téli pihenőre?
Mondhatom úgy, hogy a pohár félig teli, félig üres. Az utolsó két meccsből előzetesen több pontot reméltünk, viszont ha összességében nézzük, sikerült az előzetes cél, azaz az élmezőnyben maradás. Ezzel együtt van bennünk hiányérzet, elsősorban amiatt, hogy itthon többször hullajtottunk pontokat a tabella alsó régiójában szereplő csapatok ellen.
25 rúgott és 20 kapott góllal álltok. Miben kell leginkább javulnotok, hogy a végén is tűzközelben lehessetek?
A 25 szerzett gól valóban hagy maga után kívánnivalót, ugyanakkor a játékstílusunkból is adódik, hogy nem játszunk gólgazdag meccseket. A stabil védekezésünkből kiindulva próbálunk minél agresszívebben letámadásokat indítani, ami jól is működik, a 20 kapott találatra már annál inkább büszkék lehetünk. Jó társaság gyűlt össze, az öltöző, a stáb és a klub is egyben van, összességében nagyszerű a légkör a Szegednél, a fiataljaink és az idősebb, rutinos labdarúgók pedig jól egészítik ki egymást, ennek köszönhető a remek csapatkohézió.
Mennyire nehéz Szegedre játékosokat csábítani?
Úgy látom, hogy mindenhová nehéz ma játékost csábítani, hiszen sokakat nehéz kimozdítani a komfortzónájukból, kis túlzással néha úgy látom, nincs piac. Ezt a mi egyeztetéseink során is többször tapasztaltam, de igyekszünk a legjobb elérhető játékosokat megszerezni, néha több, néha kevesebb sikerrel.
Dragan Vukmir után Aleksandar Stevanovic személyében ismét szerb szakemberrel a padon kezdtétek a szezont. Ezek szerint bejött ez a vonal?
Ebben nincs tudatosság, korábban voltak magyar edzőink, még korábban pedig más szerb szakemberek is dolgoztak itt. Ez mindig a sportigazgató (Adem Kapics – a szerk.) döntése, a közelmúltban úgy alakult, hogy szerb edzők kerültek ide, de koránt sem mondanám, hogy a Szeged elkötelezte magát ebbe az irányba.
Vukmir futballmagyar, Stevanovic viszont kívülről érkezett a magyar futballba. Érezhető ez a különbség?
Aleksandar egy nagyon komoly szakember, korábban a szerb utánpótlásban dolgozott, illetve hazájában prolicenszes képzéseken is oktat. A tudásában és abban, ahogyan ezt kiviszi a pályára, látszik a különbség. A kommunikációban tudunk még fejlődni, hiszen nem beszél magyarul, de ezen is minden nap dolgozunk. A mentalitása és a hozzáállása viszont kiemelkedő az edzéseken és a mérkőzéseken is.
Tavaly játékosként megélted, ahogy az utolsó néhány fordulóban úszik el a feljutás, igaz, ebben egy rendhagyó edzőváltásnak is szerepe volt. Volt olyan, amit anno hiányoltál a szakmai stábtól akkor, és most csapatmenedzserként tehetsz érte, hogy e téren változás legyen?
Nem gondolom, hogy tavaly bárki is hibázott volna, egy olyan szituáció fordult elő, amely szinte példátlan a labdarúgásban. Erre a klub és a játékosok sem tudtak felkészülni, viszont tanultunk belőle. Idén ez nem fog előfordulni, nem gondolom, hogy egy ilyen eset még egyszer megtörténhet.
Sokszor halljuk, hogy a vidéki fellegvárakra szükség lenne az NB I -ben. Szegeden megvan az igény, és legfőképp a hátország az élvonalbeli szereplésre?
Szerintem nem csak nálunk, de az NB II-es mezőnyben szinte mindenhol adottak ezek a feltételek, ezt bizonyítja például a Kecskemét, vagy pár évvel korábban a Kaposvár példája. Nekünk van egy szép stadionunk és egy jól felépített klubunk, ráadásul a KTE-n kívül nincs dél-alföldi csapat az NB I-ben, így szerintem a városunk agglomerációjában is lenne igény az élvonalbeli futballmérkőzésekre.
Az elmúlt években a feljutó csapatok körében gyakori volt a „liftezés”, azaz az azonnali kiesés. Te miben látod a két osztály közötti szakadék okát?
Óriási deficittel érkezik egy másodosztályú csapat az NB I-be. Nálunk kötelező fiatalt játszatni, míg az élvonalban, hogy úgy mondjam, „csak ajánlott”, ráadásul mi külföldieket sem szerepeltethetünk. Ezáltal a költségvetés mellett a lehetőségek terén is hátrányban vannak a feljutók, akik mire utolérik magukat, nagyjából tél környékére, addigra már jó eséllyel túl nagy a hátrányuk a tabellán. Emiatt szerintem sok NB II-es klub úgy van vele, hogy nem baj, ha visszapottyan az NB I-ből, hiszen az ott fejlődő és rutint szerző játékosokkal megalapozott reményékkel veselkedik neki újból a feljutásnak.
Tavaly megkísértettétek a feljutást, az eddigiek alapján erre idén is megvan minden esélyetek. Mi az oka annak, hogy lassan már fix NB II-es élcsapatként kell kezelni a Szegedet?
Ebben nagyon komoly, szisztematikus munka van. Az évek során szépen lépkedtünk előre. 2018-ban kiestünk az NB II-ből, akkor a vezetőség húzott egy vonalat, azóta pedig felfelé ívelő tendenciát mutat a klub szereplése. Úgy gondolom, még nem tartunk ott, hogy reális célként beszéljünk az NB I-ről, viszont ezen dolgozunk, és ha odakerülünk, meg is akarjuk majd ragadni a lehetőséget.
Ha idén is végig ott lesztek az élbolyban, jövőre már az ellenfelek és a szurkolóitok is nagyobb elvárásokat támaszthatnak majd felétek. Erre fel van készülve a csapat?
A győztes mentalitás terén fejlődött legnagyobbat a gárda. Régen sem volt gond a hozzáállással, de korábban a csapat nem dőlt a kardjába egy idegenbeli döntetlen után, most már viszont minden mérkőzésen a feltétlen győzni akarás jellemzi az együttest. Ez egy másfajta hozzáállás, amely az elmúlt időszakban beköltözött a klubhoz, és nagyon jót tett a csapatnak.
