A lila-fehér klub interjút készített az ünnepelttel, a Puskás Intézet is köszöntötte.
Ma ünnepli 75. születésnapját Fazekas László, a legendás játékosról a következő közleményt adta ki az MLSZ:
"Ma ünnepli a hetvenötödik születésnapját Fazekas László, egykori 92-szeres válogatott csatár, aki kilenc bajnoki címet szerzett az Újpesti Dózsa színeiben.
Fazekas László 1947. október 15-én született Budapesten. Magyarországon kizárólag az Újpesti Dózsa tagja volt, de ez csak kevésen múlott. „Az utcákon, a grundokon kezdtem futballozni. Lakásunk környékén, az Aradi utca, a Bajnok utca körül barátaimmal nagy mérkőzéseket játszottunk.” – mesélte később az indulásáról. Először a Fradi toborzójára ment el, miután édesapja jó barátságban volt a zöld-fehérek pólós legendájával, a lakásukhoz közeli Aradi utcában autós szakboltot vezető Kárpáti Györggyel, „Gyurikával”. De az Üllői úton azt tanácsolták neki, hogy „Előbb egyél még egy kis spenótot!” A család a VI. kerületben, az akkor már Bokányi Dezsőről elnevezett Bajnok utcában lakott, a későbbi ezüstcipős csatár onnan járt ki az edzésekre, Újpestre.
„Tizenkét éves koromban már az Újpesti Dózsában rúgtam a labdát, az úttörőknél, és ez olyan romantikus volt akkor, úgy 1959-ben. Pénteken például az edzés után megkaptuk a felszerelést, és magunk vittük ki vasárnap a pályára. Ott játszottunk, ahol ma az újpesti sportcsarnok van, porban, homokban, és úgy érzem, az alapokat nagyon megtanultuk, hiszen én magam is itt töltöttem szabadidőm legnagyobb részét. Szeretettel emlékszem vissza első oktatómra, Kozák Pali bácsira, aki rúgófalat is felállíttatott, és nem fejeződhetett be úgy edzés, hogy félórákat ne gyakoroltuk volna a legkülönbözőbb rúgásokat. Tizenhat évesen már az ifjúsági csapatban szerepeltem, és jól emlékezetemben maradt, milyen boldog voltam, ha Göröcsöt, Szuszát láthattam. Arról az örömről nem is beszélve, ha néha beszédbe is elegyedtek velem.”
A volt válogatott védő, Balogh II Sándor állította be először a felnőtt csapatba. 1965. november 7-én játszotta első NB I-es mérkőzését, a Megyeri úton góllal mutatkozott be a Dorog ellen (2:2), egy 18 méteres bombával vette be a bányászok legendás kapusának, Ilku Istvánnak a hálóját.
1967-ben, alig túl a huszadik születésnapján, már ő volt a bajnokság első számú jobbszélsője. A Népsport és a Képes Sport osztályzatai alapján is bekerült az Év csapatába, valamint beszavazták a Labdarúgás által felkért szakértők is a havilap ankétján a B-csapatba, épen a klubjában centert játszó társ, Bene előzte meg. Ezek után nem volt meglepő, hogy 1968. május 4-én bemutatkozott a nagyválogatottban, még abban az évben, ősszel, olimpiai bajnok lett dr. Lakat Károly edző csapatának tagjaként Mexikóvárosban. Az A-válogatottban 24 gólt szerzett, ezzel 19. az örökrangsorban, az utána bemutatkozottak közül csupán Nyilasi Tibor, Kiprich József és Gera Zoltán és Szalai Ádám előzi meg.
A népszerű, becenevén „Kapa” 1969-től külföldre szerződéséig részese volt a Dózsa minden nagy hazai és nemzetközi sikerének. kilencszer volt bajnok (1969, 1970 tavasz, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974, 1974–1975, 1977–1978, 1978–1979). 1969-ben, 1970-ben és 1975-ben duplázott a lila-fehérekkel, akik az élvonal aranya mellé elhódították a Magyar Népköztársasági Kupát. Mindhárom döntőn játszott, az 1970-es, Komlói Bányász elleni 3:2-es sikerhez két találattal járult hozzá. 1967-ben, 1968-ban, 1976–1977-ben, 1979–1980-ban ezüstérmet, 1965-ben, 1975–1976-ban bronzérmet vehetett át az NB I-ben. Élvonalbeli pályafutása tizenhat idényéből mindössze egyben, 1966-ban nem végzett az első három között a Dózsával, a csapat akkor negyedik lett.
1975–1976-ban, 1977–1978-ban és 1979–1980-ban magyar gólkirály lett, utóbbi évadban a 36 találata ezüstcipőt (is) ért. Élete egyik legjobb mérkőzése után – 1976. május 15-én öt gólt szerzett a Ferencváros ellen a Népstadionban, a Dózsa által 8-3-ra megnyert rangadón – a Népsport tízes osztályzattal honorálta a teljesítményét. A nemzetközi porondon szerepelt a BEK elődöntőjében (1973–1974), a kor kiemelkedően legjobb csapatának, a Bayern Münchennek gólt lőtt a Népstadionban. Előtte a KK-ban (1967) és a VVK-ban (1968–1969) döntőt játszhatott a lila-fehérekkel.
Nem volt híján a hazai elismeréseknek, ezek közül a legjelentősebb, hogy az MLSZ 1970-ben az Év játékosának választotta. Abban az esztendőben nagy fölénnyel választották meg az Év játékosának a Labdarúgás ankétján is. 1967 és 1972 nyara között minden bajnokság végén az NB I legkiválóbb jobbszélsőjének bizonyult a Népsport osztályzatai alapján. Az 1972–1973-as idénytől kezdve három éven át ismét ő került posztján az első helyre.
Két világbajnokságon vett részt, az 1978-ason Argentínában és az 1982-esen, Spanyolországban. Utóbbin már légiósként. Európa akkori második legjobb góllövőjét, ezüstcipősét 1980-ban a Royal FC Antwerpen szerződtette. Bálint László után ő volt a második „modern kori” magyar játékos, aki hivatalosan külföldre szerződhetett. Négy szezont húzott le a németalföldi piros-fehéreknél (105 mérkőzésen szerzett 34 gólja kiváló teljesítmény), majd egyet a Sint-Truiden sárga-kékeinél (1984–1985). Azon kevés, a harmincadik születésnapja után külföldre került magyar játékos egyike volt, aki azonnal átvette a profik mentalitását, sztár lett Belgiumban is. A legendás belga edző, Guy Thys hajdanán az Anwerpen története legjobb három csatára közé sorolta a belga sajtó által magyar varázslónak, Hongaarse tovenaarnak becézett, immár 42 éve Belgiumban élő Fazekas Lászlót, aki edzői pályafutása egyetlen hazai állomásaként a kilencvenes évek közepén Mészöly Kálmán segítője volt a válogatottnál."
Az Újpest egy interjút készített Fazekas Lászlóval, íme a beszélgetés:
"Először is hadd gratuláljak a magam és a klub nevében ehhez szép számhoz! Ha végig szalad ezeken az éveken, akkor mi ugrik be legelőször?
Épp a napokban gondolkoztam el rajta, hogy mit is értem el ezalatt a 75 év alatt, hogy mi is juthat az emberek eszébe, ha meghallják a nevem. 7 mérföldkövet számoltam össze.
Szerintem van az több is, de melyekre gondolt?
92-szeres magyar válogatott, 9-szeres bajnok, 3-szoros kupagyőztes, 3-szoros gólkirály, olimpiai bajnok, európai ezüstcipős, 1970-ben az év játékosa.
Impozáns felsorolás, amit nyilván akár lehetne részletezni is, mert ezek csak tényleg a végleges számok. Azért még mindenképpen megemlíteném, amikor többed magával klubunk centenáriumi évében az Újpesti Dózsa örökös bajnokai közé is beválasztották.
Tényleg? Az nagyon jól hangzik. 21 évet játszottam lila-fehérben, amire nagyon büszke vagyok.
Az nagyon sok idő. Ennyi év alatt biztos, hogy sok emlék, köztük jó és kevésbé jó is akad. Melyik az, amire a legszívesebben gondol vissza, akár meccsek, akár bármi más tekintetében?
Talán az, hogy egy nagyszerű csapatba kerültem, nagyon jó társaim voltak mind a futball szempontjából, mind pedig emberileg, mert nekünk nem voltak problémáink az öltözőben egymással, nem voltak veszekedések. A sikerességnek az is alapvető feltétele, hogy nyugalom legyen lent az öltözőben és a vezetőségben is, és akkor lehet számon kérni az eredményt. Nekünk pedig volt eredményünk. Az Újpestnek mindig az volt a célkitűzése, hogy az legalább az első 3-ban kell végezni és valamelyik európai kupában indulni, de leginkább bajnokok akartunk lenni minden évben. Meg persze természetesen a Fradit megverni.
Miben látja a különbséget a mai, illetve az akkori viszonyok között?
Ami talán a legszembetűnőbb, hogy mi, a keret a tagjai mind itt nőtünk fel Magyarországon, magyarok voltunk, így ismertük és tiszteltük az elődeinket, a klubot. Ez ma már nyilván nem csak nálunk, hanem globálisan is benne van a futballban, ezek a tradíciók elhalványulnak.
Ha már szóba került a Derbi… Van egy tippem, de melyik a legemlékezetesebb Fradi elleni rangadója?
Szerintem egyértelmű, hogy a 8-3. Népstadion, 50 ezer ember, a TV adta a meccset, és egy ilyen összecsapáson 5 gólt rúgni, szóval ez nekem egy örök élmény, örök emlék marad. Ezt nem tudja tőlem már senki elvenni.
Ha nemzetközi vizekre evezünk, akkor ki tud emelni egy-két találkozót?
Nagy megtiszteltetés volt például a Bayern ellen futballozni, olyan nevek szerepeltek akkor a csapatban, mint Beckenbauer, Gerd Müller vagy Rummenigge. Nagy élmény volt a Juventus elleni párharc vagy a VVK-döntő a Newcastle-vel szemben is. De pályára léptem a Maracana Stadionban Rio de Janeiróban, Brazíliában, olimpiai döntőn a Estadio Aztecában Mexikóban, az angolok ellen a Wembleyben, úgyhogy sok nagyszerű élményben volt részem.
Ha visszamehetne az időben, csinálna valamit másképp?
Igen, ha lehetne, ha nem is úgy, ahogy a kérdés elhangzott. A Newcastle ellen 2-0-s félidei vezetés után még betalálhattunk volna, esélyünk is volt, és akkor megnyerhettük volna a kupát. Sajnos nem sikerült. Ugyanez igaz a Juventus ellen a BEK-ben is, ott is 2-0-ra mentünk, de nem tudtuk megtartani az előnyt. Volt pár dolog, amit lehetett volna másképp csinálni, de ilyen a futball, kiszámíthatatlan. 11 ember ott, 11 itt, plusz még a bírók is, úgyhogy sok minden befolyásolja az eredményt.
Több fiatal tehetség is van most a keretünkben. Mit tanácsolna nekik?
Azt mondanám nekik, hogy tanulmányozzák könyvekből vagy az interneten klubunk történetét. Sokkal könnyebb úgy küzdeni egy együttesért, ha ismered, megérted a klub lélektanát. Mert az Újpest mindig különleges volt, és ez kötelezné őket arra, hogy függetlenül a meccs eredményétől, merthogy nyernek-e vagy sem az már más kérdés, de mindent megtegyenek a győzelemért.
A Puskás Intézet a következő közleményt küldte az NB1.HU-nak:
"Ma ünnepli 75. születésnapját a 92-szeres magyar válogatott Fazekas László.
A születésnapos legenda pályafutása kezdetétől 1980-ig szolgálta az Újpestet. Fazekas 15 éven át erősítette a felnőttcsapatot, s egyetlen újpesti szezonját sem zárta érem nélkül. A termése kilenc bajnoki cím, négy ezüstérem és két bronzérem volt. Ezenkívül három alkalommal megnyerte a kupát is, az 1970-es döntőben, a Komló 3–2-es legyőzése során duplázott.
Háromszor bizonyult a legjobb magyar támadónak, az 1979–1980-as évadban 36 góllal európai ezüstcipő volt. Az Újpesttel a BEK 1973–1974-es az elődöntőig menetelt, ott csak a későbbi győztes Bayern München állította meg a lila-fehéreket.
Fazekas 1968 és 1983 között 92 mérkőzésen ölthette fel magára a magyar válogatott mezét, s 24-szer szomorította az ellenfeleket. Szerepelt az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon.
1980-ban igazolt Belgiumba, az Royal Antwerp FC-hez, ahol négy évet töltött. Ezután szerződött a St. Truiden gárdájához. 1985-ös visszavonulása után belga csapatoknál dolgozott szakvezetőként, illetve 1994 és 1995 között Mészöly Kálmán segítője volt a magyar válogatottnál. A héten látott napvilágot a hír, hogy az újpesti klasszis izomsorvadással küzd és kerekesszékbe kényszerült. A Puskás Intézet jobbulást és boldog születésnapot kíván Fazekas Lászlónak, akinek néhány értékes relikviája nálunk található!
NÉVJEGY: FAZEKAS LÁSZLÓ
Született: 1947. október 15., Budapest
Válogatottság/gól (1968–1983): 92/24
Klubjai játékosként: Újpest (1959–1980), Royal Antwerp FC (belga, 1980–1984) St. Truiden (belga, 1984–1985)
Sikerei játékosként: Olimpiai bajnok (1968), 9-szeres magyar bajnok (1969, 1970 tavasz, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974, 1974–1975, 1977–1978, 1978–1979), 3-szoros magyar kupa-győztes (1969, 1970, 1975), Vásárvárosok Kupája-döntős (1968–1969), Bajnokcsapatok Európa-kupája-elödöntős (1973–1974), belga bajnoki bronzérmes (1982–1983), 3-szoros magyar gólkirály (1975–1976 – 19 góllal, 1977–1978 – 24 góllal, 1979–1980 – 36 góllal), európai ezüstcipős (1979–1980), az év labdarúgója (1970)
Csapatai edzőként: Racing Jet Bruxelles (belga, 1985–1986), Eendracht Aalst (belga, 1986–1988), RC Harelbeke (belga, 1988–1990), Eendracht Aalst (belga, 1990–1992), Royale Union Saint-Gilloise (1992– 1994), magyar válogatott pályaedzője (1994–1995), Royal Antwerp FC (1995–1996)
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
