Az egyik szem sír, a másik viszont nevet.
„A másik szemem viszont nevet.”
A fenti mondatot Jakab János, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke mondta nekem még vasárnap délután, a budafoki sporttelep VIP-részlegében, nagyjából 14 óra előtt pár perccel.
A helyszínnél sokkal fontosabb az időpont, hiszen azokban a percekben még tartott a szünet a Budafok-Budaörs másodosztályú bajnokin. Ez volt az a mérkőzés, amin Csizmadia Csaba először irányította a piros-feketéket a visszatérése óta.
Azokat a budafokiakat, akiket első vezetőedzői megbízatása alkalmával nagyjából a csodával határos módon benntartott a másodosztályban, majd a következő évben, amikor stabil középcsapatnak kellett volna lenniük, feljutott velük az élvonalba, mert a fránya járvány miatti lezárás pillanatában 7 pontos előnnyel álltak a tabella második helyén, a 2020-as eredmények alapján egyébként már első Vasast megelőzve.
Azóta nem voltam Budafokon, hogy Csizmadia még az NB I-ben a Pakstól hazai pályán elszenvedett 9-2-es vereség után nagyjából 10 perccel a lefújás után lemondott a posztjáról.
A Budafok végül kiesett az élvonalból, de bőven okozott örömöt a szurkolóinak, még akkor is, ha ugye az előző bajnokság döntő részében sajnos nem lehettek ott a fanatikusai a mérkőzéseken. És talán még ennél is keményebb (állítom ezt annak ellenére, hogy soha, sehol, semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó megtagadni a világtörténelem legfontosabb igazságát, hogy a labdarúgás a szurkolókért van és nem fordítva) hogy az ausztráliai Melbourne-ben élő tulajdonos, Bélteky Róbert, az ottani roppant szigorú, mindenféle emberi jogokat megsértő lezárások és utazási korlátozások miatt már másfél éve nem tudott Magyarországra utazni, így értelemszerűen egyetlen élvonalbeli mérkőzésen sem láthatta személyesen a saját csapatát.
„A másik szemem viszont nevet.” – mondta tehát Jakab János az nb1.hu-nak, aki ugye meg arról beszélt előtte pár pillanattal később, hogy a másik viszont sírt.
„Boér Gábort nagyon jó edzőnek és egészen kiváló embernek tartom. Tiszta szívből sajnáljuk, hogy meg kellett vele szakítanunk a közös munkát, de a csapat érdeke ezt kívánta meg. Csizmadia Csabával gyorsan megállapodtunk, hiszen a felek kölcsönösen ismerik és elismerik egymást. A gyengébb rajt ellenére is szeretnénk az első hat között végezni, Csizi persze ennél néha álmodozóbb.”
Lehetett tudni, hogy a Budaörs ellen nem lesz könnyű az első meccse a visszatérő vezetőedzőnek, hiszen Gabala Krisztián vezetőedzővé történt kinevezése óta a vendégcsapat igencsak elkezdett magára találni.
Gabala kinevezése óta a Budaörs ikszelt a Dorog vendégeként, majd legyőzte a Tiszakécskét, utána kikapott az éllovas Hali otthonában, majd ikszelt a Szentlőrincet fogadva, és nem árulok el nagy titkot, hiszen közismert tény, hogy a Budafok vendégeként is vasárnap (0-0 lett a vége), az elkezdett pontgyűjtögetésnek köszönhetően a 17. jelenleg a csapat, 2 ponttal megelőzve a már kieső helyen lévő Kerületet.
Képzeljük el, mi történt volna, ha nincs edzőváltás…
De térjünk vissza a Budafokra, mert a piros-feketék miatt mentem ki vasárnap a meccsre, hogy onnan átfigyeljek a Kispest-Mezőkövesdre, onnan meg az FTC-MTK-ra.
Csizmadia másodszorra történő bemutatkozásakor azt a hadrendet láttam a csapatától, amit az előző ciklusa alatt is: volt négy védő, előttük két mélységi középpályás, majd előttük még három, akiknek kiemelt feladataik voltak a támadásoknál (akárcsak a két szélső védőnek), elől meg egy szem támadó, Kovács Dávid, aki annyira hűséges a Budafokhoz, hogy vagy egy negyedet a városrészben lassan illenék lenne elnevezni róla, vagy minimum egy szektort vagy egy edzőpályát a létesítményben.
Az egyik legfontosabb pozícióban a Kovács mögött bizonyítási lehetőséget kapó Adorján Krisztián volt, aki az MTK neveltje, majd vitte őt is a Liverpool, hogy most nyáron, 12 évnyi légióskodás után térjen vissza Magyarországra.
12 év nagy idő, de Adorján még mindig csak 28 éves. Az viszont tény, hogy korábbi sérülése miatt vissza kell nyernie az erejét és a formáját, de az látszott rajta, hogy „óriásspanba van a zsugával”, jó helyekre indul be, viszont bökkenő volt a hazaiak számára, hogy a vendégek jól elzárták előtte a passzsávokat, így nem kapta meg annyiszor a labdát, ahányszor kellett volna.
Adorján leigazolásakor Oláh Lóránt sportigazgató egyébként a következőket nyilatkozta:
„"Krisztián szerződtetése ismét egy ránk jellemző, úgymond budafoki sztori. Az elmúlt időszakban több olyan játékos is csatlakozott hozzánk, aki újoncként kapott bizonyítási lehetőséget vagy szüksége volt egy új esélyre. Ő az utóbbi kategóriába tartozik. Bár az elmúlt egy évben nem volt csapata, van benne tűz és motiváció, a cél pedig az, hogy visszaadjuk őt a magyar labdarúgásnak"
A Budafok Ihrig-Farkas Sebestyén oldalán nyerhette volna meg a meccset, mert a budaörsi jobb oldali védekezés nem volt a legigazibb, de az igazság az, hogy teljesen igazságos döntetlen született.
A lefújás után ezt is elmondta a két vezetőedző, íme:
Csizmadia Csaba: – Hasonló mérkőzésre számítottam, a vendégek az edzőváltás óta sokkal szervezettebben játszanak. A bajnoki legnagyobb pozitívuma, hogy nem kaptunk gólt.
Gabala Krisztián: – Ha pozitívan akarok értékelni, azt mondanám, szereztünk egy pontot idegenben, de háromért jöttünk. A hazaiaknak jót tett az edzőváltás, mert bár a játékuk nem változott, a hozzáállásuk igen.
Budafokon egyébként vasárnap szépen sütött a nap, az embernek az volt az érzése, hogy az életünket biztosító (és majd egyszer végleg elpusztító) égitest is kíváncsi volt Csizi visszatérésére.
A Budafok szurkolótábora is megvan még, végig lelkesen biztatták kedvenceiket, azt viszont meg sem kellett kérdeznem tőlük, hogy mivel lehetne őket kárpótolni azért, hogy az NB I-es meccseken gyakorlatilag nem lehettek ott egy-két alkalmat leszámítva.
A választ ugyanis mindenki kapásból tudja: semmivel.
Még akkor sem, ha a Budafok újra NB I-es lesz majd egyszer, hiszen az előbb említett mérkőzéseket már nem adhatja vissza senki és semmi a számukra.
Éppen ezért adta magát a logikus kérdésem Jakab Jánosnak, hogy mikor tervezik, hogy megint élvonalbeliek legyenek.
„Bélteky Róbert tulajdonos továbbra is szívén viseli a csapat sorsát, annak ellenére, hogy még mindig nem tudott Magyarországra utazni. Állandóan egyeztetünk, kapcsolatban vagyunk, naponta többször is. Az én reális véleményem szerint a következő bajnokságban megpróbálhatjuk azt, hogy felkerüljünk az NB I-be.”
Az, ha minden jól alakul a budafokiaknak, másfél év múlva következne be. Írhatnám, hogy nem nagy idő, mert előtte 74 évet várt arra a kisváros a nagyvárosban, hogy újabb élvonalbeli csapata legyen, de ez nagyon olcsó poén lenne.
Hiszen ennyi idő alatt sajnos rengeteg ember távozik az élők sorából.
Másfél év – ez is rengeteg idő.
Aki nem hiszi, kérdezze meg Bélteky Róbert tulajdonost, aki ennyi ideje nem látta imádott csapatát, ráadásul olyanokat fizet meg, akikkel még kezet sem tudott szorítani, azaz személyesen nem is ismeri őket.
16 ezer kilométerre, a világ másik végéről támogat határon túli magyarként egy magyar csapatot.
Ezért minden elismerést megérdemel.
A határon túli magyar fogalmát meg szerintem ideje lenne végleg eltörölni.
Mert az olyanok, mint ő, határtalanul magyarok!
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
