Budapest - Békebeli foci az Óbuda–Dél-Afrika–USA háromszögben.
Voltak idők, amikor 12 ezer néző előtt játszotta mérkőzéseit a III. Kerületi TVE, és világbajnoki kerettag játékos nevét skandálhatta a kemény mag. Az óbudai Kerület meccsei magnetizálták a nagy klubok helyi drukkereit is, igazolva az angol Nick Hornby, a Fociláz című könyv szerzőjének megállapítását, miszerint minden ember életében kell lennie egy kis csapatnak a nagy kedvenc mellett, amelyet leginkább azért szeret, mert az otthona közelében játssza a meccseit.
1996 tavaszán felbolydult az élet Óbudán. A Kerület magabiztosan menetelt a másodosztályú bajnokságban, és valós esélye volt arra, hogy felkerüljön az élvonalba. A legendás óbudai edző, a tragikusan fiatalon elhunyt Gergely Károly irányításával végül az első helyen végzett az NB II Keleti-csoportjában. Azokban az időkben rengeteg vád érte a csapat vezetőit, hogy minek még egy budapesti csapat az NB I-be, amikor már így is túl nagy a főváros-centrikusság. A Kerület vezetői azonban csak annyit válaszoltak mosolyogva: a Kerület nem budapesti, hanem óbudai, és sokan lesznek majd a stadionban.
Reményeiket alátámasztotta, hogy Budán nem volt elsőosztályú csapat, ráadásul ők akkor már tudták, hogy a Kerület vasárnap délután játssza majd a hazai mérkőzéseit, tehát számíthatnak a lokálpatriótákra.
– Eredendően nem voltam keménymagos Kerület-szurkoló, a Vasas a csapatom, de Óbuda mégiscsak Óbuda. Jártam már a másodosztályban is a mérkőzésekre, de amikor NB I-es lett a gárda, mindig ott voltam. Mentünk, ahányan csak tudtunk, a kaszásdűlői lakótelepről a legtöbben. Idővel azt vettük észre, hogy nem csak mi vagyunk olyanok a lelátókon, akik eredetileg más gárdának szorítanak, de sosem volt közöttünk nézeteltérés. Fradista, újpesti, angyalföldi, kispesti vállvetve szurkolt a csapatnak. Büszkék voltunk arra, hogy óbudaiak vagyunk. Eleve imádunk itt lakni, azok után meg pláne, hogy élvonalbeli lett a csapatunk.
A Kerület mérkőzésein soha nem volt rendbontás. A legvérmesebb szurkolótáborok is barátsággal érkeztek, mert a különleges miliőnek és a családias hangulatnak nagyon hamar híre ment – emlékezett vissza Kuti György, aki 1983 óta a Hévízi úti pálya mellett, a Kaszásdűlői lakótelepen él.
Kuti visszaemlékezései helytállóak. A Kerület meccseinek csodájára járt az ország, hiszen a nyugodt, sportbaráti légkörű találkozókat rengetegen nézték meg. Átlagban 5–8 ezer ember zsúfolódott össze a lelátókon, a nézőcsúcsot az egyik Ferencváros elleni összecsapás tartja 12 ezer nézővel. Voltak drukkerek, akik az uszoda tetejére másztak fel, hogy láthassák a rangadót. A nézők akkor sem pártoltak el a gárdától, amikor a csapat kiesett az élvonalból. A következő évben szerencsére sikerült a visszajutás, miután az óbudaiak osztályozón verték oda-vissza a Tiszakécskét. Az idegenbeli mérkőzésre bőven több, mint ezer Kerület-fanatikus utazott el. A visszatérő Gergely tehát ismét az élvonalba vezérelte a csapatot, ám a bennmaradás kiharcolása ezúttal sem sikerült, de ennek már nem csak szakmai okai voltak. Az újdonsült tulajdonosi kör Csepelre költöztette a gárdát a kiesés után.
További részletek képgalériával a linkre kattintva érhetőek el.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
