Élménybeszámoló zöld szemüvegen keresztül!
Már azt hittem, kezdem megszokni. Számtalan üres lelátós meccsen voltam az elmúlt évben. Rendre fásultan vettem már tudomásul a néma csendet, az üres székeket, az edzőmeccs hangulatát idéző rangadókat. Pedig nem akartam megszokni. Minden porcikám tiltakozott a szurkolók nélküli futball lélekölő atmoszférája ellen. De az idő és a rutin néha hétköznapivá teszi a drámát is.
Most azonban újra felizzott bennem a tehetetlen, düh! Visszatért a szurkolók hiánya keltette torokszorító szomorúság. Szörnyű érzések, mélyen mégis örültem nekik. Mert azt jelentik, hogy mégsem szoktam meg ezt a ‒remélhetőleg‒ ideiglenes, és hamarosan véget érő letargikus, elkeserítő korszakot!
Hogy mi váltotta ki belőlem újra az érzelmek cunamiját? Mi más?! A Derbi! És a bajnokavatás. A kettő így együtt már soknak bizonyult…
Többen irigykedtek rám a rokonságban, baráti körben, hogy ott lehetek a Fradi-Újpest meccsen. Nem is panaszkodom. Fura is lenne. Mindig nagy dolog ezen az összecsapáson jelen lenni. Pláne, hogy zöldvérűként érzelmileg is annyira kötődőm ehhez a csatához, amennyire szurkoló csak kötődhet. Mi, az nb1.hu-nál nem keltjük sosem a „semlegesség” látszatát. Ki ne ismerné állandó olvasóink közül az oldal főszerkesztőjének, Simon Zoltánnak a Vasas iránti őrült (és teljesen érthetetlen!) szerelmét? Minden munkatársunk szurkol valamelyik csapatnak, és ezt büszkén vállalja is. Akármilyen fura, fradizmusommal kisebbségben vagyok a szerkesztőségünkben…
Így, érzelmekkel feltöltődve és felvértezve érkeztem hát meg szeretett stadionomba. Kavarodott bennem a szomorúság, a remény, az izgalom. A feszültség kivételesen a pályán is jelen volt. Kemény harc zajlott, néha durva jelenetekkel. Mi lett volna itt, ha teltház előtt csapnak össze a felek?! Parázs csata, már-már háború. Bízzunk benne, hogy akkor is véráldozatok nélkül!
A meccs élvezhető volt. Ha csupán a foci részét nézzük. Három gól, lesgól, kapufa, ütközések, veszekedések, dulakodások, sárgalapok… Néhány fotóban összefoglalva az események:
Aztán elhangzott a három sípszó. Vége. Bajnok a Fradi. Az Újpest legyőzésével. Forgatókönyvnek sem lenne unalmas. A székekre szerelt szurkolóbábok némán figyelik a pályán feltörő érzelmeket.
A csapat ünnepel. Készülnek a történelmi, ünnepi fotók.
Valahol, a tévéképernyők előtt sok boldog Fradi-drukker ünnepel az otthon négy falának zártkörű magányában. Furcsa boldogság ez. De azért boldogság. Szomorúsággal vegyülve.
És ekkor felcsillan a reménysugár! Az egyik bejárat résén keresztül megpillantom a görögtűz eltéveszthetetlen, csodaszerű fénysugarait!
Tehát, mégsem mindenki csak a fotelben ünnepel! A szurkolók egy csoportja nem bírta ki, hogy ne legyen szeretett, imádott csapata közelében az év legszebb pillanatában, amikor elnyeri 32. bajnoki címét.
Ismét szorul a torok. De most másképp, másért. Karnyújtásnyira az ultrák a játékosoktól…
És karnyújtásnyira a normális élet is! Nemsokára újra megtelhetnek a lelátók!
Akkor már mindenki ünnepelni fog, aki a futballt szereti.
Nem csak a fradisták.
Bakonyi Péter
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
