Nagy Ádám kivizsgálása, Szalai Ádám divat szidása.
Teljesen megérdemelt győzelmet aratott a magyar válogatott tegnap Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája B-csoportjában az első fordulóban. Már az első félidőben volt két kapufánk, ezeken kívül a török védelemnek és a kapusuknak is többször közbe kellett avatkozniuk mindamellett, hogy a szerencse velük volt.
A Marco Rossi által Kispesten is mindig alkalmazott 3-5-2-es taktikai hadrend remekül működött, arról nem beszélve, hogy semmiféle hozzáállásbeli panasz nem lehet a játékosokra.
Most következzék az nb1.hu 1999-ben indított rovata, az Osztályozónapló, melyben osztályzatokkal és rövid, szöveges magyarázattal értékeljük azokat a játékosokat, akik legalább 30 percet a pályán töltöttek.
Fontos tudnivaló továbbra is, hogy nincs, nem volt és nem is lesz ember a világon, aki el tudná nekem magyarázni azt, hogy van annál jobb és fontosabb dolog a világon, ha győz a magyar válogatott!
Gulácsi Péter 8: Az 52. percig olyan védéseket kellett bemutatnia, amik neki ujjgyakorlatnak számítanak. A jelzett időpontban viszont Nagy Ádám blokkolása is kellett ahhoz, hogy hárítani tudja a saját térfeléről induló Burak Yilmaz lövését. Nem feltétlenül a végső mozdulat, hanem inkább az volt a pöpec a Bundesligában is az egyik legjobb kapusnak számítótól, hogy a legvégsőkig kivárt, így a megpattanó labdát hatástalanította. És ami szintén kiemelkedően fontos: még 0-0-nál.
Lang Ádám 7: Végig határozott volt, nem mondhatni, hogy ő akarta volna megnyerni a meccset, de nem is ez volt a dolga, hanem az, hogy az egyik legyen, aki megakadályozza a törökök sikerét. Kemény is volt, tisztázott, amikor kellett, lehetett érezni, hogy megfelelő az önbizalma, az erőállapota és a formája ahhoz, hogy hozza azt, amit a haza megkövetelt tőle.
Willi Orbán 8: Mintha nem is lett volna hosszú ideig sérült. A védelem oszlopa, ura és irányítója is volt egyben, ráadásul a törökök kapuja előtt sem lehetett tőle nyugodt a hazai sereg, ha előrement a pontrúgásoknál. A 66. percben majdnem gólt is stukkolt, de Ugurcan Cakir szögletre tenyerelte a léc alá tartó labdát. Nagyon jó, hogy visszatért, vele sokkal jobb a magyar válogatott védekezése, mint nélküle.
Szalai Attila 7: Egész egyszerűen bebizonyította, hogy lehet rá számítani! És egyébként végig látszott, hogy a társak már az első pillanattól kezdve tudták róla, hogy így fog tenni. Ennél a ténynél nagyobb elismerés nem is nagyon kell. Marco Rossi prímán megérezte, hogy neki kell lennie a háromból az egyik belső védőnek.
Fiola Attila 7: Tudott volna belső védőt is játszani, de Rossi vele kapcsolatban is megérezte vagy kiszámolta (teljesen mindegy melyik verzió az igaz, az a lényeg, hogy ez a húzása/döntése is bevált), hogy hol tud majd a legjobban teljesíteni. Hátul határozott volt, segítette a támadásokat is, néha annyit és annyira hasznosan futott, hogy azt hittük, annyira élvezi, hogy soha nem fog leállni.
Nagy Ádám 8: Akkorát mentett a 66. percben, mint Dugovics Titusz Nándorfehérvárnál. Félő volt, hogy a sérülése és azért, mert az angol másodosztályban sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, nem lesz megfelelő erőállapotban és formában, de egyáltalán nem látszott rajta a meccshiány. Sőt… Egyszer egy orvosi vizsgálat megállapíthatná már tényleg, hogy mekkora és mennyi tüdeje és szíve van…
Sigér Dávid 7: Nem ő játszott a leglátványosabban, de ismét az egyik legalázatosabb, legszorgalmasabb volt. Hatalmas mennyiségű munkát végzett el, ugyanúgy, ahogy a Ferencvárosban megszokhattuk tőle. A rá jellemző szerénységgel szépen elérte az évek alatt, és teljesen megérdemelten, hogy az egyik legfontosabb magyar labdarúgó lett. A 60 percben Schäfer András (6) állt be a helyére, aki egyszer remélhetőleg ugyanolyan érték lesz, mint akit váltott. Most még kicsit érződött rajta a megilletődöttség, hiszen most debütált, de ha úgy fejlődik tovább, mint eddig, akkor minden esélye meglesz arra, hogy stabil kezdő legyen a nemzeti csapatban.
Szoboszlai Dominik 9: A föld-levegő rakétája, mely eldöntötte a meccset, több mint 100-zal repesztett. Végig nagy kedvvel, magabiztosan, technikásan játszott, már az első félidőben gólt lőhetett volna. Kis passzokkal, lövésekkel, indításokkal is próbálkozott, igen magas szintű bemutatót tartott a modern labdarúgásból. A Milan és jó sok másik, a Salzburgnál nagyobb csapat döntnökei foghatják a fejüket, hogy nem szerződtették. Még…
Holender Filip 8: Azon a poszton játszhatott, amit még Kispesten talált ki a számára Rossi, az nagyban hozzájárult ahhoz, hogy akkor a kispestiek, hatalmas meglepetésre, bajnokok lettek. Sokat dolgozott elől és hátul is, veszélyes volt a kapura, kapufát is lőtt, remek meglátásai és megoldásai voltak. Parádés, hogy végül bekerült, előbb a keretbe, majd végül a kezdőcsapatba.
Sallai Roland 7: Volt benne lendület és dinamika is, remekül értette meg magát a középpályásokkal. Hasonló szerepkörben játszott, mint Honvéd legutóbbi bajnokcsapatából Davide Lanzafame, mert az olasz is egy erőcsatár (Eppel Márton) mögött élvezhette a focit, viszonylag szabadon. Jó neki ez a feladatkör, de további előnye, hogy más posztokon is bőven bevethető.
Szalai Ádám 7: Őt majdnem ugyanakkora divat lett szapulni, mint Dzsudzsák Balázst. Az oké, hogy egy csatárt a góljai minősítenek elsősorban sokak szerint, de ez túlságosan szűk látókörű megállapítás és egyébként idejét múlt is már. Ő olyan, mint a felderítő egység a fronton, annyi különbséggel, hogy állandóan harcolnia kell, ameddig érkezik az erősítés, de akkor is, ha nem ér oda senki. Ki nem hagynám a válogatott kezdőcsapatából. És az sem lehet véletlen, hogy ő volt a csapatkapitány.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
