24 év után ért el miatta akkora sikert a labdarúgásunk.
Sisa Tibor is élő példa arra, hogy nemcsak klasszis labdarúgókból lehetnek egyébként remek edzők. José Mourinho sem futballistaként alapozta meg a hírnevét, itthon meg Gellei Imre az, aki idejekorán felismerte, hogy inkább elméleti síkon kellene segítenie a magyar labdarúgást. Hogy csak egy nemzetközi és egy magyar példát említsünk.
Gellei egyébként zövetségi kapitány is volt.
Sisa (még?) nem volt az, ám kiváló eredményeket ért el trénerként.
„A magyar U19-es labdarúgó-válogatottat kivezette a csehországi, 2008-as U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, 11 évvel azután, hogy legutóbb kijutott a csapat a kontinenstornára. Sisa Tibor irányításával a válogatott bronzérmet szerzett, ami azt jelentette, hogy ekkora siker már 24 éve nem volt a labdarúgásunkban. Emellett kijuttatta a magyar U19-es válogatottat az egyiptomi U20-as világbajnokságra. Ezzel azon kevés magyar edzők közé sorolható aki világbajnokságra kivezetett csapatunkat” – állít emléket munkássága egyik legfényesebb sikerének a Wikipedia.
A globális szószedet viszont a klubsikereiről is megemlékezik, arról, hogy 2009-ben Magyar Kupát nyert a Honvéddal (nem a kispestiek voltak a sorozat esélyesei), de arról is említést tesz, hogy többek között, Kaposváron és Diósgyőrben is figyelemre méltó munkát tett le az asztalra.
Pályafutására jellemző volt, hogy soha nem a legjobb lehetőségekkel bíró kluboknál ténykedett, ezeket a tényeket figyelembe véve kell megítélni a magyar labdarúgásért tett szolgálatait. És arról sem szabad elfeledkezni, hogy remek szakkönyvekkel segítette már eddig is a honi szakma továbbfejlődését.
Mindezeket azért meséltük el, mert a nool.hu, a szakemberrel készített interjúja elején emlékeztette arra az olvasótáborát, hogy „Sisa Tibort 2019-ben nevezték ki egyedüli magyarként 2023-ig az UEFA instruktorának. A sportember a Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központjának vezetője és az Eszterházy Károly Egyetem tanára, aki emellett az UEFA Jira paneljének a tagja is.”
Az UEFA instruktorának is kinevezték a nógrádi sportembert
Az interjú legfontosabb elemeit szerkesztett formában közöljük abban az értelemben, hogy külön jelöljük a témaköröket és Sisa azokra adott válaszát.
Témakör: Nehéz-e a munka ennyire felelősségteljes szerepkörökben:
Sisa válasza: Elismerem, nem könnyű. Az edzői oktatásban kifejezetten komoly odafigyelést igényel, hogy irányba tarthassuk a képzést. Míg régen alig volt szakmai oktatási anyag, ma már pedig az internet világában egy kattintás és már látnak is edzést a világ minden pályájáról.
Segít vagy árt az internet a labdarúgásnak?:
Egy biztos, hogy tanulni, érteni kell az edzőnek a munkájához és a játékosai képességét, tudásszintjét figyelembe véve kell edzéseit levezetnie. Folyamatos visszacsatolásaik révén önmagukat is fejlesztve és rábízott gyerekeket támogatva kell dolgozniuk. Nincs csoda gyakorlat és csoda módszer. Tehát egy gyakorlatot vagy akár húszat is lemásolva nem lehet előrelépni. Főleg most nem. Mert a gyermekek ma már nem fociznak az utcán. Csak az edzés az, ami segíthet, méghozzá a jó és átgondolt, megtervezett munka. Az edzésen nem szerencsés olyat csinálni, ami az időt veszi el a labdába éréstől és ezzel a játékos nem tanulja meg a „szakmáját”. Nem túl bonyolult ez, a lényeg, hogy a labdarúgónak a labdát kell rúgnia, vezetnie, cseleznie és nem drága eszközökben, felszerelésekben bízva kell azt hinni, hogy azoktól lesz jobb labdarúgó. Ha egyszerűen akarok fogalmazni akkor azt kell mondani, hogy a labdarúgást labdarúgással kell oktatni.
Sisa egyik közismert mondása: „régen a szegények fociztak és a gazdagok nézték, ma pedig a gazdagok fociznak és a szegények nézik”. De vajon lesz-e még ez így?
Igen, és nem is olyan nagy ügy ez. Az iskola az, ami ezt megoldhatja. Oda minden gyereknek be kell menni. Ott nem számít, hogy kinek van kínai cipője és kinek 100 ezres sokcsíkos vagy macskás, pipás sárga cipője. Ott lehullik a lepel és öt percen belül mindenki tudja, hogy a kis kínai cipős az, aki tud focizni. Természetesen a gazdag gyerekek is tudnak és tudhatnak. A baj inkább az, hogy mikor végigjárták a csapatokat vagy szülei végighordozták klubról klubra és mikor 19 évesen látják, hogy nem férnek be az NB I-be, akkor nem küzdenek a célért, mert ott a „verda” alattuk és a „kéró kulcsa” és már kapják az új utasítást, hogy akkor menj egyetemre, dolgozz a vállalkozásban vagy van egy jó kis munkahely számukra. Aztán már nincsenek is a labdarúgásunkban. Egy csomó energiát és pénzt fektettek beléjük és segíthetnének, ha nem NB I.-ben, akkor akár lejjebb. De az már ugye nem cél. Azok pedig, akik mindent megtennének, megtettek volna, azoknak nem jutott szerep és pénz, ők már az első cipőjüket sem tudták befektetésként megfinanszírozni. Természetesen ez kicsit ki van sarkosítva. De tény, hogy az akadémiák befejezése után a 19 éves játékosok olyan nagy százaléka hagyja abba a labdarúgást, hogy megmondani se merem. Más kérdés, hogy az akadémiák felelőssége is nagyon fontos, hogy a rendszerbe akceleráltként vagy „más mutatók” révén kiválasztott és betett játékosokat benn is tartsák.
Edzők hibái:
Úgy indul, hogy az edzőknek nem lehet megkerülni a felelősséget. De itt is van ám sok érdekesség. Egy példával úgy ábrázolnám, hogy a labdarúgás szekere beragadt a sárba. Ezt képletesen egy lánccal kell kihúznunk. Természetesen ezeknek a láncszemeknek össze kell kapcsolódnia, mert különben enélkül esély sincs. Sajnos már az összefogás is kérdés, hogy össze van-e kapcsolva minden láncszem mindenkivel. De nézzük a láncszemeket, kik vannak benne. Természetesen az edzők, de ott vannak a vezetők, szülők, scoutok, menedzserek, játékosok, akadémiák, Bozsik-program, iskolák, ilyen olyan igazgatók, szakmai vezetők, média stb. Azt tudjuk, hogy a lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem. Mert ugye ott fog elszakadni és a sárból sosem tudjuk kihúzni a beragadt szekerünket. A lényeg, hogy minden szereplőt jól ismerek. Ezért mondom és merem állítani, hogy a leggyengébb láncszem a magyar labdarúgásban nem a magyar edzők, mégis mindig oda jut a pofon. Így pedig, ha mindig ugyan azt „babráljuk”, akkor a többi szereplő úgy érzi, neki nem kell javulnia és aztán csak egy helyben topogunk. Természetesen nem lehet elégedett az edzői társadalom. Nem akarom én elvtelenül védeni a magyar edzőket, tényleg nem lehetünk elégedettek. De talán még más szögből is nézhetjük ezt, mert közel húsz évet külföldi edzők irányították az NB I.-et, utánpótlásunkat, válogatottjainkat és az ügyes gyerekeinket a menedzserek már viszik is külföldre a külföldi edzőkhöz. Azok a tehetségek, akiket kivittek, nemzetközi szintűek voltak utánpótlásban és aztán külföldön nem lettek nemzetközi felnőttek. Szinte lehet mondani, hogy magyar edző már alig fér hozzá a magyar játékosokhoz, csak a „c” típusúak jutottak nekik.
Tíz éve: vb-bronzot nyert az U20-as válogatott
Egervári Sándor, az U20-as csapat akkori vezetőedzője mellett Sisa Tibor – aki ugyanezen generációval kiharcolta a vb-szereplést az U19-es Eb-n – emlékezett …
Kik a felelősök?:
Már lassan el se tudjuk rontani a játékosokat, mert nem minálunk vannak és nem magyar edzők edzik őket. Így levonhatunk akár egy olyan következtetést is, ha húsz év alatt nem léptünk előbbre a külföldiekkel és munkáikkal, akkor legalább rosszabbak nem vagyunk. Nehogy félre értse senki, nekem semmi bajom a külföldiekkel, főleg azokkal, akik hozzátettek a focinkhoz mert Bernd Storckkal, Lekens és Rossi kapitánnyal is nagyon jó a viszonyom, vagy más külföldi kollégákkal is. Én is külföldön kerestem meg a pénzemet, igaz azért le kellett tenni az asztalra valamit. Az, hogy külföldi edzők vannak nagy arányban, azzal a külföldi játékosok is nagy számban megjelentek. Ezzel pedig ne szépítsük, nem jut a mi fiataljainknak hely. Igaz, nekik kell kiharcolni a helyüket, de mikor biciklizni tanítjuk gyerekeinket, akkor is fogjuk egy ideig az ülést hátul és vigyázunk rájuk, aztán elengedhetjük. Itt mostanában senki nem fogja az ülést…
Meglátások edzőképzőként:
Mint már mondtam, nekem nincs semmi bajom, hogy külföldi edzőink vannak. De mikor azt láttam, hogy az NB I.-ben szinte minden edző külföldi, ott azért el kell gondolkodni. Mégis milyen filozófia szerint következhet ez be. Ráadásul tudjuk, hogy milyen tradicionális erős labdarúgásunk volt, amit éppen a külföldi elméletek behurcolásával tettünk tönkre. Ma már csak pár edző tudja, mi is volt a magyar labdarúgás valójában. Ha nem nagyképűség, én a könyveimben ezen titkok után kutattam és fedtem fel belőle kardinális területeket.
Mi ártott még a magyar labdarúgásnak?:
Az egyik ilyen a nevelőedzők eltűnése, eltüntetése, meg nem becsülése. Szó szerint eltűntek, eltüntették őket! Pedig ők mindig kibányásztak gyémántokat a focinknak és ami fontosabb, briliánsokat csiszoltak belőlük. Mert nekünk kis országként nevelni és képezni kellene, ha esélyt akarnánk magunknak, nem pedig igazolni. Ezért érthetetlen, mikor Barcelona-elméleteket akarnak idehozni. Tehát egy igazoló világsztár klub mintáját akarjuk követni, akik ráadásul évek óta alig tudnak saját nevelést betenni a csapatukba. Szinte érthetetlen. Ha kicsit legalább bíznánk a magyar edzőkben, lehet előbbre jutnánk, de mint látszik, rosszabbak se lennénk. Látok ügyeseket, például többen is végeztek nálunk az utóbbi időben, akik már mutogatják körmeiket, így Lőw Zsolt, Szabics Imre, Kuttor Attila, Vitelki Zoltán, Gera Zoltán, Márton Gábor, hogy csak egy párat említsek. Én láttam nagyon sok igyekvőt, akarnokot, többet akarót olyanokat, akiknek a nevét később ismerhetjük majd meg, ha kapnak esélyt. Örülök, hogy lassan azért megjelenhettek, de még lehetnének többen is. Ők a mi edzőink, akik inkább nyúlnak a mi fiataljainkhoz, azaz adnak a magyar fiataloknak esélyt. Nem az én kompetenciám ezt eldönteni, de biztos, hogy szerencsés lenne átgondolni, hogy mi viszi a focinkat előre. Egy példát mondanék. Kuwaitban dolgoztam a kilencvenes években. Akkoriban öt külföldi játékos játszhatott náluk bármilyen poszton az első osztályukban. A bármilyen poszt a lényeges, mert a klubok minden csapatuknál külföldi kapust hoztak és védettek. Nem is volt baj, míg a válogatottjuknak nem kellett játszani. De eljött az idő és azt vették észre, egy kapusuk sincs. Akit beállítottak, szinte magának dobálta be a labdát. No, ezt gyorsan meg is változtatták és kapus posztra nem engedtek többet külföldit. És mit ad Isten, két év múlva kiváló kapusuk lett, mert hogy stílszerű legyek „teher alatt nőtt a pálma” vagy betették a vízbe azt, akitől elvárták, hogy ússzon.
Az akadémiákról:
Lehet jó. De sok kérdést vet fel. Például, ha egy kicsit nyugat felé nézünk, akkor azt látjuk, hogy ami állami pénz, ahhoz mindenkinek joga van. Így például Amerikában az egyetemek játékosait draftolják, mert mindenkié. Nem tudom, hogy így lesz-e nálunk. Érdekes kérdéseket fog felvetni, mikor kijönnek az első „fecskék”, hogy kié is lesz a játékjog, mert végül elvileg mindenki igényt tarthat rájuk. Én inkább azt erősíteném, amit például a világbajnok Franciaország edzőképző igazgatója mondott, akit most januárban hoztam ide Magyarországra egy nagy sikerű előadásra. Ő azt mondta, hogy náluk van akadémia több fajta is, így például a francia szövetségnek is van külön. Talán az MLSZ is létrehozhatna ilyeneket és egy jó verseny kialakulhatna. Márpedig tudjuk, a verseny mindig a legjobbat hozza ki. De azt is jó útnak látnám, hogy a megyénkénti 3–4 labdarúgó sportiskolákra ráépülne szintén megyénként egy-két középiskola (pl. szakközép és egy gimnázium), aztán ezeket meg lehetne fejelni az egyetemi csapatokkal, amiket akár az MLSZ támogatna, mert ott lenne kimenetként az egyetem. Sőt a szegényeknek is lehetne egy komoly esély, mert a labdarúgást és iskolájuk költségeit is lenne, aki támogatja. De az egyetemek lehetnének a régi katonacsapatok, mert ők óriásit segítettek a magyar focin annak idején. Az utánpótlásból a felnőttkorba átvezették a játékosainkat. Sok út lehet szervezési is és szakmai irányokat követve is, de egy biztos, nekünk magyaroknak a saját utunkat kell járni. Már csak azért is, mert az már bizonyított.
FRISSÍTÉS:VASÁRNAP, 9.16
A ma 70 éves, korábbi szövetségi kapitányt köszöntötte a Paks – NB1.hu
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
