Debrecen – A Loki támadójának mérlege: kettőből kettő.
Holman Dávid számára kiválóan indult a tavaszi szezon, hiszen az első két bajnoki mérkőzésen, tehát a Vasas és a Paks ellen, eredményesnek bizonyult, gólokkal járult hozzá a Loki sikereihez.
– A párharc elején egy kicsit kapkodóan játszottunk, nem mindig tudtuk megtartani a labdát, többször pontatlanul passzoltunk – mondta Holman Dávid a dvsc.hu-nak. – Ettől függetlenül azt gondolom, magabiztos sikert értünk el, annak ellenére, hogy az előző meccshez képest most egy masszívabb védelemmel találtuk magunkat szembe. Sikerült azonban olyan helyzeteket kialakítanunk a kilencven perc során, hogy be tudtuk gyűjteni a három pontot. Ha egyes esetekben jobban passzolunk, vagy jobban odafigyelünk, akár több gólt is lőhettünk volna, de itt most csak a győzelem a fontos. Nagyon boldog vagyok, hogy két bajnoki meccs alatt már a második gólomat szereztem. Emlékszem, Korhut Misitől kaptam egy passzt. Nem tudom, hogy így akarta-e, ha igen, klasszis megoldás volt a részéről. Láttam, hogy egy kis kommunikációs probléma volt az egyik paksi védő és középpályás között, így próbáltam meglépni a labdával. Ez sikerült is, majd amikor közel értem a kapushoz, átpöccintettem a feje fölött a játékszert. Szép gól volt szerintem, bár a játékomban még éreztem egy kis hiányosságot, ezekre a későbbiekben még inkább oda kell figyelnem.
fotó: dvsc.hu
Szombaton ismét rangadót játszik a Loki, ugyanis a dobogó második fokán egy ponttal előttük álló Újpest otthonában lépnek pályára.
– Egyértelműen a három pontért utazunk Újpestre, úgy kell hozzáállnunk a mérkőzéshez, hogy nyerni szeretnénk. Az előző két bajnokinknál is nehezebb meccsre számítok, hiszen egy masszív, jó csapathoz látogatunk szombaton. A támadó focit preferálják, ráadásul nagyon jó teljesítményt nyújtanak az idén. Kemény, harcos összecsapást várok. A labda viszont gömbölyű, bármi előfordulhat a kilencven perc alatt. Ha mindenki kellő odafigyeléssel és magabiztossággal végzi a dolgát, megnyerhetjük a mérkőzést.
Holman Dávid elutazott Telkibe, a válogatott összetartására, és csak kedd délután tér vissza Debrecenbe a Loki másik kerettagjával, Bódi Ádámmal.
– Minél jobb teljesítményt szeretnék nyújtani, sok gólt és gólpasszt kell még adnom a bajnokságban, hogy a franciaországi álomról beszélhessek. Mint minden játékosnak, nekem is az a vágyam, hogy magamra húzhassam a válogatott szerelést, de erről még korai beszélni. Örülök a lehetőségnek, igyekszem úgy teljesíteni a heti táborozáson, hogy bebizonyítsam, lehet rám számítani a jövőben.
Dárdai Pál úgy érzi, hogy mostanában elpártolt a szerencse a Herthától
Hrutka János hiányolja a jó marketinget a magyar fociból. Szerinte a klubok nincsenek ráutalva, arra hogy bevonzzák a nézőket a stadionokba
Gólösszefoglaló az NB I 21. fordulójának a meccseiről
Nemzetközi futballprogram, olasz rangadó, FA Kupa
Videós beszámolók az olasz, angol spanyol és német meccsekről
Így szerepeltek légiósaink a vasárnapi meccseken – VIDEÓ
Ferenczi István megálmodta, hogy gólt fog lőni a Haladásnak
A legrégebbi hagyományunk: a 21. forduló válogatottja
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)