Budapest – Szöllősi György Puskásról is beszélt a tévében. VIDEÓ!
Honlapunkon már több alkalommal helyet adtunk a kispesti álláspontoknak a Puskás-vitában (George F. Hemingway is érintette már többször a témát a blogjában). Most a másik fél mondja el a véleményét. Szöllősi György a Digi TV-nek beszélt több dologról is részletesen.
„A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség kongresszusán járt a magyar társszervezet elnöke, Szöllősi György, aki kitüntetést adott át, feltérképezte a vb-előkészületeket és aztán hazatért folytatni vitáit is, amelyekből a Hemingway-Gyárfás vonalon ejtettek a szót Puskás-védjeggyel körítve a felcsúti elnökkel a mai Reggeli Startban.”
A Loki kapusa beperelte a klubot a FIFA-nál
Ezt várják a főszereplők az NB I 21. fordulójától
NB I: Újpest-álom, bajban a Vasas – jön a 21. forduló
A menedzsere szerint Dzszudzsáknak nem tesznek jót a pletykák. A török újságíró szerint Törökországban botrányokra van szükség!
Hemingway-blog: a szerző szerint 6 millió forintot vett el a játékvezető a Honvédtól a Haladás ellen
Kansas: Sallói bemutatkozott az első csapatban!
MLSZ: indul a „Storck-program” a tehetségekért!
Kassai Miskolcon! Elkészítették a hétvégi NB I-es forduló bíróküldését
Hackerek támadtak Kabát Péterre. A csatár elmondta, 500 dollárt fizetett!
"K…a anyátokat! "Mészöly Kálmán ismét őszintén beszélt: ruszkik verték a börtönben, a nagy magyar családja miatt vonta vissza a Real Madrid és az Inter ajánlatát
Csütörtöki focimeccsek a tévében! Az RTL II is közvetíti egy rangadót!
A Bild kínos statisztikáival nem foglalkozik Dárdai Pál
Emeltek a téten, már tízmillió eurónál tart a Nikolics-licit
Ezért szilvesztereznék együtt a Fegyelmi Bizottság tagjaival!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)