Debrecen – Az ”U” Cluj tartozik a játékosnak, a Loki lecsaphat.
Román sajtóértesülések szerint a kolozsvári Universitateától érkezik korábbi román korosztályos válogatott labdarúgó – aki szívesen lenne magyar felnőtt nemzeti gárda tagja – az élvonalban szereplő DVSC-Teva labdarúgócsapatához.
Többek között a Stiri de Sport és a Sport in Cluj is úgy tudja, hogy a 22 esztendős Kovács Lóránt a hajdúsági együttesnél folytatja. Mint írják, amennyiben létrejön a transzfer, a második ligás U egyik legjobbját veszítené el az ”U” Cluj.
A védekező középpályás, erdélyi Xaviként is emlegetett játékost a transfermakt.de 200 euróra becsüli – a román élvonalban összesen 35 meccsen szerepelt, a másodosztályban hét találkozón lépett pályára ebben az idényben.
Az erdélyi lapinformációk szerint a játékosnak tartozik a klubja, az átigazolás érdekében a játékos lemondott járandóságáról, míg a numaiu.ro harmincezer eurós átigazolási díjról cikkez.
Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen
Futsal Eb: spanyolok elleni vereséggel kezdtünk, de…
Vermes a Németh-ügyről: az egész a pénzről szólt
FTC: Varga Roland őszinte vallomása az autóbalesetről
Csak kiderült, hogy azoknak volt igazuk, akik két hete megírták, hogy az Eb előtt a világbajnokkal lesz a válogatott utolsó felkészülési mérkőzése!
Németh a katari liga 10. legértékesebb játékosa. Xavi előtte van a sorban
Lezárult az Eb-jegyigénylés, kezdődik a sorsolás. Több ezer belépőtt küldött még az UEFA a magyaroknak!
És akkor végre Németh Krisztián is elmondta (pontosabban megírta) a véleményét a Katarba igazolásáról. Érdemes elolvasni. Tényleg!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)