Budapest – Rossi: 3 gólt kapnánk az első osztályban.
"Nem könnyű egy ilyen kis pályán megtalálni a szabad területeket, nekünk ez mégis sikerült. A támadójátékkal kifejezetten elégedett vagyok, a védekezéssel azonban már kevésbé. Megint egyéni hibákat vétettünk annak ellenére, hogy hihetetlenül sokat dolgozunk ezen. Három hibát követtünk el a meccsen, ebből egy gólt kaptunk. Az első osztályban ilyenkor már hármat kapnánk. Remélem, hogy ezek csak koncentrációból eredő problémák, ezt meg kell oldanunk a jövőben."
A fenti elemzést Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője mondta el tegnap, miután a csapata 3-1-re megverte a Szigetszentmiklóst. A kispestiek egyébként eddig mind a hat edzőmeccsüket megnyerték. Hétfőtől pedig, a jelek szerint, ismét számíthatnak az új kapus, Nagy Sándor, valamint az új center Eppel Márton szolgálataira.
És közben egyébként arra is figyelnek a Bozsik-stadionban, hogy újabb és újabb akadémistákat nézzenek meg az első csapat keretében. Az eddigi, téli felkészülési mérkőzéseken is ez történt. Kovács Dániel már három gólt szerzett, míg tegnap Jelena Richárd, első felnőtt meccsén, szintén beköszönt. Arról nem beszélve, hogy a héten a 16 éves Pisont Patrik és Gergényi Bence is szerződést kapott az akadémisták közül.
S. Z.
Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen
Török Kupa: harmadosztályú csapat verte ki Dzsudzsákékat! Mutatjuk, hogyan!
Így kereshet egymillió forintot egy magyar bíró havonta!
Werder: véleményözön Kleinheisler játékáról
Tovább formálódik a DVTK következő bajnokságban szereplő csapata! Bacsa és Nikházi után védő is szerződést hosszabbított!
A vasárnapi élő televíziós futballközvetítések
Az NB I-es csapatok vasárnapi felkészülési meccsei
Nemzetközi program, csúcsrangadó az olaszoknál
Hoppá! Németh Krisztián Katarban folytatja pályafutását!
Értékelések a szombati felkészülési meccsekről
Beszámolók a szombati felkészülési mérkőzésekről
Elrepült gyógyszer is kell a Barca-aranyhoz? Hiába döglöttek meg a pályán, kettős emberhátrányban az Atlético-játékosok! A remek gólok mellett a két, brutális szabálytalanságról készült felvételeket is mutatjuk!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)