Budapest – Doll korántsem elégedett, de a hibákból lehet tanulni.
Kedd délután a Ferencváros 2-2-es döntetlen játszott a lengyel Wisla Kraków ellen. A találkozó után a zöld-fehérek vezetőedzője, Thomas Doll értékelte csapata teljesítményét a fradi.hu-nak.
fotó: fradi.hu
Thomas Doll (FTC): – Hasonlóan erős csapat ellen játszottunk, mint néhány nappal ezelőtt – utalt a Paderborn elleni összecsapásra a német szakember. – Az ilyen meccsekből nagyon sokat kell tanulnunk. Mi birtokoltuk többet a labdát, ám elöl nem voltunk eléggé erősek, így sok labdát is veszítettünk. Ezekből pedig számos problémánk keletkezett, többek között az első kapott gólunknál. Egy jobboldali labdavesztés után jött egy mély passz, mi pedig túlságosan nyitottak voltunk. Az első játékrész utolsó tíz percében, valamint a második játékrészben azért már jobban futballoztunk. Nem voltunk annyira hektikusak, kompaktabb lett a csapat. A felkészülési mérkőzés azért van, hogy tanuljunk a hibákból.
Az MTK Budapest 1-1-es döntetlen ért el a Bundesliga II-ben szereplő Areminia Bielefeld ellen. A találkozó után a kék-fehérek edzője, László Csaba értékelte a látottakat a klub honlapjának.
László Csaba (MTK): – A felkészülés három hete után, abban a formában van a csapat, amit vártam, amire számítottam. A német bajnokság másodosztályában játszó Bielefeld ellen hatvan percig élvezthető játékot láttunk. Igaz, mindkét csapatnak voltak helyzetei. Az utolsó húsz percre, szinte minden akadémistánkat pályára küldtem, és még a hosszabbításban is volt esélyünk a győzelemre. Tudom, hogy nem számít az eredmény, de pozitív energiákat lehet szerezni a sikerből. Maximalista vagyok. Nálam nincs olyan, hogy „majd a következő meccsen… ” Mindenkinek akkor kell a legjobbját nyújtani, amikor lehetőséghez jut. Nem lehet a kor mögé bújni. Koncentrálni kell, és százszázalékos teljesítményt nyújtani. Ebbe beleértem, hogy a helyzeteinket is így kellene értékesíteni.
Kedd délután a DVTK 5-4-re kikapott a Rabotničkitől. A miskolciak már két góllal is vezettek, de a találkozó végén hat perc alatt fordított a macedón csapat. A mérkőzés után a Diósgyőr edzője, Egervári Sándor értékelt a klub honlapjának.
Egervári Sándor (DVTK): – Voltak pozitívumai a mérkőzésnek, hiszen az első félidőben kifejezetten szervezetten, zártan, jól védekeztünk, és egyre többet visszakaptunk a sokat gyakorolt egyritmusú támadásbefejezésből. Helyzetbe kerültünk, kapufát fejeltünk, és emellett lőttünk három gólt. Ezzel elégedettek voltunk. A második félidőben kevesebb ritmusváltást láttunk, és kevesebbet is tartózkodtunk az ellenfél térfelén, de uraltuk a mérkőzést az utolsó tíz percet leszámítva, amikor három gólt kaptunk. Elkerülhető szituációkban talált be az ellenfél és megfordították a mérkőzést, ami nagyon bosszantó. A hozzánk hasonló szintű csapatnak 3-1-ről és 4-2-ről meg kell tudni nyerni a mérkőzést, ráadásul lényegesen jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a korábbi két találkozókon. Nem szeretnénk továbbra is szimpatikus vesztesek lenni, a felszínre hozott pozitív értékekkel, és a hibákat kijavítva képesek leszünk egy jó bajnoki rajtra, amire nagy szüksége van a csapatnak, a városnak és az észak-magyarországi régiónak.
Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen
Beszámolók a keddi felkészülési mérkőzésekről
Mbaye Diagne a Sporting játékosának vallja magát
A Juve és az Arsenal is figyeli, Doll a Fradihoz csábítaná
Nikolics az év labdarúgója a lengyel profik szerint
Szexuális zaklatással vádolják a Fradi-verő csatárt. A folyosóra is odavizeltek a játékosok
A magyar labdarúgás érdekében/védelmében üzentünk Szergej Balkánovicsnak és Ahmed Abdullah Szaharának
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)