Budapest – Német-lengyel játékost szerződtetne a Ferencváros?
A német RevierSport információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapata a német negyedik ligás SC Wiedenbrück német-lengyel szélsőjét, Kamil Bednarskit szeretné szerződtetni. A 30 éves középpályás csapata és Regionalliga-csoportja egyik legjobbja volt az ősszel, 19 bajnoki mérkőzésen 9 gólt szerzett – jelezte az nso.hu. A 2016 nyaráig élő szerződéssel rendelkező Kamil Bednarski a RevierSport információi szerint konkrét ajánlatot kapott a Ferencvárostól.
„Így van, Kamilt szeretnénk szerződtetni. Több poszton bevethető támadó, a Regionalliga nyugati csoportjának egyik legjobb játékosa, és már túl régóta játszik alacsonyabb osztályokban. Remélem, sikerül egyezségre jutni vele és hamarosan itt köszönthetjük” – idézi Theo Schneidert, a Ferencváros vezető játékos-megfigyelőjét a regionális német lap. Bednarski a Wiedenbrück előtt a Hüls, az SW Essen, a Sprockhövel, a Schwerte, illetve a Westfalia Herne csapatában futballozott, a transfermarkt.de százötvenezer euróra becsüli a piaci értékét.
„Kamil nagyon fontos játékosa a csapatnak, és a szezon végéig élő szerződéssel rendelkezik, remélem, hogy ezt ki is tölti" – reagált a RevierSportnak Ali Beckstedde, a Wiedenbrück edzője.
Bednarski reméli, a Wiedenbrück elengedi, mivel nagyon szeretné kipróbálni magát magasabb szinten.
„A Ferencváros már gyakorlatilag magyar bajnoknak tekinthető és a BL-selejtezőbe tart. Harmincéves vagyok, több ilyen lehetőségem már nem lesz. Hány regionalligás futballista mondhatja el magáról, hogy ilyen trófeák megszerzésére van esélye? Akár magyar bajnok is lehetnék. A csapatban öt olyan futballista van, aki a nyári Európa-bajnokságra készülhet a magyar válogatottal. Együtt szeretnék játszani velük, és remélem, a Wiedenbrück nem tagadja meg tőlem ezt a lehetőséget" – így a támadó, akit más klub is csábít.
Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen
A magyar labdarúgás érdekében/védelmében üzentünk Szergej Balkánovicsnak és Ahmed Abdullah Szaharának
NB I: a bajnokik (20-27. forduló) és a kupameccsek időpontjai. Hatszor közvetítik a Fradit!
Szép kis botrány van az Eb-re készülő román válogatottnál…
Reading-Watford: magyar gólpassz!
A hétfői élő televíziós futballközvetítések
Bogdán kérte az edzőjétől, hogy télen engedjék el
Dzsudzsákék is nyertek, de történt valami a magyar játékossal…
Huszti Szabolcs kezdett, fontos győzelmet arattak. Végig a pályán lehetett a magyar középpályás
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)