Felcsút – A 22 éves játékos közel száz élvonalbeli meccsnél jár.
Hároméves szerződést írt alá szombat este a Puskás Akadémia FC-vel a kétszeres szlovák bajnok, Karol Mészáros. A 22 éves galántai születésű, korábbi szlovák korosztályos válogatott középpályás fiatal kora ellenére 98 szlovák első osztályú mérkőzéssel és nemzetközi kupa tapasztalattal a háta mögött igazolt Felcsútra.
(fotó:puskasakademia.hu)
„Igazán hálás vagyok a lehetőségért, hogy a Puskás Akadémiához igazolhattam. Nagy lépés ez az életemben, hogy most itt lehetek. Egy rövid időt játszottam ugyan kölcsönben, de mondhatjuk, hogy most váltok a karrierem során először klubot. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a csapat megvalósítsa a célkitűzéseit. A legtöbbet jobb szélen vetettek be mostanáig, de előfordult olyan is, hogy baloldalt vagy csatárként játszottam. Puskás mezben is igyekezni fogok a gyorsaságomat kihasználva minél több gólt szerezni.” – összegzett a puskasakademia.hu-nak Karol Mészáros.
Bernd Storck válogatottja a Wembleybe látogat
Edzői értékelések a szombati felkészülési meccsekről
Beszámolók a szombati felkészülési mérkőzésekről
Kleinheisler Lászlónak szerződést kínál a Werder?
Stieber Zoltánt orvosi vizsgálatra várják
Konkrét ajánlat érkezett Németh Krisztiánért
Átigazolási hírek: Nagy Ádámot figyeli a Chelsea
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)