Budapest - Michal Nalepa tudja, miben kell még fejlődnie.
Michal Nalepa, a Ferencváros lengyel futballistája ritkán van reflektorfényben, és nem is az a típus, aki az újságok címlapjára vágyik. Az univerzális játékos nagy kalandba vágott, amikor 2014 nyarán a Fradiba igazolt, hiszen nem hogy magyarul, még angolul sem beszélt egy szót sem. A Wisla Krakkóban sokszor védekező középpályásként használták, és bár megérkezése után az FTC-ben megfordult a védelem jobb oldalán, Thomas Doll hamar megtalálta az igazi posztját: a belső védő pozícióját. Az Újpest elleni mérkőzés közeledtével eddigi derbi-tapasztalatairól, formájáról, válogatottbeli álmairól is beszélgetett a fradi.hu -val. Az interjúban többek között szó volt arról, hogy mit gondol, figyelik-e Lengyelországban a teljesítményét, miben kell még fejlődne, illetve mi fog történni, ha a Fradi legyőzi szombaton az Újpestet. – Őszintén mondom, hogy nem tudom. Egyáltalán nem nézem, hogy benne vagyok-e a magazinokban, vagy az internetes oldalakon. Csak arra koncentrálok, ami itt, Budapesten van. Folyamatosan gyakoroljuk az edzéseken, hogy a labdakihozatalaim jobbak legyenek. Emellett mindig az a célom, hogy az eddigieknél is stabilabban, biztonságosabban hozzuk le hátul a meccseket. Ha meglesz a győzelem, akkor biztos nagy bulit csapunk! Gera Dániel szerződést hosszabbított az MTK-val
Dzsudzsák Balázs azért nem mehetett a Realba, mert…
Derbi információk a lila-fehér fanatikusoknak
A Hali szurkolók megvehetik korábbi széküket
BL: Az Ágyúsok csodára készülnek Pireuszban
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)