Felcsút – A kispesti csapat esélyt sem adott a riválisának.
A Puskás Akadémiát és a Honvédot mindössze két hely választotta el egymástól a tabellán a fordulót megelőzően a fővárosi gárda javára, így egy esetleges hazai sikerrel a PAFC közelebb léphetet a riválisához, míg a kispesti gárda újra középmezőny fel szeretett volna lépni.
A mérkőzés első komolyabb helyzetére a 20. percig kellett várni Felcsúton, ám Bacelig-Grigic nem tudott túljárni Kemenes eszén. Hét perccel később a másik oldalon viszont a hazai kapus már tehetetlen volt Prosser Dániel lövésénél, így a Honvéd jutott vezetéshez. Sőt, szűk tíz perccel később még nagyobb bajba került a PAFC, amikor cseles szabadrúgást követően Souleymane Youla megduplázta a kispesti gárda előnyét. A félidő hátralévő részét megnyomta a Puskás Akadémia, lehetősége is volt a szépítésre, ám ez nem jött össze.
(fotó: Puskás Akadémia/Facebook)
A második félidőre sem tudott váltani a Puskás Akadémia, olyannyira nem, hogy az első fél órában egyértelműen a kispestiek előtt adódtak a komolyabb lehetőségek, ám ekkor még nem sikerült újabb gólt szerezni. A hajrában mindent megtett legalább a szépítésért a PAFC, de ezen a napon semmi nem akart összejönni a hazai csapatnak, Tischler a kihagyhatatlant is kihagyta. A Honvéd a legvégén a kegyelemdöfést is bevitte Djordje Kamber révén, így ilyen arányban is teljesen megérdemelt sikert aratott.
Puskás Akadémia-Bp. Honvéd 0-3 (0-2). Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!
A DVTK nem teljesítheti a vezetők ultimátumában foglaltakat, így elméletileg mennie kell Bekőnek. De vannak-e már jelöltek a helyére? És Egervári lehet befutó?
Élesnek indult, de a Fradi végül kiütötte a Paksot
Torghelle szalagot kapott, intézte is a Vasast
Gyenge meccsen mentett a Hali pontot a Békéscsaba ellen
Edzői értékelések az NB I 18. fordulójának a meccseiről
Storck azt mondta Kleinheislernek, hogy hosszabbítson. A kapitány szerint ssak egy pillanatkép az előkelő FIFA-ranglistás hely
Megint Mbaye Diagne volt az Újpest sikerkovácsa!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)