Székesfehérvár – Kanta József a hajrához érve büntetőt hibázott.
Jó iramban kezdődött a Videoton–MTK találkozó a székesfehérvári Sóstói Stadionban. Annak ellenére, hogy a mérkőzés előtt talán mindenki arra gondolt, hogy a Vidi megszállja a vendégek térfelét, nem ez történt. Ugyanis a hazai együttes inkább kontrákra rendezkedett be, ami azért sokáig úgy tűnt, jó taktikai húzás volt, hiszen egymás után lehetett feljegyezni a Vidi ellentámadásait. Ahhoz azonban, hogy az ötlet tökéletessé váljon, az utolsó passzok, döntések pontosabbaknak, átgondoltabb kellett volna, hogy legyen.
Az MTK, a Vidihez hasonlóan ugyan nem szerzett gólt az első félidőben, de egy idő után átvette az irányítást. Torghelle Sándor akár két gólt is szerezhetett volna, de fejesei elkerülték az egyébként bizonytalanul védő Braniszlav Danilovics kapuját.
A fordulás után sem változott a Vidi taktikája, de az MTK már felkészültebben jött ki a második félidőre, mint az elsőre. A meccs kicsit döcögősebb lett, kevesebb helyzet alakult ki, a Vidi dominált, az MTK alkalmazkodott a hajrához érve. A fordulópontot egy kiállítás hozta meg, miután Gera megkapta második sárgáját. Az emberelőnyét kicsit ötlettelenül próbálta gólra váltani a Videoton, és sokáig úgy tűnt, nem tudja feltörni az MTK védelmét, de Oliveira jó 20 méteres lövésénél már Hegedüs is tehetetlen volt.
A slusszpoén azonban még hátra volt, de Kanta büntetőjét Danilovics kivédte a 88. percben, így a Vidi taktikus, és akaratos játékkal otthon tartotta a három pontot.
Videoton–MTK 1-0 (0-0). Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!
Ferencváros: Ezért volt lila a Groupama Aréna
Ezúttal győzelmet ért Rossi merész húzása
Nagy pofont adott az Újpest a Halinak Szombathelyen
Még nagyobb bajba került az utolsó Vasas
Emberhátrányban, a hajrában mentett pontot a DVTK
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)