Budapest – A Loki kapusa Királyt beérve Dibusz sarkában lohol.
Egy hete indította el új cikksorozatát honlapunk, amelynek célja, hogy az Instat futballelemző-rendszer adatait vizsgálva objektív képet alkosson az NB I-es játékosok teljesítményéről.
Honlapunk az 2013–2014-es idény tavaszi fordulóiban részletesen nyomon követte a játékosok mért teljesítményét az Instat adatai alapján, és összeállította belőle – elsőként – az aktuális forduló válogatottját. Kezdeményezésünk után egyre elterjedtebbé vált, hogy hírportálok, klubhonlapok az Instat adataiból szemezgetve írtak cikkeket, elemezték játékosaik teljesítményét. Az nb1.hu némi szünet után ismét a futballelemző-rendszer adatait bújva próbált érdekességeket találni.
Most azt gyűjtöttük össze, hogy az 2015–2016-os szezon eddigi 14 fordulójából kik érték el a legmagasabb Instat-index mutatót, ami a kapusoknál a védésektől a szögletnél való kifutásokon keresztül a potyákig bezárólag, míg a mezőnyjátékosoknál a megnyert párharcoktól kezdve az elveszített fejpárbajokon át a kihagyott és belőtt helyzetekig mindent magába foglal.
A mezőnyjátékosnál – bebizonyítva, hogy nem érdemtelenül kerültek be az nb1.hu válogatottjába – az FTC duójának, Varga Rolandnak és Cristian Ramíreznek az Instat-index mutatói szöktek a legmagasabbra, de ennek ellenére az eddigi legjobbat, Torghelle Sándort (MTK) nem tudták felülmúlni. Sőt, még a dobogóra is kevés volt a 321-es teljesítmény.
A kapusoknál, az idei szezonban nem először, a DVSC futballistája, Bozidar Radosevic végzett az élen. A Loki nyáron szerződtetett horvát légiósa, így összesítésben utolérte Király Gábort (a Haladás ikonja már háromszor végzett az élen), és Dibusz Dénes (FTC) nyomába eredt.
Sz. L.
Kulcsár Tamás: Jogosnak tartjuk a kritikát
Vincze Ottó góllal debütált a Fradi öregfiúk csapatában
Tőzsér Dániel a kislánya miatt nem kapott meghívót?
Storck fejében már összeállt a kezdőcsapat
Listánkat mostantól minden héten frissítjük. Íme, az eddigi eredmények!
Fordulónkénti legjobb Instat-index mutatók (mezőnyjátékos/kapus):
1. forduló: Souleymane Youla (Bp.Honvéd) 279/Dibusz Dénes (FTC) 207
2. forduló: Leandro de Almeida (FTC) 274/Király Gábor (Haladás) 201
3. forduló: Filip Holender (Bp.Honvéd) 253/Dibusz Dénes (FTC) 186
4. forduló: Böde Dániel (FTC) 327/Király Gábor (Haladás) 232
5. forduló: Leandro de Almeida (FTC) 260/Bozidar Radosevic (DVSC) 229
6. forduló: Djordje Kamber (Bp. Honvéd) 293/Dibusz Dénes (FTC) 214
7. forduló: Böde Dániel (FTC) 297/Dibusz Dénes (FTC) 221
8. forduló: Böde Dániel (FTC) 343/Molnár Péter (Paks) 216
9. forduló: Bódi Ádám (DVSC) 329/Braniszlav Danilovics (Videoton) 225
10. forduló: Djordje Kamber (Bp. Honvéd) 300/Lubos Ilizi (Békéscsaba) 207
11. forduló: Gyurcsó Ádám (Videoton) 284/Kovács Zoltán (Újpest FC) 199
12. forduló: Balogh Norbert (DVSC) 320/Bozidar Radosevic (DVSC) 218
13. forduló: Torghelle Sándor (MTK) 379/Király Gábor (Haladás) 233
14. forduló: Varga Roland, Ramírez Zambrano (mindketten FTC) 321/Bozidar Radosevic (DVSC) 224
Mezőnyjátékosok „ranglistája” 14 forduló alapján:
1. Torghelle Sándor (MTK) 379
2. Böde Dániel (FTC) 343 – az Újpest ellen
3. Bódi Ádám (DVSC) 329
4. Böde Dániel (FTC) 327 – a Videoton ellen
5. Varga Roland, Cristian Ramírez (mindketten FTC) 321
6. Balogh Norbert (DVSC) 320
7. Djordje Kamber (Bp. Honvéd) 300 – a DVTK ellen
8. Böde Dániel (FTC) 297 – a Paks ellen
9. Djordje Kamber (Bp. Honvéd) 293 – a Békéscsaba ellen
10. Gyurcsó Ádám (Videoton) 284
11. Souleymane Youla (Bp.Honvéd) 279
12. Leandro de Almeida (FTC) 274 – a DVTK ellen
13. Leandro de Almeida (FTC) 260 – a MTK ellen
14. Filip Holender (Bp.Honvéd) 253
Kapusok „ranglistája” 14 forduló alapján:
1. Király Gábor (Haladás) 233 – a Videoton ellen
2. Király Gábor (Haladás) 232 – a DVSC ellen
3. Bozidar Radosevic (DVSC) 229 – a DVTK ellen
4. Braniszlav Danilovics (Videoton) 225
5. Bozidar Radosevic (DVSC) 224 – Bp. Honvéd ellen
6. Dibusz Dénes (FTC) 221 – a Paks ellen
7. Bozidar Radosevic (DVSC) 218 – a Békéscsaba ellen
8. Molnár Péter (Paks) 216
9. Dibusz Dénes (FTC) 214 – a DVSC ellen
10. Dibusz Dénes (FTC) 207 – a Haladás ellen, Lubos Ilizi (Békéscsaba) 207
12. Király Gábor (Haladás) 201 – a Videoton ellen
13. Kovács Zoltán (Újpest FC) 199
14. Dibusz Dénes (FTC) 186 – a Vasas ellen
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)