Budapest – Vincze Ottó góllal debütált a „felnőttek” között.
Hétfőn került megrendezésre az öregfiúk derbi, este nyolc órai kezdettel a Ferencváros együttesét látta vendégül Ambrus Imre csapata – adta hírül az ujpestfc.hu
A mérkőzés előtt már lehetett tudni, hogy Kovács Zoltán és Weisz Tamás sérülés, Fehér Csaba televíziós elfoglaltság miatt nem tud pályára lépni.
Az első félidőben szinte a pályán sem volt a zöld-fehér együttes, végig az Újpest nyomot, azonban a Szanyó Károly nevével fémjelzett támadószekció helyzetek sokaságát hagyta ki. A 31. percben megtört a jég, és megszerezte az Újpest a vezetést. Vig Péter jobboldali szöglete élesen csapódott be a vendégek kapuja elé, Tamási Zoltán négy méterről becsúszva a kapuba lőtt (1-0). A gólt a pálya szélén álló Kovács Zolinak és a munkában levő Fehér Csabának ajánlotta.
A középkezdés után lendületben maradtak a lila-fehérek és szinte azonnal megszerezték a második találatukat. Egy kontrát követően Szanyó Károly vezette közel negyven méteren keresztül a labdát, majd a tizenhatos vonalánál visszacselezett és a hosszún érkező Sztaskó Zoltánnak passzolt, aki öt méterről a kapu közepébe lőtt (2-0). A lefújás előtti pillanatokban tovább fokozódott a hangulat, hiszen Farkas Balázs szerzett erőszakosan labdát, majd a jobb oldalon felfutó Simek Péternek passzolt, a szélső elfutott, majd tizennégy méterről lőtt. A lövésbe még beleért az egyik menteni igyekvő védő lába, ami megzavarta a kapust, így a labda a feje fölött hullott a hálóba (3-0). .
fotó: ujpestfc.hu
A második játékrészre a Ferencváros jött ki határozottabban. Az első tizenöt percben mindkét csapat felváltva próbált helyzetet kidolgozni, de a befejezések nem sikerültek túl jól. A 61. percben egy baloldali, lapos beadást nem tudott a szünetben beálló Nagy Endre védeni. Kipattant róla a labda, és Wukovics László közelről nem hibázott (3-1). A 65. percben egy szabadrúgást követően egy gólra zárkózott fel a Ferencváros. Az öregfiúkban debütáló Vincze Ottó húsz méteres szabadrúgása a jobb felső sarokba kötött ki (3-2). A találkozó utolsó percében. Böjte Attila szerzett labdát a félpályánál, majd egy az egyben megindult a vendégek kapuja felé. A védők nem érték utol, majd nyolc méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot, ezzel kialakítva a 4-2-es újpesti győzelmet.
– Az első félidőben sajnos Lipcsei sérülése megzavarta a csapatot, és az a párperces rövidzárlat sokba került nekünk. A második félidőben megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek: felzárkóztunk, sőt, hajszálon múlt, hogy nem sikerült pontot mentenünk – mondta a Ferencvárost irányító Dzurják József a fradi.hu-nak.
Újpest FC öregfiúk–Ferencvárosi TC öregfiúk 4–2 (3–0)
NB I, Öregfiúk bajnokság
Duna cipő-pálya, 300 néző
Újpest: Szűcs (Nagy – 41.) – Böjte, Tamási, Sebők, Szlezák – Simek (Benedek – 57.), Farkas, Zombori – Sztaskó, Szanyó, Vig
Fercnváros: Ulicska – Szűcs M., Telek, Milovanovic, Keller – Szekeres, Lisztes, Lazic, Vincze – Lipcsei (Wukovics – 27.), Schneider (Bubcsó – 41.)
Gól: Tamási (31.), Sztaskó (32.), Simek (40.), Böjte (80.) ill. Wukovics (61.), Vincze (65.)
Sárga lap: Tamási (77.) ill. Lisztes (56.)
Tőzsér Dániel a kislánya miatt nem kapott meghívót?
Storck fejében már összeállt a kezdőcsapat
A Fradi sorozata a legjobb az egész világon
NB I: Mit ér Böde 11 gólja? 20 éves átok, vidisták előzik
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)