Miskolc – Ramírez: óvatosnak kell lennünk.
A Ferencváros 32 mérkőzés óta veretlen bajnoki mérkőzésen, utoljára 2014. október 4-én, tehát több mint egy éve rendezett találkozón épp a mostani vendége, a Diósgyőr otthonában kapott ki a zöld-fehér csapat. Ettől függetlenül egyértelműen az OTP Bank Ligát 15 ponttal vezető Fradi a 13. fordulóban megrendezésre kerülő mérkőzés esélyese, a DVTK csupán a nyolcadik és képtelen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, a legutóbbi öt meccsének eredménye is igen vegyes: két győzelem és két döntetlen mellett egy verség is becsúszott, ráadásul a múlt héten – a harmadosztályú Kozármislenytől elszenvedett vereségük miatt – kiestek a Magyar Kupából. Azonban ez mind csak statisztika, a stadionban telt ház előtt, óriási csata várható. – Azt várom, hogy ugyanazzal az agresszivitással és küzdőszellemmel lépjünk pályára, mint a Vasas elleni bajnokin – mondta Bekő Balázs a miskolci klub honlapjának. – A legutóbbi mérkőzésen jól fogtuk az ellenfél játékosait, jól zártuk a területet, fontos, hogy most se engedjük kibontakozni az ellenfelünket. A jelenlegi legjobb formában lévő magyar csapat érkezik hozzánk, de hazai pályán nekünk nincs félnivalónk senkitől. A tizenkettedik játékosunkkal, a csodálatos közönségünkkel együtt képesek vagyunk megszakítani a Ferencváros veretlen sorozatát. Ez a játék a szurkolókért van, egy remek mérkőzésen jó játékkal szeretnénk maximálisan kiszolgálni őket, és velük együtt gyűjteni be a három pontot.
fotó: MTI – A bajnoki veretlenségi sorozatunk éppen azután indult, hogy egy évvel ezelőtt vereséget szenvedtünk a Diósgyőr otthonában – nyilatkozta Thomas Doll a fradi.hu-nak. – Mindent megteszünk azért, hogy a mostani, remek szériánkat folytassuk, és ezúttal mi szerezzük meg a három pontot. A DVTK erős együttes, remek játékosai vannak, ezért minden tudásunkra szükség lesz. Ha a játékosaim közül mindenki képességei maximumát adja, és elejétől végig koncentráltan futballozik, akkor mi jövünk majd ki győztesen a párharcból. Kemény találkozóra készülünk, de ezúttal is nyerni akarunk! A Ferencváros ecuadori védője, Cristian Ramírez még nem volt vesztes csapat tagja az OTP Bank ligában. – Amikor a Ferencvárosba igazoltam többen is mondták, hogy nagyszerű lehetőségek rejlenek a klubban, én pedig épp ezért, fejlődni és győzni érkeztem a klubhoz. A most sorozatosan érkező győzelmek azonban nem szabad, hogy nagyképűvé tegyenek, és nem is jelenti azt, hogy maguktól jönnek. A DVTK ráadásul jó csapat, jó kvalitású játékosokkal, így óvatosnak kell lennünk, de mindenféleképpen győzelemre játszunk Miskolcon is! OTP Bank Liga, 13. forduló Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TCMiskolc, DVTK Stadion, 17.30 (M4 Sport)Játékvezető: Szabó Zsolt A mérkőzést élőben, online közvetítjük!
A két hónapja kisiklott PAFC megállítaná a Lokit
A Videoton a sikerével a Haladás elé ugrana
Az Újpestnek és a Vasasnak is létszükség a győzelem
K.O. után a Paks ellen állna fel a padlóról az Előre
László Csaba visszavágna a Honvédnak a városi derbin
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)