A miniszterelnök szerint a Bosman-ügy óta pénz és érdek írja át a játékot.
Ködös decemberi délelőtt, lassú érkezések, régi tekintetek és régi történetek egy a már megszokott térben. A Puskás Aréna ezúttal nem meccsnek adott otthont, hanem emlékezésnek, találkozásnak és hitnek. Annak a hitnek, hogy a magyar futball több mint eredmények sora, közös múlt és megélt sors.
Legendák karácsonya a Puskás Arénában
Jakab János, a Budafok tiszteletbeli elnöke 18. alkalommal rendezte meg a korábbi futballnagyságok karácsonyi ünnepségét. Az eseménynek ezúttal is a Puskás Aréna adott otthont, amely az elmúlt években természetes találkozási pontjává vált a magyar labdarúgás múltjának szereplői számára.
Nyirkos, ködös, szomorú hangulatú időjárás volt kedden délelőtt Budapesten. A Puskás Aréna környékén azonban ezt megható izgatottság törte meg. A Puskás Múzeum melletti fogadótérben csillogó tekintetű, sok nagy csatát megélt sportemberek gyülekeztek, akiknek a jelenléte önmagában történelmet hordozott.
Nem volt meccs, nem lengte be a teret az öltöző semmihez nem fogható illata, mégis mindenki olyan lelkes és örömteli volt, mintha rangadóra készülne. Az első alkalommal tizenhárom legendát ünnepeltek, azóta évről évre nőtt a létszám. A belépő változatlan maradt: betöltött hatvanadik életév és maradandó teljesítmény a magyar labdarúgásban.
Találkozások, emlékek, régi meccsek új fényben
A legendák csak jöttek és jöttek. Ölelkezések, mosolyok, régi nevek és becenevek kerültek elő. Nem számított, ki angyalföldi, fradista, újpesti, kispesti, emtékás, debreceni, fehérvári, diósgyőri, békéscsabai, győri vagy zalaegerszegi. Egy dolog volt fontos: újra együtt lenni.
Felidéződtek nagy mérkőzések és olyan hétköznapi történetek, amelyekről jobb volt, hogy annak idején nem tudtak sem futballvezetők, sem politikai döntéshozók. Az ünnepséget 2019 óta a Puskás Arénában tartják, a Covid-időszakban a találkozás elmaradt ugyan, de az ajándékcsomagok akkor is megérkeztek, több ikonhoz az NB1.hu küldöttsége vitte házhoz a meglepetést.
A megemlékezés a hagyományokhoz híven a Himnusszal kezdődött, majd néma tisztelgés következett az első összejövetel óta elhunyt legendák előtt. A kivetítőn elsőként Puskás Ferenc jelent meg, a sor végén dr. Mezey György és Jenei Imre képe zárta az emlékezést.
Győzelem, nemzet és a futball jövője
Az eseményt Szöllősi György, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője moderálta. Jelen volt Orbán Viktor is, Magyarország miniszterelnöke, aki az egyik ilyen rendezvényen a Kárpát-medence centerpályájaként említette a Puskás Arénát, és így kezdte felszólalását:
„Jaksival (Jakab Jánossal – a szerk.) éppen idéztük, hogy az első alkalommal 13 futballista volt ott. Ebből a kiindulópontból nőtt ki akkorára, mint amekkora most; miközben egyre többen leszünk, sajnos egyre többen mennek el.”
Orbán ezután arról beszélt, hogy a Bosman-szabály ellen Sepp Blatterrel, a FIFA korábbi elnökével fogott össze.
Most gyászoljuk a futball 30 évvel ezelőtti tönkretételét. Harminc éve volt a Bosman-ügy, amely új pályára állította a sportágat, és elindította azon az úton, ahol a pénz fontosabb lett, mint a foci. Ez már nem az a játék, ami volt. A klubok voltak a középpontban, nem a menedzserek; a klubszerelem volt a fókuszban a tárgyalásoknál.”
Elmondta, hogy tudták, amit kitaláltak, szembe megy az EU előírásaival, mégis megtették a lépéseiket.
„Blatter úrral kétszer tettünk arra vonatkozóan javaslatot, hogy a Bosman-szabály ne legyen érvényben, az EU viszont nem járult hozzá a szabad munkavállalás joga miatt. A nemzeti szövetségek nem határozhatják meg, hányan lehetnek és melyik nemzetből egyszerre a pályán, ezért kell a magyar szabály, ami egy ajánlás.”
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a sport pénzből él ugyan, de a kultúra része, ezért a kultúra szabályozását érdemelne, majd hozzátette, hogy nem jártak sikerrel, de legalább megpróbálták.
Szóba került a 2026-os világbajnokság is, amelyet mérföldkőnek nevezett, mert szerinte a futball amerikanizálódik, hosszabb szünetekkel és reklámokkal, miközben a Premier League és az olasz élvonal klubjainak jelentős része már amerikai befektetők kezében van.
Köszönet a Fradinak
„Fekete pont, hogy megint nem leszünk ott a világbajnokságon. Fogy az időm. Hatvanhárom éves vagyok, a következő világbajnokság újabb négy év vagy még négy év. Utána meg ki tudja, hogy mi lesz…”
Ezután külön megdicsérte a Ferencvárost:
„Lassan fogynak az emlékek, fel kell tölteni az akkumulátorokat. Ha a Fradi nem lett volna, csak kudarcokat érünk el.”
Magyar foci nélkül nincsen jövő.
Orbán elmondta, hogy 1956-ban magára hagytak minket. Mint mesélte, egy francia író nagy írásokat szentelt a magyarok hősiességének, és arról írt, hogy a világ sokkal tartozik nekünk a sok kioltott vér miatt. Albert Camus mondta, hogy az életnek két olyan területe van, ahol egészen képet kapunk az életről: a színpad és a futballpálya.
„Jövőre választás lesz, ha nem leszünk észnél, a magyar futballnak évekre befellegzik. Olyan kormány kell, amely stratégiai ágazatként tekint a sportra, és azon belül a legnépszerűbb sportágra, a labdarúgásra.”
Stratégiáról is beszélt, szerinte a gyerekek utánpótlása miatt sportolási lehetőségeket kell adni nekik.
Arról is beszélt, hogy meglátása szerint három helyről lehet győzelem. Elsőként a tudományt említette: „Jól állunk, beesett három Nobel-díj.” Majd jött az olimpia: „Nem csak sport, bebizonyítjuk, hogy győztesek vagyunk, mint Darnyiék.” Végül hozzátette: „Talán majd egyszer a politikában is győzelem lesz. Úgy nem lesz a magyarból győztes nemzet, ha a vesztesek közé tartozik, akármennyi Nobel- vagy olimpiai cím van. A futball önmagában nem tehet győztes nemzetté, de győzelmei nélkül sem lehetünk azok. Az itt lévők adtak hitet a győzelmeikkel, amikor megszállás alatt éltünk.”
Győzelem nélkül nincs jövő. Az itt ülők szállították 30–40 évvel korábban azokat a sikereket, amikről álmodoztunk. Ezért jó, hogy nem csak focisták vannak itt. A 20. században 2,1 millió magyar veszett oda. Az ország mindenkori vezetőinek dolga, hogy vesztes országból győztest csináljanak; ha nem, a fiatalok nem maradnak, mert győztesek akarnak lenni.”
Szavak ereje
Orbán Viktor felhívta a magyar sportújságírók figyelmét is arra, hogy szerinte ők találták ki az esélyesség terhét.
„Az esélyesség a vesztes ország számára teher, a győztesnek lehetőség; az esélytelenség a teher.”
A beszédek után kötetlen beszélgetések következtek. Kezdetben klubhovatartozás szerint, később vegyesen ültek le a korábbi edzők, játékosok és sportvezetők. Ahogy telt az idő, egyre több régi történet került elő, amelyek együtt adják ki a magyar labdarúgás egészét.
A klubszínek eltűntek, az asztaloknál végül mindegyiknél egy komplett magyar válogatott ült. A régi mondás újra piros-fehér-zöldben ragyogott, ezúttal egy kiegészítéssel:a sportsikerek mulandók (ha nem ápolják őket és nem becsülik meg a megteremtőiket), de a sportbarátság örök.
