Budapest – Inspirálja a támadót, ha beszólnak neki.
Torghelle Sándorról köztudott, hogy kimondottan szereti, ha a szurkolók a szájukra veszik, többek között ez is szóba került a klub mai sajtótájékoztatóján az MTK honlapjának a jelentése szerint. – Engem valóban inspirál, ha foglalkoznak velem az ellenfél szurkolói. Ez azt mutatja, hogy valamit jól csinálok, úgy gondolom ezt így érdemes kezelni. A csatár a Debrecen kőkemény védőire is kitért, hiszen a kék-fehérek a DVSC-hez látogatnak a hétvégén. – Máté és Mészáros játékával nem lesz könnyű dolgom. Földön kell tartanunk a labdát, amennyire lehet, és így kerülhetünk mögéjük. Mindketten nagyon erős védők, keményen bele kell állnom, a test a test elleni ütközésekbe. Az aktuális ellenfél gyengébb formájával nem foglalkozik a játékos: – Remélem, nem ellenünk kezdik el a kilábalást a rossz szériájukból. De százszázalékosnak kell lennünk minden percben, hiszen nem is foglalkozhatunk azzal, hogy éppen hányadik a Debrecen. Ez nem számít.
Ezt várja Rossi és Szanyó a Honvéd-Vasastól
Eléggé kemény lesz bejutni a derbire
Hányszor várta hibátlanul a Fradi a derbit?
Játszhatnak-e a Vasas sérültjei a Honvéd ellen?
Mit szól az UEFA elnöke Izland és Wales sikeréhez?
Storck is megszólalt a Tajti-botrányról
Válogatott: Kiemeltek is lehetünk az Eb-pótselejtezőn
Andrics: „Ez nem csak egy meccs, ez sokkal több”
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)