nb1.hu

NB I-ből topligába és BL-be: nekik ugródeszka volt a magyar bajnokság

Összejött a tervük, hogy Magyarország érintésével jussanak el a nyugat-európai élvonalba.

Bojan Miovski szerdán, a Feyenoord elleni mérkőzésen bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában. A Girona csatára kezdőként kapott lehetőséget, és a 67. percben rögtön hőssé válhatott volna, ám elhibázta a tizenegyesét. A spanyol bajnokság előző évi bronzérmese végül 3-2-re kikapott, így két forduló után pont nélkül áll, de bőven lesz még lehetősége javítani.

A 25 éves északmacedón játékos bő két évvel ezelőtt még a magyar bajnokságban futballozott, a 2022 tavaszán az NB I-ből kieső MTK egyik legjobbja volt. 2020 nyarán, a 21. születésnapja után néhány nappal szinte a teljes ismeretlenségből igazolt Budapestre, a Renova színeiben a 2019/20-as idényben mindössze két gólt szerzett az északmacedón élvonalban. Az MTK-nál viszont megmutatta a tehetségét, hiszen két év alatt 19 gólt és 10 gólpasszt hozott össze. Érződött rajta, hogy a játéktudása alapján egyértelműen messzire juthat a jövőben, és valóban ugródeszkának tudta használni a magyar bajnokságot: 2022 nyarán elvitte őt a skót Aberdeen, ahol kis túlzással klublegenda lett.

98 meccsen 44 gólig jutott, az előző szezonban bekerült a bajnokság álomcsapatába, így nem meglepő módon nyáron elvitte őt egy topligás csapat. A Gironánál egyelőre várat magára a gólokkal, de megkapja az esélyt Mícheltől, és közben abban az északmacedón válogatottban is kulcsember lett, ahova az MTK játékosaként kapta az első meghívóját. Ha már MTK: a kék-fehérek ingyen szerződtették őt a Renovától, 650 ezer euróért adták tovább az Aberdeennek, a Girona pedig 4,9 millió eurót fizetett érte, ami további bónuszokkal együtt 7 millió euró fölé nőhet. Utóbbi átigazolásból pedig a budapestiek is profitálnak, hiszen részesülést kapnak az összegből.

Miovski példáján gyűjtöttünk egy tízfős listát azokból a légiósokból, akik ugródeszkaként tudták használni az NB I-et. Cikkünkben – a teljesség igénye nélkül – az elmúlt egy évtizedben topligába jutó játékosokat szedtük össze.

Ylber Ramadani

Kakukktojásnak is nevezhetnénk őt, hiszen a Magyarországra érkezése előtt négy évet játszott Dániában, a Vejlében. Ezáltal nem is fiatal, felfedezetlen tehetségként, hanem 25 évesen igazolt az NB I-be, de Miovski miatt vele illik kezdeni. Ugyanúgy az MTK-nál játszott a 2021/22-es szezonban, mint az északmacedón, 31 tétmeccsen 2 gólt szerzett, aztán ő is az Aberdeenhez távozott, és Miovskihoz hasonlóan alapember volt a skótoknál. Az albán válogatott középpályásnak annyira jól sikerült az első idénye, hogy egyből elvitte őt az olasz Lecce, és folyamatosan alapember a Serie A-ban. Az MTK az ő átigazolásából is profitálni tudott.

Enis Bardhi

Szinte hasonló volt a helyzete, mint Miovskinak, azzal a különbséggel, hogy ő Észak-Macedóniából előbb a dán Brøndby utánpótlásába, aztán a svéd másodosztályú Prespa Birlikbe igazolt. 2014 nyarán érkezett Újpestre, ahol három év alatt az NB I történetének egyik legjobb légiósává nőtte ki magát: 94 meccsen 22 gólt és 13 gólpasszt jegyzett, Szuperkupát nyert, Magyar Kupa-döntőt játszott, utolsó újpesti idényében pedig a csapat házi gólkirálya lett. 2017 legjobb északmacedón játékosaként, stabil válogatottként Újpestről egyből topligába, a spanyol Levantéhoz szerződött, a 2022-es LaLiga-kiesés óta a török Trabzonspor fontos játékosa.

Muhamed Bešić

Jól ismert történet az övé, hiszen két korszakban is játszott a Ferencvárosnál, és a nyári távozása után a napokban is téma volt, hogy esetleg visszatérhet a zöld-fehérekhez, hiszen jelenleg nincs csapata. Berlinben született, 16 éves korában a Hamburghoz igazolt, bemutatkozott a Bundesligában, majd a bosnyák válogatottban is, ám a pályán kívül sosem számított könnyű esetnek – 2012 márciusában fegyelmi okok miatt kitették a hamburgi keretből. Még ezen a nyáron aláírt a Ferencvároshoz, ahol két fantasztikus szezont játszott, a klub szurkolói 2020-ban meg is választották őt minden idők legjobb FTC-légiósának. A 2014-es vb-n mindhárom meccsen a pályán volt, majd elvitte őt az Everton. A Premier League-pályafutását, és jóformán az egész karrierjét tönkretették a sérülések, végül 2021-ben visszatért a Ferencvárosba, de ezek után is sokat kellett kihagynia.

Aïssa Laïdouni

Nem biztos, hogy francia harmadosztályú játékosként, 22 évesen hitte volna, hogy topligás lesz, Bajnokok Ligájában és világbajnokságon léphet pályára, mégis így történt. A tunéziai középpályás 2018-ban a román Voluntari-hoz szerződött, innen vitte el 2020 nyarán a Ferencváros, és kétségtelenül az utóbbi évek egyik legjobb igazolása volt. 103 tétmeccsen lépett pályára az FTC-ben, 9 gólt és 16 gólpasszt jegyzett, fontos szerepet vállalt a BL- és Európa-liga-részvételekből, közben a válogatott alapembere és 2022 legjobb tunéziai labdarúgója lett. 2023 januárjában az Union Berlinhez igazolt, ám miután az előző idényben szinte csak csereként lépett pályára, idén nyár óta a katari Al-Wakrah játékosa.

Miha Blažič

Újabb olyan Ferencváros-játékos, akinek a zöld-fehérektől topligába vezetett az útja, és jelenleg a Közel-Keleten kapja a fizetését. A koperi születésű hátvéd Szlovénia egyik legjobb védőjeként igazolt a Domžaléból Budapestre 2017-ben, ahol jóformán öt évig kirobbanthatatlan volt a kezdőcsapatból. Oroszlánrészt vállalt a négy bajnoki címből, a BL- és El-csoportmeccsek mindegyikén végig a pályán volt, végül összesen 187 tétmeccsel a háta mögött távozott 2022-ben. Új kihívást keresett, a francia élvonalbeli Angers-nál viszont nem nagyon vált be a számítása, hiszen nagyon simán kiestek a Ligue 1-ből. Az előző idényt a Lech Poznannál töltötte, jelenleg már Dzsudzsák Balázs és Varga Roland volt klubjában, az emírségekbeli Ittihad Kalbában játszik.

Myrto Uzuni

Még két egykori ferencvárosi szerepel a listánkon, az egyikük pedig mindössze másfél évet töltött az NB I-ben, mégis meghatározó játékos volt. Uzuni már a hazai bajnokságból bejátszotta magát az albán válogatottba, majd 2018-ban légiósnak állt és a Lokomotiva Zagrebhez szerződött. Horvátországban kiemelkedően játszott, 2020 nyarán csapott le rá az FTC. Rögtön első szezonjában gólt lőtt a Juventusnak a BL-ben, egy évvel később a Betisnek és a Celticnek is betalált az El-ben, és az NB I-ben is szórta a gólokat, valamint a gólpasszokat. Nem véletlen, hogy 2022 januárjában topligás csapat, a Granada vitte el őt. Jelenleg is a spanyoloknál játszik, az első és a másodosztály között lifteznek, ő viszont alapember, a másodosztály gólkirálya is volt, most pedig a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MYRTO UZUNI🦁 (@myrto_uzuni) által megosztott bejegyzés

Somália

Bešićhez hasonlóan két időszakban is játszott a Ferencvárosnál a brazil középpályás, aki hamar a szurkolók kedvencévé vált. 2011-ben érkezett Brazíliából, a Banguból, majd négy éven át megkerülhetetlen alakja volt a zöld-fehérek keretének. Várható volt, hogy karrierje csúcsán elviszi őt egy topligás csapat, amely végül 2015 nyarán a Toulouse lett. A francia élvonalban is stabilan megkapta a lehetőséget, majd 2018 nyarán úgy döntött, hogy a szaúdi Al-Shababhoz igazol. Innen tért vissza 2020 januárjában az FTC-hez, a BL-szereplésben oroszlánrészt vállalt, majd sérülésekkel is küzdött, végül 2022 nyarán nem hosszabbított szerződést. Magyar szinten mindent megnyert a Ferencvárossal, négyszeres bajnokként távozott.

Marko Dmitrović

Érdekes karrier a szerb kapusé, és kicsit ki is lóg a sorból, hiszen többször jókor volt jó helyen, és nem feltétlen az NB I-es szereplésének, sokkal inkább egy embernek köszönheti a szintlépést. 21 évesen, 2013 szeptemberében a Crvena zvezdától érkezett Újpestre, ahol sokáig szinte egyáltalán nem kapott lehetőséget, végül azonban a 2014-es tavaszi szezont kezdőként védte végig Balajcza Szabolcsot kiszorítva – igaz, a büntetőkkel megnyert Magyar Kupa-döntőben Balajcza védett. Ezt követően, az új idényben viszont Nebojša Vignjevićnél ismét a magyar lett az elsőszámú kapus, Dmitrović pedig folyamatos padozás után 2015 januárjában a Charltonhoz igazolt, leginkább a volt újpesti tulajdonosnak, Roderick Duchâteletnek köszönhetően, hiszen az angol klub is a belgához tartozott. Félévnyi újabb padozás után Duchâtelet a spanyol AD Alcorcónhoz vitte őt, ahol remekelt, így előbb az Eibar színeiben védhetett a LaLigában, majd a Sevillával Európa-ligát nyert és a BL-ben is lehetőséget kapott. Jelenleg a Leganés kezdőkapusa a spanyol élvonalban.

Adamo Coulibaly

A tízes lista végére két olyan nevet hagytunk, akik ugyan az elmúlt tíz évben nem léptek pályára az NB I-ben, de játszottak eközben topligában, és a pályafutásukat meghatározta a magyar bajnokság. Coulibaly példája az egyik legismertebb a cikkünkben szereplők közül: targoncavezetőként dolgozott, majd amatőrből lett profi, a belga bajnokság után pedig a Debrecen hozta el számára az igazi áttörést. 2009 és 2013 nyara között négy sikeres évet töltött a Lokinál, magyar szinten mindent megnyert, kétszeres gólkirály lett, betalált a BL-ben is. 2013 nyarán a francia Lenshoz igazolt, fontos gólokkal segítette feljutáshoz a csapatát, majd az élvonalban többek között a PSG ellen is gólt szerzett. 2015-ben kiesett a Lens a Ligue 1-ből, Coulibaly pedig visszatért a DVSC-hez, de 34 évesen csak epizódszereplő volt. Nem sokkal később visszavonult, ám nem szakadt el Debrecentől, információink szerint jelenleg is a városban él.

Benjamin Angoua

2006 februárjában fedezte fel őt az elefántcsontparti középhátvédet a Honvéd akkori tulajdonosa, Piero Pini, a próbajáték után pedig négy sikeres év következett. Fokozatosan játszotta be magát a kispestiek kezdőcsapatába, majd alapember lett. Jelentősen kivette a részét a két Magyar Kupa-győzelemből, és közben az elefántcsontparti válogatottba is meghívót kapott. 2010 januárjában távozott Magyarországból, a francia élvonalbeli Valenciennes vitte el őt, ahol évekig meghatározó játékosnak számított. Ezt követően a Guingamp színeiben is megfordult a Ligue 1-ben, majd az Egyesült Államokba, a New Englandbe szerződött, ahol Németh Krisztián csapattársa is volt. A görög Levadiakosz érintésével jutott el a Stade Briochinba, 37 évesen pedig jelenleg is aktív a francia negyedosztályban, de a legszebb napjait kétségtelenül a Honvédnál, majd a francia élvonalban töltötte.

… és a többiek

Több olyan játékos is van, aki vagy rövid időt töltött az NB I-ben, vagy úgy jutott topligába, hogy nem feltétlen a magyar bajnokságban fedezték fel őt.

Az egyik első „fecske” Artjoms Rudņevs volt, aki 2009 májusától 2010 júliusáig kiemelkedett a Magyar Kupa-döntős ZTE-ből és az egész élvonalból: 35 tétmeccsen 23 gólt szerzett, mellé kiosztott 7 gólpasszt is. Hamar kivásárolta őt a lengyel Lech Poznań, ahol tovább javította a mutatóit, és később stabil Bundesliga-játékos lett a Hamburgban, a Hannoverben, majd a Kölnben is. Ha már Bundesliga: nemrégiben debütált a Hoffenheim színeiben, Szalai Attila csapattársaként Haris Tabaković, aki éveket töltött a magyar bajnokságban a DVSC-nél és a DVTK-nál, majd remekelt az Austria Lustenaunál, az Austria Wiennél és a Herthánál is, és 30 évesen topligában mutatkozhatott be.

A Juventustól az Újpesthez kölcsönadott Mbaye Diagne mindössze fél évet töltött a liláknál, a 16 meccsen szerzett 11 góljával kiemelkedett, majd Kína, Törökország és Belgium érintésével a West Brom színeiben játszott a Premier League-ben. A horvát középhátvéd, Mateo Pavlović is kölcsönben szerepelt az NB I-ben, a Ferencváros a Werder Brementől hozta őt. 33 meccsen kapott lehetőséget, később a francia Angers-ban stabil topligás játékos lett.

Nem nyújtott maradandót a Ferencvárosnál Danylo Ihnatenko, kölcsönben 13 meccset játszott 2019-ben, 2022 tavaszán a Bordeaux-nál kapott lehetőséget a francia bajnokságban. A Vidinél kezdte profi karrierjét Soufiane Chakla, ám a marokkói védő a 2014/15-ös idényben mindössze kilenc tétmeccsen kapott lehetőséget – később a Villarrealnál és a Getafénál is pályára lépett a spanyol élvonalban. Danijel Petković az MTK-nál töltött szezonja után igazolt Franciaországba, az Angers színeiben védhetett a Ligue I-be, majd visszatért Magyarországra, és még az előző idényben is az NB I-ben szerepelt a Kisvárdánál.

A sort azzal a Diegóval és Abraham Gneki Guiével zárjuk, akik Angouához hasonlóan 2006 és 2010 között voltak a Honvéd játékosai. Mindketten alapemberként kaptak szerepet Kispesten, majd 2010 nyarán ők is Franciaországba, a Tours-hoz igazoltak. Diego később a Stade Reims, Gneki Guié pedig az OGC Nice színeiben lett topligás játékos, mára már mindketten visszavonultak.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC