Budapest – Filkor Attila szerint akár bajnokok is lehetnek.
Az élvonalban szereplő Újpest leigazolta a 26 éves válogatott középpályást, Filkor Attilát. Az új igazolás – aki Cseke Benjámin után a mai második szerzeménye a lila-fehér csapatnak – úgy gondolja, akár bajnok is lehet a fővárosi gárda.
„Tíz év külföldi pályafutás után úgy éreztem, most haza szeretnék jönni, és az Újpest volt az a csapat, aki a legjobb feltételeket biztosította számomra. Ezek mellett kiskorom óta nagyon szeretem ezt a csapatot, és mindig figyelemmel is kísértem a teljesítményét. Tavaly sajnos nem láttam az összes mérkőzést, de amit megnéztem, azok alapján azt kell mondjam, hogy az egyik legjobban focizó csapat volt. Az utóbbi időben, a felkészülés megkezdésekor lent voltam pár edzésen is, ahol nagyon megtetszett a hangulat és a közeg, azt gondolom ez a csapat bármire képes lehet jövőre a bajnokságban” – mondta Filkor Attila a klub honlapjának.
„Csapatszinten jó lenne odaérni a dobogós helyezések egyikére. Én pozitívan állok a dolgokhoz és úgy gondolom, hogy még a bajokságot is megnyerhetjük. Persze vannak kiemelkedő csapatok, mint a Fradi vagy a Videoton, de azt gondolom, egy bajnokságot nem könnyű abszolválni még nekik sem, tehát azt mondom, bármi lehet még, meglátjuk. Egy biztos, ilyen szurkolótáborral és elszánt játékos állománnyal, amivel az Újpest rendelkezik, nagy esélyünk van elérni egy igazán jó eredményt” – tette hozzá a középpályás.
Filkor Attila hétfőn csatlakozik az Újpesthez a belgiumi edzőtáborban.
Hemingway-blog a kártya kötelező használatának eltörléséről.
Gosztonyi András mégis itthon találta meg az új klubját.
Az Ajaxban is megfordult támadót igazolt a DVSC – VIDEÓ
MLSZ: nem kötelező a szurkolói kártya!
Szurkolói kártya: klubreakciók!
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)