Legendák, kedvencek
A Ferencváros elleni találkozó előtt klubunk elnöke, Végh Gábor köszöntötte korábbi legendánkat, jelenlegi kapusedzőnket, Vlaszák Gézat az 50. születésnapja alkalmából.
Egy ismerős arc, a válogatott meghívót kapó Demjén Patrik is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést, aki még mindig óriási sikernek örvend a ZTE-szurkolók körében.
A napokban a közösségi médiában elterjedt egy kép, ahol klubunk utánpótlásedzője, William Gallas a Honvéd akadémiáján tartózkodik, Kispest szerelésben.
Azonban nem kell aggódnunk, mivel a korábbi legendás francia védő szolgálataira továbbra is számíthat klubunk, aki most is a helyszínen tekintette meg a találkozót. Gallas egyébként leginkább csapatunk utánpótláskorú védőit képezi, és már régóta dolgozik párhuzamosan a Honvéd akadémiáján is.
A lelátó
Míg a hazaiak „A ZTE MI VAGYUNK”, addig a zöld-fehér vendég fanatikusok „A ZTE TI VAGYTOK” molinót feszítettek ki, utalva arra, hogy nem éppen díjazták az ankéton elhangzott „ultimátumot”.
A keret összeállítása
A négy újonnan érkező játékos közül csak Yohan Croizet nem kapott helyet a kezdőben, ami arra enged következtetni, hogy ráfért a keretre az erősítés.
Látszódott, hogy Antonio Mance nagyon jó formában érkezett Zalaegerszegre, ugyanis az 5. percben megszerezte számunkra a vezetést.
Azt hiszem, ennél jobb bemutatkozást még a horvát csatár sem tudott volna magának elképzelni, aki egyébként az egész mérkőzés folyamán harcias volt, és nagy veszélyt jelentett Dibusz Dénes kapujára.
Nem lehetett nem észrevenni azt, hogy a zöld-fehérek rendre a jobb oldalon, Adama Traoréval próbáltak támadni.
A bombaformában lévő támadóra látszódott, hogy készültünk, és Medgyes Sinan mellett Mim Gergely is kivette a részét a védekezésből.
Támadó létére a fiatal szélső – a mérkőzést megelőző statisztikák szerint – eddig 15 megelőző szerelést mutatott be a szezonban. Ez kimagasló mutatónak számít posztját tekintve. De a kölcsönben lévő játékos nem csak a statisztikák utáni böngészésből tűnik ki, hanem a mezőnyből is.
Egy mintaszerű támadást vezettünk végig a mérkőzés 19. percében. Bedi Bence futott el a szélen, és egy tűpontos labdát adott a ZTE szurkolók egyik legnagyobb kedvencének, Mim Gergelynek, aki fejjel szerezte meg második találatunkat.
A saját nevelésű Bedi Bence egyébként az utóbbi időben több sérüléssel is bajlódott, azonban úgy tűnik, hogy sikerült visszaszereznie régi formáját, és ismét kezdőként számolnak vele.
A mérkőzés 24. percében egy óriási bravúrt kellett bemutatni Dibusz Dénesnek, aki épphogy csak hárítani tudott. A nagy helyzetünket követően egy percet sem kellett várni, és tizenegyeshez jutott az FTC. Varga Barnabás magabiztosan értékesített először, majd másodszor is. A második büntetőt okozó szabálytalanságot a helyszínen észre sem vették a szurkolók, ezért értetlenül álltunk azelőtt, hogy Erdős József játékvezető ellenőrzött egy tizenhatoson belül történő szabálytalanságot. A Fradi tehát tíz perc alatt kiegyenlített, de sokkal nagyobb hidegzuhany volt az, hogy az egyenlítést követően egy perc alatt megszerezték a vezetést a zöld-fehérek.
Adama Traoré szemfülesen vette észre, hogy Senkó Zsombor kissé kijött a kapujából, és klasszis mozdulattal jutatta a hálóba a játékszert.
„Játszott a Fradi”, és a vendégszurkolók extázisban ünnepelték csapatukat.
Ezzel szemben a hazai fanatikusok számára igazi hullámvasút volt az első játékrész, akik erős kritikát fogalmaztak meg a játékvezetői döntésekkel szemben.A játékvezetőknél azonban még nagyobb füttykoncertet kapott az ellenfél védője, Samy Mmaee. A védő többször is kimutatott az északi lelátón tartózkodó hazai szurkolóknak, akik nem éppen díjazták tőle ezt a megmozdulását.Az első félidő eseménydússágát mutatja az is, hogy hét perc hosszabbítással zárult a játékrész.
A második félidő nehézségei
Sokan nem értették azt, hogy vezetőedzőnk, Boér Gábor miért cserélte le a mezőny legjobbját, Mim Gergelyt és az első meccsét játszó Medgyes Sinant.
Boér Gábor a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindkét játékosunkat sérülés miatt volt kénytelen lecserélni, ami még inkább megnehezítette helyzetünket.
Miért nem kezdett Gergényi?
A napokban felröppent a hír, hogy Gergényi Bence elhagyhatja csapatunkat. Azonban sokkal inkább fájó lehet az, hogy karrierje szempontjából nem egy előrelépést jelentő klubhoz, hanem egyik közvetlen riválisunkhoz szerződhet. A hírek szerint a Fehérvár Gergényivel szeretné pótolni a Kecskemétre távozó Zeke Máriót, és állítólag a védő szívesen tenné is át székhelyét a Sóstói stadionba.
Potyogtak a Fradi-gólok
Varga Barnabás megszerezte a Fradi negyedik gólját, amivel a válogatott csatár neve mellett már három találat szerepelt az eredményjelzőn.
Szükség volt a változtatásra, ezért Yohan Croizet és Sajbán Máté is pályára lépett, de igazán egyikük sem tudott különösebb veszélyt jelenteni a vendégek kapujára.
Rutinos horvát játékosunk, Zoran Lesjak meggondolatlan becsúszását követően pedig újabb tizenegyeshez jutott a Fradi. A szabálytalanságot elszenvedő Varga azonban nagyon sportszerűen átadta a lehetőségét társának, Adama Traorénak, aki élt is a lehetőséggel, és megszerezte a mérkőzés hetedik találatát.
A mali válogatott támadó azonban ezzel még nem állította be a végeredményt. A mérkőzés 90. percében Zachariassen egy szögletet követően fejelt védhetetlenül Senkó Zsombor kapujába.
„Játszik a Fradi!” –skandálták a Ferencváros szurkolók
Összegzés
Bravúros kezdés után akár háromra is növelhettük volna az előnyünket, azonban egy jogosan megítélt tizenegyest követően visszajöttek a meccsbe a zöld-fehérek.
Egészen megdöbbentő a ténye annak, hogy a Ferencváros tizenegy és fél perc leforgása alatt lőtt három gólt, ami erősen azt jelzi, hogy védelmünket stabilizálni kell.
Erre most meglesz a lehetőség, hiszen következik a válogatott szünet, és a hírek szerint még tervben van egy középhátvéd szerződtetése.
A bajnokságból azonban már eltelt hat forduló, amit Boér Gábor szerint sem lehet semmissé tenni. Csapatunk kiesőhelyen várja a bajnokság újraindulását, és a vezetőedzőnk szerint mondhatni, hogy szinte egy teljesen új csapatot kell építeni.
Kérdésemre Yohan Croizet állapotáról is tájékoztatást adott Boér Gábor. Elmondta, hogy van lemaradása a franciának, de a kvalitása és a játéka nagyon komoly erősítés lesz csapatunk számára.