Dunaújváros – Kondás Elemér: azt kaptam, amit vártam.
Mint arról beszámoltunk, a Dunaújváros több ziccert rontva – két kapufát is lőtt a hazai gárda – végül gólnélküli döntetlent játszott a Debrecennel, így nem a saját kezében van a sorsa a bennmaradást illetően. A találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat.
Kondás Elemér (DVSC): – Igazából nyerni jöttünk Dunaújvárosba, most ez nem sikerült. Azt kaptam, amit előzetesen vártam a mérkőzéstől. Felázott pályán küzdelmes meccset játszottunk, amelyen a hazai gárda élet-halál találkozót vívott. Nem úgy sikerültek az utolsó passzok, ahogy szerettük volna. Jó iramú összecsapáson Verpecz István és az ellenfél kapusa (Nagy Gergely – a szerk.) is kellet a gólnélküli döntetlenhez. A Ligakupában szeretnék bejutni a döntőbe, utána a bajnokságban érkezik a Győr, de azzal még most nem foglalkoznék, először a kupameccsre koncentrálunk.
(fotó:dpase.hu)
Artner Tamás: – Az utolsó három összecsapáson legalább 15 ziccert dolgoztunk ki, ennek ellenére nem tudtunk gólt lőni. A mai is hasonló mérkőzés volt. Elég csak Nikházi Márk vagy éppen Eppel Márton kapufáját említenem. Ebben a meccsben is benne volt a gól, megint az hiányzott, hogy feltegyük az i-re a pontot. Az pozitívum, hogy ragyogó csapat ellen hoztuk nullára a találkozót, amelyben rengeteg gyors játékos van, például Balogh Norbert, Kulcsár Tamás, Szécsi Márk, mégis megoldottuk a feladatot. Rengeteg támadást vezettünk, végig benne voltunk a mérkőzésben, de elől nem megfelelően koncentráltunk.
Óriásit küzdött a DPASE, de a DVSC elleni iksz kevés lehet.
A mérkőzés részletes beszámolója a linkre kattintva olvasható!
Az OTP Bank Liga jelenlegi állás itt érhető el!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)