Budapest – A korábbi kedvenc utánpótlásedző lesz.
Lisztes Krisztián újra a Ferencvárosban! A Blikk szerint a Fradi korábbi kiváló középpályása nyártól csatlakozik azokhoz a közönségkedvencekhez, akik visszavonulásuk óta edzőként segítik a zöld-fehér klubot.
(fotó:blikk.hu)
A lap úgy tudja, Theo Schneider utánpótlás-igazgató már egyeztetett is Lisztessel arról, hogy a fiatalokkal foglalkozó stábot erősíti majd, amelynek tagja már Lipcsei Péter, Keller József és Dragóner Attila is. A hivatalos bejelentés azért várathat magára, mert az új „igazolás" március óta a másodosztályú Soroksár edzője, s az együttessel jelenleg a bennmaradásért harcol.
„Lisztes mindenben megegyezett az FTC-vel, mégpedig úgy, hogy csak a ferencvárosiaknál dolgozik, Soroksáron nem folytatja a munkát. A klub célja mindig is az volt, hogy korábbi játékosai foglalkozzanak a fiatalokkal” – mondta a neve elhallgatását kérő informátor.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)