A Nyíregyháza Spartacus a 10. helyen végzett az NB II 2018/19-es szezonjában. A Szpari vezetői fontos bejelentést tettek: a csapat […]
Eldőlt, hogy Rokszin Ádám a következő szezonban már nem a Nyíregyházát fogja erősíteni. A 27 éves futballistát a télen igazolta […]
A lényegi kérdések a Nyíregyháza számára már lezárultak az idényben. A feljutás már nem lehet meg, sőt a dobogó sem […]
Ahogyan a héten korábban jelentettük, a Vasas, az Eger és a ZTE volt edzője, Simon Antal szerződött Tiszakécskére. Vasárnap pedig […]
Ahogyan már korábban jeleztük, hosszú időre elvesztette egyik alapemberét a Szpari. Gyurján Bence fél évre esett ki, miután elszakadt az […]
Fontos mérkőzésre készül a Szpari a hétvégén. A négy ponttal mögöttük álló Budafok otthonába utaznak, ahol rendkívül fontos lenne számukra […]
A bajnoki szünet után Békéscsabán lép pályára vasárnap a Nyíregyháza Spartacus. Az együttesből többen is kötődének a csabaiakhoz, Rubus Tamás, […]
"A felnőtt kapusedző szerepe az utánpótlásban" címmel tartott előadást Tuska János, a Nyíregyháza kapusedzője pszichológusoknak, erőnléti edzőknek. Erről számolt be […]
Íme, a klub bejelentése: Hónapok teltek el azóta, hogy Tomek Zoltánnál leukémiát diagnosztizáltak. A Szpari szurkoló azóta folyamatosan harcol […]
A Nyíregyháza a Győrt fogadja az NB II 29 fordulójában. Az ETO játékosai két vereség után bizonyítanák, hogy nem tértek […]
Kicsit beragadt a kezdés után a Vasas a Nyíregyháza ellen, így a vendégek szerezték meg a vezetést a találkozó 20. […]
A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a Monort fogadta a Nyíregyháza. A hazaiak egyértelműen jobban kezdtek a vendégeknél, és egy […]
Íme, a klub bejelentése: "Közös megegyezéssel szerződést bontott a Nyíregyháza Spartacus Nagy Tamással. A játékos a szezon előtt érkezett a […]
Nyíregyháza Spartacus – ACS Comuna Recea 5-0 (2-0) Nyíregyháza 1. félidő: Jova – Nagy J., Fodor, Rubus, Farkas, Gulyás, Kulcsár, […]
A téli szünetben a Nyíregyháza nem hagyta unatkozni szurkolóit, és egy kis játékra invitálta őket. A cél az volt, hogy […]
Minap jeleztük, hogy az esetleges tulajdonosváltásról kellett megkérdezni Révész Bálintot, a Szpari első emberét. Nyilatkozatának most következzék a második része, […]
Ahogy azt korábban megszellőztettük, a Vácról távozó Zoran Szpisljak lett a Nyíregyházi Spartacus vezetőedzője. A tréner korábban négy évig dolgozott […]
Hatodik alkalommal találkozik egymással vasárnap a Nyíregyháza Spartacus és a Mosonmagyaróvár. A korábbi öt mérkőzésből kettőt nyert a Szpari, kétszer […]