ÍME, A PAKS HIVATALOS BEJELENTÉSE: ,,Hosszabbítottunk középpályánk egyik motorjával. Az Olaszországot, valamint a magyar U- és felnőtt válogatottságot is megjárt […]
ÍME, A PAKS HIVATALOS BEJELENTÉSE: ,,Csapatunk egy hétig a szomszédos országban edzőtáborozik. Ahogy arról már a felkészülési időszak legelején beszámoltunk, […]
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Nagy Gergely visszatérhet Paksra. Információink igaznak bizonyultak, hiszen az első félidőben Nagy védte a paksi […]
Nemrég jeleztük, hogy visszatérhet Paksra Görögországból Nagy Gergely kapus, máris új híreink lettek a paksiakkal kapcsolatban. Mint megírtuk, úgy tudjuk, […]
Az nb1.hu információi szerint visszatérhet Paksra Nagy Gergely, aki az elmúlt időszakban a görög Lárissza kapusa volt. Érdekesség, hogy Nagy […]
A Paks közleménye: "Ahogy arról múlt héten írtunk, 2021 nyarán öt tehetséges utánpótlás-játékosunk is aláírhatta első profi szerződését. A Görög […]
Ahogy korábban már jeleztük, a Paks 5-2-es győzelmet aratott a Pécs ellen. A meccsen egyébként Ádám Martin duplázott a paksi […]
Szakály Dénes tavaly télen tért vissza a Paks együtteséhez. A 33 esztendős futballista az előző idényben 19 NB I-es meccsen […]
Igazi nagyüzem van szombaton, hiszen sok NB I-es csapat játszik felkészülési mérkőzést. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Honvéd gólgazdag […]
A Paks közleménye: "Minden fronton gondolunk az utánpótlásra, klubunk legújabb igazolása a mindösszesen még csak tizenhét éves hálóőr, Simon Barnabás. […]
A Paks közleménye: "Folyamatosan fejlődő és bővülő utánpótlásbázisunk újfent bizonyítja, igen komoly munkát végez a „háttérben”. Mára már rendkívül ismertté […]
Első edzőmeccsét játszotta le tegnap a bajnokságra készülő Paks az NB II-be feljutott III. Kerületi TVE ellen, az óbudaiak szintén […]
FERENCVÁROS-DAC 1-0 – A FERENCVÁROS BESZÁMOLÓJA "Férfi labdarúgócsapatunk Myrto Uzuni góljával 1-0-ra nyert a DAC ellen a Groupama Arénában. A […]
A PAKS KÖZLEMÉNYE: "Pethő Bence személyében a harmadik 2021-es nyári igazolásunkat jelentjük. Pethő Budaörsről érkezett, ahol öt évet húzott le, utolsó, […]
ÍME, A PAKS BEJELENTÉSE: "Osváth Attilára megközelítőleg három hónapos kihagyás vár, miután 28-án hétfőn bal sarkát csontkinövése miatt megoperálták. „Igazából […]
A Paks közleménye: "Hosszabbítottunk Windeckerrel Harcos középpályásunk szerződése jövő nyáron járt volna le. U-válogatott tapasztalt játékosunk 2019 februárjában érkezett városunkba, […]
GYIRMÓT: "A napokban klubunk két éves szerződést írt alá Florent Hasani labdarúgóval. Korábban a koszovói Superliga legjobbjának megválasztott 24 éves […]
Az nb1.hu elsőként már május 18-án jelentette, hogy Kinyik Ákos, a Loki volt védője a Paks játékosa lesz. Íme, a […]