Az előző szezonban az ETO FC Győr nem tudta elérni a célját és csak a 4. helyen végzett a bajnokságban, […]
A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a labdarúgó NB II sorsolását. AZ NB I-ből kiesett együttesek közül a Puskás Akadémia Soroksárra látogat […]
A másodosztályú Zalaegerszeg a héten két edzőmérkőzést is játszik. Szerdán 18 órakor az NK Verzej csapatával mérkőzik meg Szlovéniában, […]
Szombaton több NB II-es csapat lépett pályára felkészülési mérkőzésen, illetve tornán. Király Kupa, döntő Vasas–Sopron 2–1 G:Novák (15.), […]
Az MLSZ versenynaptárának értelmében a labdarúgó NB II 2016–2017-es szezonja július 30-án, szombaton kezdődik, míg a bajnokság sorsolására a jövő […]
A Soroksár ismét kölcsönkapja a Ferencvárostól Valencsik Dávidot és Haris Attilát – tudta meg a Nemzeti Sport Online. A […]
Hétfőn megkezdte felkészülését a 2016-17-es másodosztályú labdarúgó bajnokságra a Soroksár. Amint az várható volt, néhány ismerős arc hiányzott az első […]
Június 20-án kezdték meg nyári felkészülésüket a Kozármisleny másodosztályú labdarúgói, így már második hete tartanak az edzések. A korai […]
A Nyíregyháza honlapján számolt be a maródiak állapotáról. A sérültek közül Törtei Tamás állapota gyorsan javul. A szalagszakadással műtött védő […]
Szombaton 18 órától Pallagon, a Debreceni Labdarúgó Akadémián felkészülési mérkőzést játszik egymással a Debrecen és az NB I-ből kiesett Békéscsaba […]
Nagy sikert ért el a HR-Rent Kozármisleny együttese a 2015/2016-os évben, egyrészt toronymagasan 18 pontos előnnyel megnyerte az NB III […]
A múlt heti orvosi vizsgálatokat és felméréseket követően hétfő délelőtt Szíjjártó István vezetőedző megtartotta az első edzést a 2016-2017-es bajnoki […]
Nagy érdeklődés mellett zajlik a Franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar válogatott két mérkőzését a helyszínen tekinti meg a Balmazújváros edzője, […]
Az NB I-ből a másodosztályba zuhant Békéscsaba a honlapján számolt be arról, hogy a Haladáshoz kölcsönadott Ezequiel Calvente, egy évvel […]
Jól haladnak a tárgyalások a játékoskeret ügyében. Több mint tíz új labdarúgó érkezhet a Szparihoz a nyári szünetben, és sokukkal […]
A Magyar Labdarúgó-szövetségben a jövő évi NB II-es bajnokságra hétfőn délben járt le a nevezési határidő. A szezon előtti felfokozott […]
A Balmazújváros remek szezont zárt, Feczkó Tamás vezetőedzővel a klub honlapja beszélgett. – Így visszatekintve, milyennek ítéled meg a […]
Az NB II-es idényt a 9. helyen záró Siófok meghosszabbította Futó Zsombor lejáró szerződését – adta hírül az nso.hu. […]