Botrányokkal tarkított volt a SZEOL és a Békéscsaba csatája, a találkozót végül magabiztosan nyerték meg a vendégek, a viharsarkiak így […]
Mint jeleztük, hatalmas várakozás előzte meg a SZEOL-Békéscsaba rangadót, a Délmagyar például azt is megírta nagyjából, mire és mikor készül […]
A Délmagyar írását változtatás nélkül közöljük. „Az NB II 10. fordulójában következik az első dél-alföldi rangadó: vasárnap 16 órától […]
Dél-Alföldi derbire készül a Békéscsaba és az előjelek alapján minden körülmény adott a valódi futballhangulathoz, hiszen a lila-fehér csapat vasárnap […]
Mint jeleztük, zsinórban negyedik bajnokiját nyerte meg a Békéscsaba (sikerükkel a 9. helyre jöttek fel a lila-fehérek, 5 pozíciót előre […]
Csütörtök este a 9. helyen álló Kozármisleny fogadta a 14. Békéscsabát. Pikáns összecsapásra volt kilátás, ugyanis az újonc utóbbi három […]
A 9. fordulójához érkeztek az NB II küzdelmei, ezúttal újabb hétközi körre kerül sor szerdán. Az éllovas Nyíregyháza ezúttal az […]
Mint ismeretes, 1-0-ra verte meg a Békéscsaba a Sopront tegnap. A találkozó lefújása után a két szakvezető értékelte a mérkőzést […]
Vasárnap este tíz mérkőzést rendeztek az NB II-as bajnokság 8. fordulójában. A listavezető Nyíregyháza hozta a kötelezőt, kétgólos győzelmet […]
A csabaiak közleményét változtatás nélkül közöljük. „A Békéscsaba 1912 Előre szurkolói csoportjai felkérésére közös VÉRADÁST szervez a Békéscsabai Véradó […]
Mint arról korábban beszámoltunk, a gyenge rajta után második győzelmét aratta a Békéscsaba, miután a Kisvárda otthonában 2–0-s sikert aratott […]
Vasárnap este fél hattól hat mérkőzést rendeztek az NB II 7. fordulójában. A magára találó Soroksár egy ötöst rúgott az […]
A legutóbbi hazai fellépéshez (Puskás Akadémia, 2–2) hasonlóan vasárnap (kezdés: 17.30) ismét olyan csapatot lát vendégül a Kisvárda Master Good, […]
Az NB I-től az előző idényben búcsúzó Puskás Akadémia úgy vágott neki az új szezonnak, hogy mindenképpen vissza kell kerülnie […]
Mint arról korábban beszámoltunk, a Békéscsaba 5–0-ra kiütötte a lilák otthonába látogató PAFC együttesét. A hazaiak kis túlzással már az […]
Az NB II 6. fordulója valódi presztízsmérkőzéssel kezdődött, hiszen az előző idényben még egyaránt az NB I-ben szereplő Békéscsaba és […]
Mint arról korábban beszámoltunk, az előző idényben még NB I-es Békéscsaba 2–0-s vereséget szenvedett a Szolnok otthonában az NB II […]